2022. 05. 12.

Háborúellenes dalt írt Caramel

Caramel Védj meg magamtól című dala többek szerint olyan, mint egy ima: a félelemről, a reményről, a tehetetlenségről, a vágyott békéről szól. Érdemes meghallgatni!

Molnár Ferenc Caramel még a Megasztár egyik szériájának nyertesként került be a köztudatba, azóta ontja magából a jobbnál jobb dalokat. Ezeknek nemcsak a dallamát, hanem a szövegeit is Caramel írja. Az énekes már többször tett tanúbizonyságot mély hitéről, az idei Ez az a nap! egyik fellépője is lesz. Egy korábbi interjúban így fogalmazott: „Az egyik legfontosabb dolog az otthoni egyedüllétedben végzett, személyes imádságod. Ám az Istennel való élet felvállalása nagyon felemelő. Isten üzenetét hirdetni egy másik dimenzió. A kimondott szavak igenis jelentőséggel bírnak.

Bárki beszél Istenről, annak ereje van.

És van egyfajta kiszámíthatatlansága: soha nem tudod, hogy kit érint meg az általad kimondott két mondat. Legtöbbször nem is a megtérítés szándékával jelentünk ki bizonyosságokat Istenről. Egyszerűen boldogság Istenről beszélni.”

A mostani dalában is – amely Védj meg magamtól címmel jelent meg – bőven akad mély mondanivaló, és még ha nem is direkt módon Istenről szól, a videó alatt több hozzászóló akadt, aki szerint hasonlít egy imára.

hirdetés

Érdemes elolvasni a dalszöveget is:

Te is félsz, a fegyvereknek zúgásától Te is félsz

Ó, ha nincs remény

A szabadság könnyen elvész hogyha nem vigyázunk

És túl nehéz az út, míg újra visszatér

 

Amikor félünk, ránk talál a tétlenség

Mindig a hallgatásunk volt a legfőbb ellenség

 

Ember miért nem tanulsz a múltadból,

Így jobbat hogy remélhetsz a holnaptól?

Mindig tévútra tévedsz, míg senki meg nem védhet

Többé magadtól, többé magadtól

 

Mondd miért nem tanulsz a múltadból,

Így jobbat hogy remélhetsz a holnaptól?

Mindig tévútra tévedsz, míg senki meg nem védhet

Többé magadtól, védj meg magamtól

 

Tudom visszanézve fájdalmas a történelem

És még nem tanultunk túljutni a történteken

Egy vagyok a sok közül, ez a történetem

Ha a Földön egy is szenved, az is túl sok legyen

 

Nézd, mennyi minden szépet alkottál

De megrontott a pénz, pedig jobb voltál

Mindig tévútra tévedsz, míg senki meg nem védhet

Többé magadtól, védj meg magamtól

 

Ha nem tudod, hogy egy emberélet mennyit ér

Egy senkié is többet érjen bárminél

Ha tényleg úgy van, vesszek én el bárkiért

Nem győzhet, aki nem harcolt másokért

Borítókép - Fotó: Femina.hu
Zenék
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás