2019. 01. 02.

A politikusok boldogmondásai

„Boldog az a politikus, akinek a személye hiteles;
Boldog az a politikus, aki a közjóért dolgozik, nem pedig saját érdekében.”

Január első napja egyben a béke világnapja is – immáron ötvenkettedik éve. A római pápák e napra hagyományosan körlevelet fogalmaznak, melyben a világbéke szükségességét hangsúlyozzák, s évről-évre megragadják annak egy konkrét aspektusát. 

Ferenc pápa idei üzenetének címe már önmagában is beszédes; 

A jó politika a béke szolgálatában áll.

Levelében kifejti; a politika a leghatékonyabb eszköz arra, hogy közösséget építsünk és az emberi tevékenység céljait előmozdítsuk. Ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy „ha a hatalom birtokosai nem az emberi közösség szolgálataként tekintenek rá, akkor könnyen a kirekesztés és az elnyomás, sőt, a pusztítás eszközévé válhat”. 

Ferenc pápa idézte a 2002-ben elhunyt vietnami bíboros, François-Xavier Nguyễn Vãn Thuậnt-t, aki összeállította „a politikusok boldogmondásait” Jézus hegyi beszédére emlékeztetve. Ezek így hangzanak;

Boldog az a politikus, aki feladatának megfelelő önismerettel és lelkiismerettel rendelkezik;
Boldog az a politikus, akinek a személye hiteles;
Boldog az a politikus, aki a közjóért dolgozik, nem pedig saját érdekében;
Boldog az a politikus, aki következetesen hű önmagához;
Boldog az a politikus, aki egységet teremt;
Boldog az a politikus, aki törekszik a radikális változásokra;
Boldog az a politikus, akire lehet figyelni;
Boldog az a politikus, aki nem fél. 

A katolikus egyházfő az év első napján a római Szent Péter téren elmondott imádsága után arról beszélt: ne gondoljuk azt, hogy a politika csak a kormányokra vonatkozik: mindannyian felelősek vagyunk a „város” életéért, a közjóért.

„A politika is olyan mértékben jó, amilyen mértékben mindenki megteszi a maga részét a béke szolgálatában” – mondta Ferenc pápa.

 

Nyitóképünkön Esterházy János felvidéki magyar mártír politikus, aki 1942-ben a pozsonyi parlamentben egyedüliként nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. 

Egyéb Idézet
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás