2017. 05. 05.

Erdő Péter: már a vatikáni kongregációnál a javaslat Mindszenty bíboros boldoggá avatására

Már az illetékes vatikáni kongregációnál van hivatalosan is az írásbeli összefoglalás és a javaslat, vagyis az úgynevezett pozíció Mindszenty József boldoggá avatására – mondta Erdő Péter bíboros, prímás a Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel sugárzott interjúban.

 Az esztergom-budapesti érsek azzal összefüggésben beszélt az eljárásról, hogy a bíboros, hercegprímás halálának évfordulóján, szombaton tartják Esztergomban a hagyományos engesztelő zarándoklatot Magyarországért.

hirdetés

Közölte: halad Mindszenty József boldoggá avatási eljárása, újabb dokumentációt is benyújtottak hozzá kapcsolódó csodálatos gyógyulásról. A jövő évre kitűzték továbbá a teológus bizottság vizsgálatát, amelynek határozati javaslatot kell tennie a pápa számára – tette hozzá. Az esztergom-budapesti érsek úgy látja, a hagyományos engesztelő zarándoklat ma is eleven, de nemzedékváltás történt: sok iskolás, fiatal vesz részt az eseményen. “Ez azt jelenti, hogy tovább lehet adni a következő nemzedéknek annak az értéknek a lényegét, amit Mindszenty bíboros képviselt”

“Mindszenty bíboros nagyon szerette az Istent, az egyházát és a hazáját. Ennek az új útjait, a mai tartalmát keressük újra és újra, ezt akarjuk megfogalmazni” – mondta Erdő Péter.

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás