2021. 01. 01.

Lelkésznek készül Justin Bieber

Sajtóinformációk szerint teológiára jár a világhírű énekes, Justin Bieber. A 26 éves sztár a Hillsong gyülekezetnek köszönhetően került közel a kereszténységhez.

Ahogyan arról korábban már mi is írtunk, Justin Bieber az utóbbi években egyre nyíltabban hirdeti kereszténységét. 

„A nehézdrogok 19 évesen jöttek nálam és ez megrontotta az összes emberi kapcsolatomat. Sokakat megsértettem, tiszteletlenül bántam a nőkkel és dühös voltam. Eltávolodtam mindenkitől, aki szeretett, és bezártam magam a mögé az ember mögé, akivé lettem. Azt hittem, sosem leszek képes változni, évekbe telt, mire normalizálódott a helyzet és rendbe tudtam hozni a kapcsolataimat és a szokásaimat. Szerencsére Isten olyan kivételes emberekkel áldott meg, akik önmagamért szeretnek.” – írta közösségi oldalán még 2019 szeptemberében. Az idézett bejegyzésben hosszasan írt arról, hogyan változott meg az élete, és másokat is arra buzdított, hogy Isten szeretetével forduljanak embertársaik  felé. 

Hasonló megnyilatkozásai már korábban is voltak, például egy fényképet töltött fel magáról, melyen a Bibliát olvassa, de jótékony célból eladott egy maga által készített festményt is, mely a Golgotát ábrázolta. Az is köztudott, hogy feleségével tisztán készültek a házasságra. 

A hírt, miszerint Justin Bieber lelkésznek készül, az Index szúrta ki a Perez Hilton portálon. A lap az énekeshez közelálló forrásokra hivatkozva állítja, hogy Bieber jelenleg lelkésznek tanul, és bár nem akarja feladni zenészi karrierjét, úgy véli, most valami fontosabbra kell koncentrálnia, úgy érzi ugyanis, hogy tartozik az egyháznak. 

Nem tudjuk, hogy Bieber hogyan tervezi az énekesi karrierjét és az egyházi pályát párhuzamosan folytatni, és sokakat kétkedéssel is tölt el egy ilyen közismert sztár vallásossága. Mennyire őszinte? Igazak-e egyáltalán a hírek? Milyen példát tud mutatni a rajongóinak? 

Kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen ezekre a kérdésekre csak az idő adhat választ.

 

Te mit gondolsz? Írd meg nekünk kommentben!

 

Forrás: Index, Perez Hilton

Borítókép: Dwong19 | Dreamstime.com
Hírek Nagyvilág
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 01. 17:56

    Sajnos az istenképéről csak kevés hír jelent meg, pedig az nagyon érdekelne.
    Íme a kevés:”Szerencsére Isten olyan kivételes emberekkel áldott meg, akik önmagamért szeretnek.” Elfelejti, hogy Isten akkor is ott volt, mikor „a nehézdrogok 19 évesen jöttek nálam” Tehát azt hiszi, hogy Isten akkor aktív mikor jó történik vele és inaktív mikor a drogról van szó. Amit jónak gondol ebben a pillanatban, azt Istenhez köti, amit rossznak gondol a múltjáról, azt meg …ki tudja kire keni.
    Mindenki ítélje meg maga, hogy ezzel az istenképpel jó lelkész lenne e, mindenesetre nem lógna ki a sorból.

  • Válasz Németh Rezső 2021. 01. 03. 14:26

    Krisztus király! A királyság pedig intézmény. Erre a Katolikus Egyház van-volt predesztinálva. De ez egy sérült rossz menyasszony vőlegény viszony . Ha kilépsz új kapcsolatot keresni szakitassz az igazival ha maradsz bemocsolódsz. Nem könnyű ez! JB.t elkapta a szerelem de látni fogja nem igazi mint a tűz amit folyton fújogatni kell de mégse akar égni csak füstöl. Mert az igazit nehéz felismerni . De abban igaza van hogy Ő viszot nagyonis tudja ki vagy és örökké szeret!