2019. 05. 29.

Jordan Peterson Magyarországon- A világhírű kanadai pszichológus Budapesten tart előadást

Korunk egyik legbefolyásosabb gondolkodójának tartják Jordan B. Peterson kanadai pszichológus professzort, aki szókimondásával és nyílt egyenességével sokakat megoszt. Május 30-án európai körútjának részeként látogat Budapestre, a Brain Bar szervezésében.

A polkorrektség elleni harc vezéralakja

Jordan B. Peterson a Torontói Egyetem klinikai pszichológia professzora, akinek 2018-ban megjelent (magyar nyelven is elérhető) könyve hamar bestsellerré vált. A jelenleg is zajló turnéján ezres nagyságrendben kíváncsiak egy-egy nyilvános szereplésére, a Brain Bar 2019-es eseményén feltehetően ő lesz főszereplő Budapesten. A híres pszichológus nemcsupán azért lett híres, mert szembement a mainstream irányvonallal, hanem konzervatív meglátásai olykor felérnek egy-egy komoly keresztény megnyilatkozással is.

Korábban olyan jelzőkkel is illették, mint „milliók apukája, aki a te életedben is rendet rakna”, korszakos gondolkodó, „a józanész harcosa”, vagy veszélyes alt-right filozófus. Peterson az elmúlt bő három év során az egyik legismertebb egyetemi professzorrá vált Amerikában és Európában, amit könyvének eladási rátái is mutatnak. 

hirdetés

Sikerének titka egyrészről az, hogy olyan témákat feszeget, amelyek élesen hasítanak bele az egyén személyes életébe és aki befogadó a gondolataira, komoly „aha-élményt” él át azáltal, amit Jordan Peterson elmond az előadásaiban. Ellentábora szerint meglovagolja a 21. századi fehér férfiak dühét, amely az egyenjogúsági mozgalom és a feminizmus miatt alakult ki.

Akik számára szimpatikus nemcsak a személyisége, de az is, amit újra és újra elismétel, – azaz, hogy először a saját életünkben kell rendet raknunk és konfrontálódnunk a saját kis minikáoszunkkal – egy olyan példaképpé vált, amely ellene megy a politikai korrektség minden formájának és

hajlandó kimondani olyan alapvető igazságokat, amelyeket egyes Nyugati társadalmakban már rendkívül kínos felvállalni nemhogy, magánvéleményként, de nyíltan ugyanez felér egy karakter-öngyilkossággal.

Guru helyett inkább gondolkodó

Saját elmondása szerint szándékosan nem provokál, de a humor kedvéért néha megteszi.  Előadásaiban gyakran utal az „éhségre”, amellyel minden alkalommal találkozik a saját közönsége részéről. Olyan témákra tapint rá, amelyek érdeklik az embereket, a férfiakat pedig különösen. Az nők egyenjogúságával nem az a problémája, hogy önmagában létezik, hanem azzal, hogy egyenlőségjelet akar tenni férfi és nő között. Peterson alternatív véleményével és szókimondásával férfiak tömegeit tudja megszólítani, akik felismerik, hogy bőven van mit tenni a saját családjukért a hétköznapi rutin munka és pénzkeresés mellett.

Jordan Peterson (Youtube)

Számtalanszor megkapta már a kérdést, hogy hisz-e Istenben, vagy vallásos-e. Szokásához híven sosem válaszolt egy egyszerű igennel vagy nemmel, hanem mindig visszakérdezett, hogy mit értünk hiten és kit istenen? Saját bevallása szerint az „embernek Isten képmásának kell lennie” és létezik egyfajta isteni hatalom. Saját hitéről nyíltan megvallja, hogy olykor meginog benne, fiatalon családjában pedig a „konzervativista filozófia” volt meghatározó, amely egyfajta iránymutatás is volt az olykor problémás serdülőkorában.

Jordan Peterson vonzerejének, szimpátiájának egyik kulcsa, hogy egyszerűen fogalmaz, de emellett Dosztojevszkijtől, Nietzschétől és Jungtól idéz, alátámasztva saját mondandóját. Komolyan hangsúlyt fektet a rend és a káosz közötti kibékíthetetlen ellentétre, és előbbi kialakításához szükséges felelősségvállalás fontosságára.

Az apahiányos fiatal generáció

Az általános szerepmodellválság és a nihilizmus globális megjelenése mellett a fiatalabb hallgatóság rendkívül fogékony a felelősségvállalás témájára is. Peterson nemcsak könyvében, de minden egyes nyilvános szereplés alkalmával nem győzi hangsúlyozni, hogy a terhek nem azért vannak, hogy meneküljünk előlük, hanem azért, hogy felvegyük és cipeljük, ha kell, akkor pedig kérjünk segítséget, osszuk meg egymással az örömöt és bánatot egyaránt. Nem fogalmaz bonyolultan, azt is mondhatnánk, egy jobb verbális képességekkel megáldott edző stílusát használja, de mégis több annál. 

Az édesapák csökkenő szerepe, a családokból való távozásuk komoly problémát jelent, és Peterson saját elmondása szerint is sok köszönőlevelet kap olyan fiataloktól, akik tettek valamit a szüleikkal való viszonyuk rendezéséért és javult is a kapcsolatuk.

Úgy tapint rá az emberekben lévő belső űrre, hogy észre sem veszik, és segít feltárni azokat mély sebeket, amelyek régóta feszítenek belülről egy (lassan kettő) egész generációt. 

A 12 Szabály az Élethez – Így kerüld el a káoszt! című könyv a 21. Század Kiadónál jelent meg, és itt kapható.

KB

Borítókép: Getty Images

Borítókép: TORONTO, ON - NOVEMBER, 19 Peterson speaks. At the University of Toronto (UofT) professors debated controversial prof Jordan Peterson over gender-specific language. It was a quiet crowd of students and academics with no protests or outbursts. (Richard Lautens/Toronto Star via Getty Images)
Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás