A Külföldi Magyar Cserkészszövetsé keretein belül működő nyári ösztöndíjprogram során a magyarországi és határontúli magyar cserkészszövetségek néhány arra alkalmas tagja egy nyarat Észak-Amerikában tölthet, egyik felét szolgálattal, másikat turizmussal. Idén hárman jöttek: Fehér Lilla Martonosról (Vajdaság), Loósz Máté Pécsről és Döbörhegyi Mihály Budapestről. A hazautazásuk előtti utolsó közös programon, a clevelandi Cserkésznapon beszélgettünk velük.
Kérlek röviden mutatkozzatok be: honnan jöttetek és miért vagytok itt?
Fehér Lilla: Vajdaságból, egy ezer főt számláló faluból, Martonosról jöttem ide a nagyvilágba. Hat éve, 14 évesen kezdtem el cserkészkedni, ami elég rövid idő, viszont elég hamar, 18 évesen lettem huszonpár cserkész csapatparancsnoka. Emellett a 300 fős, 13 csapattal működő Vajdasági Magyar Cserkészszövetségen belül vállalok különböző feladatokat. A legnagyobb vajdasági csapat Szabadkán van, az én falum az egyik legkisebb, de több helyen van tíz-húsz fős létszám. A falumban nagyjából 80-100 gyerek jár általános iskolába, ahol magyar nyelven folyik az oktatás, tehát a gyerekek negyedét „meg tudjuk fogni” a cserkészet számára.
Loósz Máté: Én a pécsi 10-es számú gróf Széchenyi István cserkészcsapatot vezetem lassan két éve. Iparbiztonsági szervezői végzettségem van, idén államvizsgáztam, szeptembertől ebben a szakmában dolgozom, és közben levelezőn elkezdem a tűzvédelmi mérnöki szakot.
Döbörhegyi Mihály: Én a 433. Szent Bernát cserkészcsapat csapatparancsnok-helyettese vagyok. A Zeneművészeti Egyetemre járok, klasszikus ének szakra, most fogom a második évemet elkezdeni. Az ösztöndíjról Mátétól hallottam, akivel együtt végeztem a segédtiszti tábort.
Mi motivált titeket, amikor jelentkeztetek erre a programra?
Fehér Lilla: A lehetőségről már régóta tudok, és több példa is volt előttem. A vajdasági szövetségből mindenkiről tudok, aki részt vett már ebben a programban és más szövetségekből is ismerek pár embert, tőlük is tudtam, hogy ez egy nagy lehetőség. Mivel előfeltétele a segédtiszti szint, ezt meg kellett várnom, örülök, hogy idén alkalmasnak találtak a részvételre.
Loósz Máté: Az újfajta cserkészélmények mellett a turistáskodás szerintem mindenkinek motivációs tényező. Otthon is minden nyáron cserkészkedünk, de az, hogy otthonról 8000 kilométerre is meg tudunk tapasztalni magyar cserkészélményeket, azért az nagyon különleges. Én azért is jöttem, hogy a közösséget valamennyire megismerjem, meg nyilván azért is, hogy világot lássak.
Döbörhegyi Mihály: Nem jártam még a tengerentúlon, tehát a turistáskodás része is érdekelt, de főleg az itteni cserkészközösség, illetve az is, hogy új kapcsolatokat építsek.
Arról tudtok valamit, miért titeket választottak ki?
Loósz Máté: Írnunk kellett egy motivációs levelet, egy cserkész önéletrajzot és volt egy online beszélgetés is. Emellett kellett egy kerületi vagy csapatparancsnoki ajánlás is. Gondolom, tetszett nekik, amit rólunk olvastak és láttak. Arról hallottunk, hogy voltak olyan jelentkezők, akik nem feleltek meg egyes kritériumoknak, például életkor vagy képesítés miatt; és lehet, hogy egyes szubjektív feltételeknek sem, de erről nem tudunk. Azt tudjuk, hogy alapvetően a magyar tagszövetségek területeiről lehet jelentkezni egy-egy helyre, tehát idén különleges alkalom, hogy ketten is jöhettünk Magyarországról, mert még épp volt szabad hely.
hirdetésHogyan telt ez a nyár a számotokra?
Fehér Lilla: Nagyon hosszú úton érkeztünk ide: kevéssel indulás előtt törölték a járatunkat, át kellett foglalni, így végül nem Londonon, hanem Amszterdamon keresztül érkeztünk. Egy-másfél nappal azután, hogy ideértünk már mentünk is az első körzeti csapattáborunkba, ahol megismertünk sok New Brunswick-i és a garfieldi cserkészt. Ez volt az első táborunk, amely által belátást nyertünk az amerikai magyar cserkészetbe. Nekem annyira nem volt meglepetés, de az meglepett, hogy két délvidéki helyszínt is említő népdalt hallottam: Törökkanizsát a Hej halászok, halászokból, illetve a horgosi csárdáról szóló dalt. Horgos nekem a szomszéd falu, úgyhogy ez büszkeséggel töltött el. Utána következett a Magyar Iskolatábor a New York állambeli Fillmore-ban, majd a 10 napos vezetőképző tábor a Sík Sándor Cserkészparkban, végül a kiscserkész tábor a pennsylvaniai Magyar Tanyán, és most itt vagyunk a clevelandi Cserkésznapon. A maradék időben, ami nem volt sok a nagy távolságok miatt, turistáskodtunk.
Milyen különbségeket tapasztaltok az otthoni és az itteni magyar cserkészvilág között?
Döbörhegyi Mihály: A legnagyobb különbség talán az, hogy az itteni cserkészetnek szerves része a magyarság megtartása. Nekünk ez adott, magyar oktatási rendszerben tanulunk, magyar érettségink van, stb. Talán még a táborozásban volt különbség: szerintem mi otthon egy kicsit nomádabb körülmények között szoktunk táborozni. Táboraink mellett ottalvós cserkészhétvégéink is vannak. A kiválasztási folyamat is más, aminek praktikus okai vannak: itt kevesebb az ember, korábban felavatják és igyekeznek tovább bent tartani őket a szervezetben. Otthon, főleg Budapesten, nincs emberhiány, inkább túljelentkezés van. A különböző képzések és felvételi követelmények is eltérőek Magyarországon. Idősebbnek kell lenni, több elő- és utófeladat van, hosszabbak a képzések. Szóval nálunk ez egy hosszabb folyamat, idősebbek a jelentkezők.
Loósz Máté: Igen, Pécsett is túljelentkezés van. Ugyanakkor Magyarországon a vezetőség harminc év alattiakból áll, itt viszont a szövetség életének sokkal szervesebb részét képezik az idősebb vezetők. Nálunk az sem annyira gyakori, hogy idős cserkészekkel, vagy szülőkkel, nagyszülőkkel táborozunk együtt, ami nyilvánvalóan kicsit más hangulatot ad ezeknek az eseményeknek. Mi Misivel otthon már tapasztalt, idősebb vezetőknek számítunk, míg itt lényegében fiataloknak, akár résztvevők is lehettünk volna. Kisebb különbség van az egyenruhában, az alaki szabályzatokban; mi kicsit máshogyan fordulunk, máshogyan jelenünk meg, máshogyan éneklünk egy-két dalt és a népdalok is kicsit mások. Amerikában nem feltétlenül tudnak többet, csak jobban. Van szerintem 20-30 népdal, amit mindenki akármikor tud teli torokból énekelni. Magyarországon nem feltétlenül van így.
Loósz Máté
Fehér Lilla: Én nem is tudnám hasonlítani a magyarországi cserkészethez, mert csak egyszer voltam ottani vezetőképző táborban, de az nem ad teljes képet. A vajdasági cserkészetben nincs ennyire a magyarságon a hangsúly, hiszen az valamilyen szinten adott nekünk is. Sőt, az én környékemen nagyon is adott, hiszen az iskolában is tanulnak érintőlegesen magyar történelmet, legalábbis a mi vidékünkön. Kevés olyan gyerek van, aki szerb iskolába jár, és a magyarság megőrzése végett jön a cserkészetre. Többnyire magyar szülők gyerekei járnak cserkészetre, vagy olyanok, akik amúgy is magyar iskolába járnak. Viszont például Muzslán, ahol a székhelyünk van, már elég sok a szerb, ott perfektül tudnak a gyerekek szerbül is. A templomokban ugyanúgy megünnepeljük az ünnepélyeket, mi is készülünk az ’56-os forradalom évfordulójára előadásokkal, viszont erről már tulajdonképpen mind hallottak a gyerekek az iskolában, tehát nem új témaként kell kezelni mindent, mint talán itt. Amiben különbözhetünk, hogy a vezetőképző tábort mi nem egyben tartjuk, nincs annyira nagy létszámunk, így minden évre jut egy-egy altábor, például most volt az őrsvezető-képző. A segédőrsvezető képzésre Erdélybe mentek a gyerekek. Illetve nálunk több faluban adott a magyar néptánc, úgyhogy azt nem a cserkészeten belül élik meg a gyerekek, hanem külön eljárnak néptáncfoglalkozásra.
Magyarországon a templomokhoz vagy egyházi intézményhez kötődik a cserkészet. Amerikában viszont elsősorban a szülők tartják fenn. Hogy van ez konkrétan nálatok?
Fehér Lilla: Mi is szorosan együttműködünk az egyházakkal, de nem mondanám azt, hogy a cserkészet egyetlen fenntartója lenne az egyház, hiszen igen sok magyarországi támogatásra pályázunk. Nálunk a faluban egy motoros klubban tartjuk a cserkészetet, mivel nem találtunk más helyet; sajnos ebből a szempontból nem túl befogadó a falum, ami nagyon szomorú, viszont van, ahol tárt karokkal várnak. De maga a cserkészet mindenképpen egy vallásos szervezet nálunk is. Többnyire katolikusok vannak, Vajdaság-szerte csak elvétve van egy-két református cserkész, és nagyon fontosnak tartjuk a vallás gyakorlását a szövetségen belül, mert ez egy keretet ad a cserkészetnek; és sok gyereknek fontos is, hogy gyakoroljuk a hitünket a cserkészeten belül is, hiszen otthon is ezt a példát látják. Sőt, nálunk csak úgy tudsz cserkész lenni, hogyha vallásos is vagy, tudomásom szerint meg kell legyél keresztelve ahhoz, hogy tényleg cserkész lehess.
A cserkészeten kívül mire jutott időtök, merre jártatok?
Fehér Lilla: Három napot töltöttünk Washington D.C.-ben, megnéztük a város látványosságait. A vezetőképző tábor utána elmentünk a Niagara vízeséshez. New York volt az első város, ahova eljutottunk rögtön az első tábor után, majd a nyár végén visszamentünk, és utána eljutottunk Floridába is öt napra. Ott csak nyaraltunk, de találkoztunk az ottani csapatokkal. De voltunk golfozni, halászni, sőt egy Tampa-meccsen, az is fantasztikus élmény volt.
Loósz Máté: A különböző nagyobb városokat, amiket már láttunk tévében, filmeken, stb., élőben megnézni különleges élmény. Meg olyan helyeken is jártunk, amelyeknek van történelmi jelentősége, múzeumok, emlékművek, Fehér Ház, Times Square – ezek is nagyon jók voltak. Sajnos sok időnk nem volt turistáskodni, mert mindenhova sokat kell utazni a nagy távolságok miatt. Az óceánban fürdés nagyon vagány volt, az tetszett nekünk. Floridában szívesen maradtunk volna, de jött a hurrikán, és ezért le kellett rövidíteni az utat; bezárták a tampai repteret is, ezért át kellett autóznunk Orlandóba, onnan tudtunk iderepülni.
Mit visztek magatokkal haza ebből a három hónapos nagyon intenzív tengerentúli nyárból?
Fehér Lilla: Én mindenképpen magammal viszem az itteni közösségek összetartó erejét, és azt, hogy milyen szépen és jól tudják itt is szolgálni a magyarságot, függetlenül attól, hány kilométerre vagyunk az anyaországtól. Az itt megkötött barátságokat is mindenképp hazaviszem, mert szerintem ezek egy életre fognak szólni, és tervezek visszajönni a jövő évi jubileumi táborra is.
Loósz Máté: A cserkészeten belül nagyon sok értékes emberrel találkoztunk, akik nulla ismeretséggel úgy bántak velünk, mint a saját barátaikkal. A négyes cserkésztörvény, a testvériség mindenkinek ott van a szívében meg a fejében.
Fotó: Döbörhegyi Mihály
Döbörhegyi Mihály: Én egy-két népdalt mindenképp; sok népdal van, ami nagyon tetszik, meg egy-két játékot. A tiszti táborból a képzéseket, az előadásokból jó pár dolgot eltettem magamnak. Meg talán a szülők aktívabb bevonását.
Loósz Máté: Erre én is gondoltam, különösen adott feladatok esetén. Mivel nálunk fiatalok a vezetők, biztosan van egy-két dolog, amit egy ilyesmivel foglalkozó szülő jobban megoldana, mint mi. Nekem nagy motivációt adott ez az út abban az értelemben is, hogy mivel mi viszonylag korán rangidősnek számítunk, és hamar „nyugdíjba” is vonulunk, de az, amit itt láttam, nagy motivációt adott arra, hogy hosszabb távon is folytassam ezt a munkát.
Antal-Ferencz Ildikó
hirdetés
