2020. 12. 12.

Papp Miklós: „A zártságot úgy éljük meg, mint Noé bárkáját!”

Biztos sokunknak nehéz a jelenlegi advent, mivel sokkal több időt kell bezártságban töltenünk. Azonban Papp Miklós atya adventi lelkigyakorlatában felhívta a figyelmet arra, hogy lássuk meg ennek az időszaknak a pozitívumát is.

Papp Miklós atya kiemelte, hogy egy nagyon furcsa adventben vagyunk, amelyhez hasonlóra az idősebbek sem emlékezhetnek. A Kecskeméti Főplébánián tartott adventi lelkigyakorlatában arra is felhívta a figyelmet, hogy miként lehet pozitívra átfordítani az idei „járványos” adventet.

„Az első, amit mindenki megérez, az a bezártság. Ezt negatívan éljük meg, mintha ez csak korlátozna minket. A híveimnek azt mondom, hogy a zártságot úgy éljük meg, mint Noé bárkáját.

Aki tud fegyelmezett lenni az otthonában, azt megvédi a zártság.

Azt látjuk, hogy azoknál a népeknél, amelyek nem tudják tartani ezt a zártságot, ott elszabadul a járvány. Az otthonaink most olyanok, mint Noé bárkája, hogy vigyáz ránk a bezártság. Ez nemcsak valami rossz dolog, hanem itt történhet valami plusz.”

hirdetés

Miklós atya hangsúlyozta, hogy minden nagy ünnepünk történetében van bezártság is előtte. Jézus Betlehemben zárt, intim környezetben született meg. Aztán húsvétkor a feltámadt Jézus nem jelent meg mindenkinek, mindenhol. Hanem először a tanítványoknak, akik együtt vannak és bezárkóztak. Mindkét esetben jön utána a nyitás is, mint a napkeleti bölcsek és a pásztorok eljövetele, vagy húsvétkor, amikor a zártság után a feltámadást hirdetjük.

„Nagyon izgalmas, hogy az Úristen a maga intim közelségét nem adja kéretlenül mindenkinek, hanem azoknak, akik tudnak a világtól egy picit elvonulni, elzárkózni, csendben lenni. Az egész advent is erről szól. Azt akarja bennünk megerősíteni, hogy most nem kell annyi ajándékot venni, nem lökdösődünk a boltokban, most nem fogunk annyit főzni. Egy kicsit jobban tudunk figyelni az ünnep lényegére. Úgy látom, hogy karácsony ünnepére annyi réteg rárakódott, hogy a járvány ezeket kicsit lepucolja, ami nem baj. Annak baj, aki karácsonykor csak ezeket a „rétegeket” ünnepelte.”

A lelkigyakorlat teljes egészében az alábbi videóban visszanézhető.

Forrás: Youtube / Kecskeméti Főplébánia

Borítókép - Fotó: Bodnár Patrícia
Szemle
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz filipánics tibor 2020. 12. 13. 00:08

    “Aki tud fegyelmezett lenni az otthonában, azt megvédi a zártság.” De mitől tudunk fegyelmezettek lenni? Mitől nem okoz problémát ideiglenesen egyedül lenni? Ha egy gyermek és az anya között megvolt a biztonságos kötődés, akkor ezt gond nélkül elintézi a tudatalatti, ha nem akkor viszont kényelmetlenül érzi magát és fél. Ezt tudatosan nehéz de nem lehetetlen módosítani. Pontosan ezért kell hatalmas figyelmet szentelni a gyermekeink nevelésére.
    “az Úristen a maga intim közelségét nem adja kéretlenül mindenkinek” Ó, szerintem meg, mindenkinek intim közelséget biztosít csak nem mindenki tud élni vele. Az idézet emberi gondolkodásban helyezi el Isten intimitását amit megválogatva ad azoknak akik megérdemlik és aki (azt hiszi,hogy) különb másoknál, az ilyen kitüntető dolgot kap. Ez szerintem elég nagy gőg, de majd ti megmondjátok.
    “karácsony ünnepére annyi réteg rárakódott, hogy a járvány ezeket kicsit lepucolja, ami nem baj” Így van.
    De rengeteg emberi logika rárakódott Istenre is. Egyébként mi az az ” intim közelség”? Pont e gondolat miatt hiszik a hívők,hogy Isten távol van tőlük. Tehát alapjában véve nem a hívők hibásak ezért hanem a papok, akik ezt mondják. Jézus nem születhetett mindenhol, mint ahogyan megjelenni sincs értelme mindenkinek. Isten “intim közelségét” bárki érezheti aki alkalmassá teszi magát erre, tehát ez nem Istentől függ, hanem tőlünk. Már csak azért sem, mert ha Istentől függnének a dolgok akkor itt mennyország lenne. Ez persze nem jelenti azt, hogy létezik bármi is, ami nincs kapcsolatban Istennel, e kettőt a legtöbb ember nem tudja megérteni (illetve nincs is szándékában).

  • Válasz Szilágyi József 2020. 12. 13. 07:46

    Filippieknek írt levél 1:12
    “Beszámolok róla, testvérek, hogy helyzetem inkább javára vált az evangéliumnak.”