Lemondás

A keresztelő után már megszűnt minden akadály, hogy szerzetes lehessek. Eljátszottam a gondolattal, hogy vajon mikor költözhetem majd be. Hogy nekem mikor lenne a legjobb.

„Hát persze, a Karácsonyt még mindenképpen otthon tölteném… egy utolsó Karácsony az kell. Édesanyám január 10-én tölti az 50-t, azon is itt kell még lennem. Jó lenne egyszer egy húsvétot is együtt tölteni. Aztán pünkösdkor bérmálják egy nagyon kedves barátomat. Természetesen azon is ott akarok lenni, hiszen Ő is eljött a keresztelőmre. Nyáron pedig lesz egy nagyon jó zarándoklat…”

 „Jézus így válaszolt: Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9,62.)

Alkudozni kezdtem. („Jó-jó, igazad van, de ez még maradhat?”) Azonban egyre határozottabban visszhangoztak Jézus szavai. Édesanyám születésnapjáról volt a legnehezebb lemondanom, de végül megtörtem és mindent feladtam.

hirdetés

Úgy mentem legközelebb a rendhez látogatóba, hogy hajlandó vagyok azonnal beköltözni, ha Ők is azt mondják. Sőt, még vártam is, hogy Jézus bizonyára nem lett volna ennyire erélyes, ha nem kellene már mennem. Úgy jártam a várost, hogy most látom utoljára őszi arcát, a télben már nem lesz részem. Búcsút vettem szeretett városomtól és a gyönyörű templomtól, ahol rátaláltam Istenre.

Persze valójában nem megy ilyen egyszerűen ez a dolog. A látogatásom alkalmával egy szeptemberi dátum lett kitűzve. Igazság szerint fájt, hogy még ennyit kell várnom. Már csak előre tekintettem és alig vártam, hogy minden reggel 4:55-kor keljek a monostorban. De a beköltözést még megelőzi egy felvételi eljárás.

Csak a filmeken működik az a romantikus elképzelés, hogy a lány fogja magát, összepakol és ismeretlenül bekopog egy kolostor ajtaján, aztán be is engedik a poggyászával együtt.

(Egyébként van egy ismerősöm, aki bevallotta nekem, hogy amikor szakított egy barátjával apáca akart lenni és éppen így képzelte el a dolgot. Még egy rendet is kinézett magának. – Azóta sem értem, hogy nem hívőként ez hogyan jutott az eszébe.)

Mennyire tudunk ragaszkodni az elképzeléseinkhez! „Legyen meg az Úr akarata, ha azt akarja, amit mi!” – mondanánk. Először a programjaimhoz ragaszkodtam, majd pedig ahhoz, hogy azonnal beköltözhessem. Nagy lecke volt.

A lényeg az volt, hogy Jézus legyen nekem az első és a legfontosabb.

Hogy hajlandó legyek mindenről és mindenkiről lemondani, és azonnal követni, ha hív. Most már jól eső derűvel pipálom ki, hogy túl vagyok az utolsó télen, a tavasz is az utolsókat rúgja, aztán még egy nyár, és… De éppen az elmúlt héten tett újra próbára Jézus. Kilátásba helyezett egy csomó variációt a jövővel kapcsolatban, egy csapásra minden bizonytalanná vált, egy barátnőm pedig azon csodálkozott, hogy mennyire jól viselem, és hogy milyen jó nekem, hogy nem ragaszkodom semmihez. Nem volt egyszerű, de sokkal jobban vettem már az akadályokat, mint fél évvel ezelőtt és kiegészítés nélkül tudtam mondani: Legyen meg az Úr akarata!

„Kövess engem!” (Lk 9,59.)

hirdetés