2020. 11. 24.

Köd mögöttem, köd előttem?

A mai időjárás eléggé ködös volt, és lehet, nem csak én érzem úgy, hogy a közeljövő is kicsit „ködös” a sok bizonytalanság miatt. De vajon mi vár ránk a köd mögött?

November végén nem meglepő, ha ködös az idő, mégis ma, amikor munka közben kinéztem az ablakon és alig láttam a köd miatt a szomszéd háztömböt, elgondolkodtatott ez a jelenség. Hiszen mostanában kicsit az életem is „ködös” bizonyos szempontból, már ami a tervezhetőséget illeti.

Persze Jézus azt kérte tőlünk, hogy minden nap úgy éljünk, mintha az utolsó lenne, mivel nem tudhatjuk, mikor jön el életünk vége. Mégis, emberi természetünkből fakadóan szeretjük megtervezni a napjainkat, programjainkat, akár hetekkel előre is. Erre viszont a jelenlegi járványhelyzetben nincs sok lehetőség, mert folyamatosan változnak a korlátozások, a szabályok és sok megszokott időtöltésünkről le kell mondanunk annak érdekében, hogy ez a „köd” felszálljon egyszer, de ennek az időpontját sem tudjuk, hogy ez mikor következik be.

hirdetés

Az viszont nem mindegy, hogy mit látunk majd a köd mögött, ha az felszáll.

Ha imáinkban hordozzuk jelenlegi helyzetünket, és a bizonytalanság ellenére is bízunk Isten szeretetében és gondoskodásában, továbbá cselekedeteinkkel teszünk is azért, hogy ez a köd elmúljon, akkor jó eséllyel a napsütést fogjuk a köd mögött találni.

Közeledik az advent kezdete, az idei különleges várakozás, amely valószínűleg nem a megszokott mederben fog telni, egy jó lehetőséget jelent számunkra is, hogy ha köd is volt mögöttünk, előttünk már ne az legyen. Nézzünk kicsit szét magunk körül, hogy mi hogyan tudunk segíteni embertársainkon, hogy ezáltal is találkozzunk a mi Megváltónkkal majd karácsony ünnepén!

Borítókép - Fotó: Tramontana | Dreamstime.com
#csakegygondolat Hortobágyi Tibor
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 11. 25. 09:32

    “bízunk Isten szeretetében és gondoskodásában, továbbá cselekedeteinkkel teszünk is azért, hogy ez a köd elmúljon” Így van,mindig használjátok együtt e kettőt,mert páran hajlamosak megfeledkezni arról,hogy magukra is figyeljenek. Csak így tovább,már várom,hogy megértsétek a fontossági sorrendet is.