2019. 04. 06.

Pécsi Rita: „Hogyan tanít Jézus?”

Valószínűleg kevesen gondolnánk arra, hogy már Jézus is az érzelmi nevelést használta volna példabeszédeiben. Márciusi OFFLINE vendégünk, Pécsi Rita neveléskutató viszont erre is rávilágított előadásában.

„Az akaratunk a képzeletre támaszkodik. Amit el tudsz képzelni, azt tudod akarni. Amit el sem tudsz képzelni, az képtelenség” – mondta a neveléskutató.

Pécsi Rita felhívta a figyelmet arra, hogy például a nagy értékesítőknél szokták ezt a módszert alkalmazni: vizualizálni. Ez szerinte tulajdonképpen annak a helyettesítése, ami anno az oviban elmaradt. Ugyanis kisgyerekként inkább feladatlapokat csináltunk, ezért nem tudnak vizualizálni felnőttként az emberek, amikor pedig kéne.

„Amit el tudsz képzelni, annak utána fogsz menni. Ezt csinálja Jézus. Azt mondja, hogy képzeld el. Itt van az irgalmas szamaritánus története. Ott jajgat valaki az árokban, ez pedig elmegy mellette, mert éppen ZH-ra készül. Jön a következő, őt holnap minősítik, így ő sem áll meg. Majd jön a harmadik, aki lehajol embertársához. Mit csinál Jézus? Elmagyarázza részletesen, amíg úgy el nem képzeled a történetet, mintha ott lennél. Nagyon részletesen elmeséli, majd a végén csak egy mondat a tanítás.

Ki a te felebarátod?”

Ezt Jézus nem válaszolja meg, mégis mindenki tudja rá a választ. Pécsi Rita felhívta a figyelmet arra, hogy ez gyakorlatilag az érzelmi nevelés.

A teljes márciusi OFFLINE beszélgetést ezen a linken lehet megtekinteni.

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás