2017. 11. 15.

Cseri Kálmán: Istentől kapott fegyverzet- könyvajánló

A közösségünkben a mostani időszakban alkalomról alkalomra, fejezetről fejezetre olvasunk közösen egy könyvet. Ezt szeretném most a figyelmetekbe ajánlani.

A szerző egy református lelkész, és a könyv igazából egy prédikáció-sorozatának a leírt változata. Könyv formában 2015-ben adták ki, de ekkor már 35 év telt el az óta, hogy a Budapest-Pasaréti Református Gyülekezetben elhangzott. 

A prédikációk előtti és utáni imádságokat is leírták bele, amiktől szerintem még mélyebb, még igazibb lett.

Ahogy a címe is elárulja, Istentől kapott fegyvereinkről szól, az Ef 6,10-20 alapján amiket azért kaptunk, hogy a Gonosz elleni harcban segítsenek bennünket, mert a lelki szolgálat, de igazából minden keresztény ember élete szüntelen harc. Ha meg akarunk maradni Isten közelében, harcolnunk kell, megvédeni magunkat, sőt, ha kell, támadni is. 

„Isten minden fegyverét felöltözni végső soron azt jelenti: a Krisztussal való hitbéli közösségben megerősödni, mellőle soha nem tágítani, a hozzátartozásunkat naponta megerősíteni, ottmaradni az ő nyomdokaiban, azt tenni, amit ő mond, arra menni, amerre ő jár és amerre ő hív. Ott biztos védettségben vagyunk…. Csak Jézus közelében nem érhet baj.”

Nagyon jó értelmezést ad ez a könyv a fegyverzet minden egyes elemének.

Olvashatunk benne arról is, hogy mire való és mire nem való az imádság. Szerintem nagyon fontos, hasznos, megfontolandó gondolatok vannak ezekben a fejezetekben is.

„Az imádság: döntés. Mind a két kezemet Isten felé tárom, és két kézzel kapaszkodom belé… Aki imádkozik, az döntött. Úgy döntött, hogy egészen és egyedül Istenre akarja bízni magát.”

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás