2020. 03. 18.

Krízisalapot hozott létre a Református Szeretetszolgálat

„Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel hozott létre krízisalapot a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az adománygyűjtés célja, hogy a járványhelyzet következtében nehéz élethelyzetekbe kerülő rászoruló időseknek, családoknak és gyerekeknek nyújtson segítséget.

A koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei – olvasható a Magyar Református Szeretetszolgálat sajtóközleményében. Rengeteg család kerül nehéz helyzetbe, éppen ezért hatalmas szükség van arra, hogy a járvány mellett gondoljunk rájuk is. 

Az “Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel indított adománygyűjtés célja a nehéz élethelyzetekbe kerülő idősek, családok és gyerekek támogatása. A befolyó összegből olyan, a mindennapi életvitelhez tartozó szükségleteket fedeznének, mint az alapvető élelmiszerek, tisztító- és tisztálkodási szerek, valamint a krízisbe kerülő családok lakhatási kiadásainak támogatása az Együtt a lakhatásért program keretében.

hirdetés

„Sok olyan rászoruló család van az országban, akik számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket”

– hívta fel a figyelmet Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.

„Arra kérünk mindenkit, aki teheti, csatlakozzon összefogásunkhoz és támogassa adományával krízisalapunkat”.

Adományaikat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámára küldhetik. A közleményben kérjük, tüntessék fel: „Összefogás az újrakezdésért”.

Online felajánlásaikat az adomany.jobbadni.hu oldalon is várják.

 

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás