2017. 09. 27.

Buddha és Jézus két jóbarát?

Elhűlten olvasom, hogy az egyik – fiatalok körében népszerű plébánia – vasárnapi miséjén egy indiából jött jezsuita atya hindu táncot táncolt félmeztelenül, és ha ez még nem lenne elég, egy svájcból érkező  – szintén jezsuita – atya a zen meditáció gyakorlatába szeretné bevezetni az arra nyitott keresztényeket. Érdeklődni ugyanitt. Ennek kapcsán hadd hívjam fel a figyelmet néhány fontos szempontra: keresztény hitünk (nem utolsósorban az első parancsolat a tízből), kizárja, hogy bármi közünk legyen akár a hinduizmushoz, akár a zen meditációhoz. Elmondom, hogy miért.

Elöljáróban el kell mesélnem a saját történetemet, hogy értsétek, hogy mindazt, amit most leírok, nem könyvekből olvastam. Gimnáziumi éveim alatt négy éven át jártam Tae-kwon do edzésekre, amelyek általában közös meditációval értek véget. Tizenévesen nem tudtam, hogy ezek a gyakorlatok nem férnek meg a kereszténységgel, és nem volt senki, aki figyelmeztetett volna. Én csupán – mint minden kamasz – lelkesen vetettem bele magam az ismeretlenbe, és ahogy tanultam az önvédelmi technikákat nappal, esténként az ágyamon ülve meditáltam. Sőt, nekem ez sem volt elég, próbáltam elmélyedni a keleti spiritualitás filozófiájába is. Egyik osztálytársammal versenyt olvastuk a spirituális könyveket, sőt kamaszos lelkesedéssel magunk is gyártottunk “bölcsességeket”, amik ma már egészen viccesen hangoznának, de akkor nagyon komolyan gondoltuk. A rendszeres meditáció révén, néhány hónap alatt megtanultam koncentrálni, és ténylegesen megtapasztaltam (vagy tapasztalni véltem) azt az állapotot, amit módosult tudatállapotként írnak le. Ez kezdetben belső békét hozott, sőt egészen fantasztikus teljesítményekre adott lehetőséget főképp így, kombinálva a harcművészettel. Utólag visszagondolva látnom kellett volna a figyelmeztető jeleket, amelyek nem sokkal a meditáció elkezdése után már észlelhetők voltak. Például erősebb lettem, de agresszívebb is. Emlékszem egyszer egy barátom viccből meglepett az utcán és rácsapott a vállamra, én pedig ösztönösen reagálva, fordulásból kis híján eltörtem a bordáját. Ám ez még semmi volt. Ahogy haladtam egyre mélyebbre, azt kezdtem tapasztalni, hogy a belső béke már csak a meditáció alatt van meg, ha nem meditáltam, egyre zaklatottabb lettem. Emiatt aztán még intenzívebben gyakoroltam a technikákat, és lassan elértem, hogy már a meditáció sem hozott belső békét. A fordulatot egy olyan este hozta el, amikor már órák óta képtelen voltam elaludni, csak ültem az ágyamon, és meditálni próbáltam, hogy valahogy lenyugodjak, de sikertelenül, mert egyre csak növekedett bennem a feszültség és a félelem. Ezt akkoriban már hetek óta tapasztaltam. Azt éreztem, hogy nem vagyok ura a belső világomnak, hogy olyan erők járnak át, amiknek a természetéről sejtésem sem volt. A könnyeimmel küszködtem, nagyon mélyen voltam. Ekkor valahogy eszembe jutott, hogy imádkoznom kéne. Ott és akkor letérdeltem a szobámban, és elkezdtem mondani egy Üdvözlégyet. Fantasztikus tapasztalat volt! Abban a pillanatban megszűnt minden félelmem, és teljes belső békét éltem meg. Hónapokba telt ezután, amíg teljesen ki tudtam mászni a meditáció okozta gödörből, de két dologban bizonyosságra jutottam: a keleti spiritualitás igenis valóságos, és semmi köze a Teremtő Istenhez.

Saját tapasztalataimból kiindulva, ebben a folytatásban meg szeretnék világítani néhány lényeges pontot, amiben alapvetően különbözik a keresztény hitünk a hinduizmus és buddhizmus hitétől, hogy nektek ne kelljen ugyanazt az utat bejárnotok, mint nekem.

A létünk illúzió, vagy Isten által teremtett valóság?

A legtöbb keleti spirituális irányzat (hinduizmus, buddhizmus stb.) a tapasztalati világunkat, és benne saját magunkat (ide értve az érzéseinket, vágyainkat, sőt azt, amit “én”-nek, vagy léleknek nevezünk) illúziónak tartja, amitől a meditáció révén meg kell szabadulnunk. A hinduizmus szerint éppen hogy a lét illúziójához való ragaszkodás az, ami megtart minket az újjászületés (reinkarnáció) körforgásában. A tökéletes (érzelem és gondolkodásmentes) tudatállapot elérése azonban megszabadíthat minket ebből a körforgásból. A Biblia azonban arra tanít minket, hogy a világ Isten csodálatos teremtménye, amelyet nekünk, embereknek ajándékozott, és az ember – személyisége, lelke, vágyai, érzései – a teremtés koronája. Sőt: Isten maga is személyes létező, és éppen hogy maga is nem egyszer átél érzelmeket.

Megvilágosodás vagy kapcsolat az Élő Istennel?

A megvilágosodás az a bűvös szó, amit a legtöbb keleti filozófia mint végcélt jelöl meg. Ezt a megvilágosodást általában a meditációs technikák elsajátításával és gyakorlásával lehetséges elérni. Ezzel szemben a keresztény imádság nem egy módosult tudatállapotot hoz létre, hanem kapcsolatot az élő Istennel, aki tőlünk különböző, önálló személy, nem pedig egy arctalan energia. Arról nem is beszélve, hogy az imádsághoz nem elegendő a gyakorlatok pontos végzése, ha nincs segítségünkre Isten kegyelme, mit sem ér a térdünk koptatása.

Reinkarnáció, vagy egyedi és megismételhetetlen élet?

A legszembetűnőbb különbség az, hogy a keleti vallások szinte egyöntetűen hisznek a reinkarnációban, mint ami lehetőséget biztosít számunkra, hogy ha nem tudtuk ebben az életben elérni a tökéletességet, akkor majd a következő életünkben újrapróbálhatjuk. Ez két ponton is tökéletes ellentéte a keresztény hitünknek. Egyrészt a Biblia világosan fogalmaz, hogy egy életünk van, ami után következik a halál, és az ítélet (Bölcs 7, 6; Zsid 9,27; Jézus beszélgetése a jobb latorral stb.). Ez az élet egyedi, a test és a lélek szorosan összetartozik, mindenki a saját testében támad fel, ahogy Jézus is tette. Másrészt a reinkarnáció egyfajta önmegváltást jelent, azaz, hogy saját magam hozom helyre a bűneimet. Ebben a gondolkodásmódban semmi szükség egy Megváltóra, aki meghal helyettem a bűneimért.

Karma vagy irgalmasság?

A karma tulajdonképpen a tetteink következménye, az ok-okozati összefüggés. Nem jutalom vagy büntetés, hanem a következményeket kiváltó szigorú törvény. A karmát nem Isten (Brahman, Ísvara) hozza létre, hanem mindenki maga teremti; minden egyes ember saját tetteinek, gondolatainak és vágyainak az eredménye. Ilyen értelemben, ha valaki gazdag és egészséges, vagy éppen szegény és szenved, az az ő karmája. Éppen ezért Teréz anya nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor hindu vallási környezetben a szenvedők felé fordult. Egy igazán “hithű” hindu ugyanis nem avatkozik bele a másik ember szenvedésébe, hogy ne akadályozza ezzel az ő karmájának beteljesedését, és a szabadulását a reinkarnációs körforgásból. Ezzel szemben mi, keresztények, Jézust követjük, aki nem egyszer szólít fel a szegények és a szenvedők iránti szolgálatra, sőt egy ízben a végitélet fő kérdésévé teszi, hogy meglátogattuk-e a betegeket, és felruháztuk-e a ruhátlanokat (Mt 25,31)

Jézus egy guru, vagy Isten fia?

A keleti vallások – amelyek általában több istenség és/vagy energia létezésében hisznek – a legjobb esetben is csupán egy gurunak (avatárnak, szellemi tanítónak) tartják Jézust. Ezzel szemben mi, keresztények Jézust a megtestesült Istennek, a második isteni személynek, az emberiség egyedüli Megváltójának tartjuk, aki nem említhető egy lapon Buddhával, aki nem egy út a sok közül, hanem az Út, az Egyetlen, akiben hinnünk kell, mert nélküle nem üdvözülhet senki.

Ma megdöbbentő gyorsasággal terjednek a keleti spirituális irányzatok Európában. Talán a túlracionalizált, hedonizmustol megcsömörlött nyugati ember titkos belső vágyának megnyilvánulása ez a misztika és az aszkétika felé. Csakhogy nekünk, keresztényeknek megvan a saját spirituális hagyományunk, amelynek segítségével nem a saját tudatunkhoz, és nem is valamilyen arctalan energiához tudunk kapcsolódni, hanem a világmindenség Teremtőjéhez, aki a mi szerető Atyánk.

 

Hodász András

A cikken módosítottam egyeztetve a szerkesztőséggel: a jezsuita renden élcelődő mondatot töröltem a bevezetőből. A cikk mondandóját továbbra is fenntartom. H. A. 

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog Hodász András
hirdetés

18 hozzászólás

  • Válasz Dr.Leitner Tünde 2017. 09. 28. 20:52

    Dicsértessék..!
    András atya minden szava IGAZSÁG,mert az Ő lelkében ott rejtőznek Isten igazságának üzenetei,amelyet átad nekünk.

    A Biblia azt tanítja,csak egy igaz Isten van,és ezt az örök igazságot az Ó- és Újszövetség is kijelenti:
    „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” Mtörv. 6,4-5
    „Melyik az első a parancsok közül?”Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.” Mk. 12,28-29

    Buddha csak egy ember volt; JÉZUS valóságos ember,és valóban az élő ISTEN FIA.
    Buddha bűnös ember volt,aki megvilágosodott;JÉZUS BŰTELEN VOLT egy bűnös világban.
    Jézus maga az IGAZSÁG. Az igazság az EVANGÉLIUM. Az evangélium pedig ISTEN SZAVA,Isten útja az emberekhez….

  • Válasz Veronika 2017. 09. 29. 00:57

    Üdv!

    Vitaindítónak mindenesetre jó ez a cikk.
    Másra aligha. Egyet kéne értenem, mert én is katolikus vagyok? Nem megy. Meggyőzne a kereszténység mellett, ha most ateista lennék? Aligha. Bántana, ha buddhista lennék? Egy kicsit igen.
    András atya ítélkezik, mert rossz neki magának rossz tapasztalata volt. Írjátok oda, hogy ez az ő saját szubjektív véleménye. Nehogy valaki új olvasó ez alapján mondjon véleményt később az egyházunkról, az Istenünkről.

    Hova tűnt a szeretet, az elfogadás, a tisztelet? Vagy egyszerűen nem értem mit akar mondani a cikk? Fejtsétek ki jobban!

    Miért bűn az, ha valaki ismeri a másik vallásokat, megnézi, részt vesz a hagyományaiban, miközben megtartja, megéli, kimutatja a saját keresztény hitét?

    Nem gondolom, hogy megállja a helyét az a kijelentés, hogy „a keresztény hitünk (nem utolsósorban az első parancsolat a tízből), kizárja, hogy bármi közünk legyen akár a hinduizmushoz, akár a zen meditációhoz.” Ha én valóban hiszek Istenben, az Atyában a Fiúban és a Szentlélekben, és megélem a hitem, akkor nincs az a meditáció, vagy nincs az a zen térítő, aki kizökkent. Érdeklődésből elolvasom a tanait más vallásoknak, utána járok a szertartásaiknak, jógázok, mert jó a hátamnak. De attól még Istenben hiszek, Bibliát olvasok, imádkozom. Tisztelem, imádom az Urat, csak neki szolgálok, viszont szerintem nem sértem meg azzal, ha megismerem más népek hitét, kultúráját. Sőt, akkor van esély párbeszédet indítani, ha ismerem a kultúrájukat. Evangelizálni és téríteni pedig csak a párbeszéd útján lehet. Nem kritizálok, nem ítélkezek, nem elzárkózok, hanem meggyőzök. Érdeklődéssel, nyitottsággal és szeretettel.

    • Válasz Egy hívő 2017. 09. 30. 20:36

      András atya mint lekipásztor óvott a nem keresztény behatásoktól. Ehhez joga van, és szerintem kötelessége is. De hát mi már annyira autonómok vagyunk, akkor minek is az Egyház nekünk?

  • Válasz Kiss Anna 2017. 09. 29. 09:52

    Én ott voltam azon a misén, és szerintem a cikk durva túlzásokat tartalmaz ezzel kapcsolatban. A misén arról volt szó, hogy ha már itt van ez az atya, akkor megmutatja, hogy az ő kultúrájában hogyan zajlik az evangelizáció és a személyes találkozás Istennel. Négy jelenetet pantomimezett el (nem igazán táncra kell gondolni, hanem pantomimre), amiket előre el is mondott. Gábriel látogatása Máriánál, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, a Szentlélek kiáradása az apostolokra, és még egy, ami most nem jut eszembe. Szó nem volt Buddháról, vagy hinduizmusról, vagy mittudomén. Az pedig, hogy az atya a kultúrájára jellemző ruhában pantomimezte el ezeket, szerintem elfogadható még akkor is, ha ez a ruha nem teljesen fedte a felsőtestét (de azért lényegében igen, szóval szerintem nagyon félrevezető a „félmeztelen” kifejezés). A cikk személyes része egyébként szerintem értékes, és nem kételkedem abban, hogy jó szándékkal íródodott.

    • Válasz Clyde 2017. 10. 03. 20:24

      Kedves Kiss Anna!

      Jómagam videón láttam a felvételt, és nem értem, hogy miért beszélsz pantomimről tánc helyett. Mindkettőnél vannak mozdulatok, de a táncnál zene is, és ritmusra történik a mozgás is. Az általam látott felvételeken zene is volt, és ritmusra mozgás is, ergo szerintem tánc egyértelműen. (Nem linkelném be, hogy ezzel is a népszerűségét növeljem, de rákereséssel meg lehet találni.)
      És teljesen egyértelműen félmeztelen volt a férfi (mindössze 1-2 ékszerrel „felékesítve”).

      Elnézést a nyers kérdésért, de ha ott voltál személyesen, nem értem, miért kell így védeni a védhetetlent?

  • Válasz Bíró Attila 2017. 10. 01. 01:41

    Az inkulturáció fontos eszköz, hogy amennyire lehet felvegyék a misszionáriusok az adott nép kultúráját, hogy így alkalmazkodva tudják megismertetni az egy Igaz Istent – a Názáreti Jézus Krisztust, hogy így minél sikeresebben tudják kivezetni a hiábavalóságok kelepcéjéből az Életre azon népcsoportokat akik sötét, lázadó szellemiségek hatalmának vannak kitéve és nyomorúságban tartva (http://lexikon.katolikus.hu/I/inkultur%C3%A1ci%C3%B3.html). De az inkulturációt akkor is kell alkalmazni – hasonló tapintattal, érzékenységgel és alapvetően Isten akaratába gyökereződve – mint a misszionáltak felé tették. Ugyanis amikor valaki ide Európába visszatér akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy itt már elterjedt a New Age hamis-mérgezett lelki táplálékot nyújtva a nyugati lelkileg kiéheztetetteknek … Így sok zűrzavart okoz a keleten használatos inkulturációs magatartás és sok esetben a szélsőséges, megnyilvánulásokat válthat ki. Annak idején a Manrézában Ilusnéni könyvstandján is kapható volt az „Az Élőviz Jézus Krisztus – keresztény reflexió a New Age-ről” c. könyv… Ez nekem sokat segített, hogy megértsem a zűrzavart okozó inkulturációs technikák megkövesedett rárakódása alatt fénylő lényeget és közben én is gazdagodtam ez által … De lassan világossá vált valamelyest, hogy az inkulturációban vannak nagyon kényes területek az az határvonalak ami a kereszténységet megkülönbözteti a népeket leuraló pogány vallásoktól … Ezen a zónán csak Istentől feljogosítva, az Ő akaratában gyökerezve lehet járni az inkulturáció köntösébe mert nagy a veszély, hogy importálunk a misszionált területről a New Age számára „új utakat” – öntudatlanul is – amelyek sokakat becsatornáznak oda és nagy zűrzavart is keltenek … Sokaknak nagy nehézséget, szenvedést okoz az eligazodás és hosszú időbe telik amíg a szélsőségességre provokáló táborok között békét talál és jó esetben keresztény is marad … És ha nem sikerül … akkor nem is kell csodálkozunk, hogy a „keresztény világ” egyre több tagja hisz a reinkarnációban és guruk után csodákért jár a kelet országaiba és egy eléggé szinkretista vallást kavar ki magának amely nem más mint a New Age … De túlságosan is sokan figyelmeztettek erre a veszélyre, hogy csak úgy figyelmen kívül lehetne őket hagyni – és most is figyelmeztetnek és ebben épp Szent II. János Pál pápa volt elől, de Benedek pápa is megírta amit megírt …Mindez itt olvasható: http://maranatha.uw.hu/egyhazidok.html Ugyanakkor van néhány olyan keresztény is akik rendkívüli karizmákkal bírnak és akikre érdemes figyelni, hogy amire azt mondják, hogy veszélyes az tényleg az is! Mijo Barada: (http://eleyson.hu/audio/mijo-barada/Mariabesnyo%202017/), Gloria Polo Ortiz (http://eleyson.hu/audio/gloria-polo/), Emiliano Tardif Jézus él! c. könyve (http://eleyson.hu/manreza/imadoc/J%C3%A9zus%20%C3%A9l!.pdf) ” Az alábbi idézettel zárnám amely nagyon közel áll hozzám és egyben segít a zűrzavar megértésében: „A kultúrkörbe illeszkedésnél (inkulturációnál) a jól értelmezett folyamatban két alapelvnek kell érvényesülnie: „az Evangéliummal való egyezésnek és az egyetemes Egyházzal való közösségnek”. Nagy bölcsesség szükséges e nagyon fontos egyensúly megtartásához. Fönnáll ugyanis annak a veszélye, hogy az adott kultúrát leértékelve, indokolatlan bizalommal fordulnak egy másik kultúrához, amely ugyancsak emberi alkotás, következőleg a bűn jelét viseli. Ezért ezt is „gyógyítani, felemelni és tökéletesíteni” kell. ” Fejlődésre, tökéletesedésre van ítélve az inkulturációs evangelizációnk … Úgy tűnik inkulturálódni mindig szükséges … éppen mindig azok felé akik velünk szemben állnak vagy éppen ülnek … Na ezt Isten online akarata nélkül lehetetlenség jól csinálni … De nem az a jel Isten akaratára, hogy nem lehet feszültség … Sőt … Lehet mindez kultúra-tolerancia határ feszítés, szélesítés mint evangelizáció … A kérdés: Mi volt a cél? Ha nem Isten akaratába gyökerezik a cél akkor New Age előszoba – fordítva elsütött inkulturációs puska … De ha a cél Isten akaratába gyökerezik akkor Evangelizáció … +A.M.D.G.

  • Válasz Bíró Attila 2017. 10. 01. 13:54

    (Az előző bejegyzést lehet törölni, mert ezt javítottam ill. érthetőbbé írtam át …)
    ———————-
    Az inkulturáció fontos eszköz, hogy amennyire lehet felvegyék a misszionáriusok az adott nép kultúráját, hogy így alkalmazkodva tudják megismertetni az egy Igaz Istent – a Názáreti Jézus Krisztust, hogy így minél sikeresebben tudják kivezetni a hiábavalóságok kelepcéjéből az Életre azon népcsoportokat akik sötét, lázadó szellemiségek hatalmának vannak kitéve és nyomorúságban tartva (http://lexikon.katolikus.hu/I/inkultur%C3%A1ci%C3%B3.html). De az inkulturációt minden helyzetbe kell alkalmazni (oda-vissza) hasonló tapintattal, érzékenységgel és alapvetően Isten akaratába gyökereződve – mint a misszionáltak felé tették. Ugyanis amikor valaki ide Európába visszatér akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy itt már elterjedt a New Age hamis-mérgezett lelki táplálékot nyújtva a nyugati lelkileg kiéheztetetteknek … Így sok zűrzavart okoz a keleten használatos inkulturációs magatartás és sok esetben a szélsőséges megnyilvánulásokat válthat ki. Annak idején a Manrézában Ilusnéni könyvstandján is kapható volt az „Az Élőviz Jézus Krisztus – keresztény reflexió a New Age-ről” c. könyv… Ez nekem sokat segített, hogy megértsem a zűrzavart okozó inkulturációs technikák megkövesedett rárakódása alatt fénylő lényeget és közben én is gazdagodtam ez által … De lassan világossá vált valamelyest, hogy az inkulturációban vannak nagyon kényes területek, határvonalak ami a kereszténységet megkülönbözteti a népeket leuraló pogány vallásoktól … Ezen a zónán csak Istentől feljogosítva, az Ő akaratában gyökerezve lehet járni az inkulturáció köntösébe mert nagy a veszély, hogy importálunk a misszionált területről a New Age számára „új utakat” – öntudatlanul is – amelyek sokakat becsatornáznak oda és nagy zűrzavart is keltenek … Sokaknak nagy nehézséget, szenvedést okoz az eligazodás és hosszú időbe telik amíg a szélsőségességre provokáló táborok között békét talál és jó esetben keresztény is marad … És ha nem sikerül … akkor nem is kell csodálkozunk, hogy a „keresztény világ” egyre több tagja hisz a reinkarnációban és guruk után csodákért jár a kelet országaiba és egy eléggé szinkretista vallást kavar ki magának amely nem más mint a New Age … De túlságosan is sokan figyelmeztettek erre a veszélyre, hogy csak úgy figyelmen kívül lehetne őket hagyni – és most is figyelmeztetnek és ebben épp Szent II. János Pál pápa volt elől, de Benedek pápa is megírta amit megírt …Mindez itt olvasható: http://maranatha.uw.hu/egyhazidok.html Ugyanakkor van néhány olyan keresztény is akik rendkívüli karizmákkal bírnak és akikre érdemes figyelni, hogy amire azt mondják, hogy veszélyes az tényleg az is! Mijo Barada: (http://eleyson.hu/audio/mijo-barada/Mariabesnyo%202017/), Gloria Polo Ortiz (http://eleyson.hu/audio/gloria-polo/), Emiliano Tardif Jézus él! c. könyve (http://eleyson.hu/manreza/imadoc/J%C3%A9zus%20%C3%A9l!.pdf) ” Az alábbi idézettel zárnám amely nagyon közel áll hozzám és egyben segít a zűrzavar megértésében: „A kultúrkörbe illeszkedésnél (inkulturációnál) a jól értelmezett folyamatban két alapelvnek kell érvényesülnie: „az Evangéliummal való egyezésnek és az egyetemes Egyházzal való közösségnek”. Nagy bölcsesség szükséges e nagyon fontos egyensúly megtartásához. Fönnáll ugyanis annak a veszélye, hogy az adott kultúrát leértékelve, indokolatlan bizalommal fordulnak egy másik kultúrához, amely ugyancsak emberi alkotás, következőleg a bűn jelét viseli. Ezért ezt is „gyógyítani, felemelni és tökéletesíteni” kell. ” Fejlődésre, tökéletesedésre van ítélve az inkulturációs evangelizációnk … Úgy tűnik inkulturálódni mindig szükséges … éppen mindig azok felé akik velünk szemben állnak vagy éppen ülnek … Na ezt Isten online akarata nélkül lehetetlenség jól csinálni … De nem az a jel Isten akaratára, hogy nem lehet feszültség … Sőt … Lehet mindez kultúra-tolerancia határ feszítés, szélesítés mint evangelizáció … A kérdés: Mi volt a cél? Ha nem Isten akaratába gyökerezik a cél akkor New Age előszoba – fordítva elsütött inkulturációs puska … De ha a cél Isten akaratába gyökerezik akkor Evangelizáció … +A.M.D.G.

  • Válasz Fekésházy Kinga 2017. 10. 02. 14:03

    Kedves András Atya!
    Olvasva a cikkét arra jutottam, hogy a nyugtalanság nem a meditáció elsajátítása miatt történt Önnel, hanem a harcművészet hozta elő.
    Érdemes különválasztani ezt a kettőt. Ha a meditációt, mint technikát tekintjük, bizony ebben a keletiek sokkal gyakorlottabbak, mint mi itt a kapkodó Európában. Az, hogy „Ülj be a templomba és imádkozz!”, sokaknak egy érthetetlen ötlet. Viszont az ellazulás művészetének megtanulásával sokat segíthetünk, hiszen ezt nem tudjuk legfőképp.
    Ahogy a régen leszólt gyógynövényeket, akupunktúrát, stb. ma már tanulhatják egyetemen is az orvostanhallgatók, ugyanígy van a meditációs technikával is. Nem kell hozzátenni a harcművészetet, és az idegen ideológiákat, de az ügyes technikát – elismeréssel – érdemes átvenni.
    A Jóisten áldását kérem nagyszerű munkájára:
    Fekésházy Kinga

  • Válasz Bíró Attila 2017. 10. 06. 10:49

    Akinek van füle hallja meg, hogy mit mondd a Lélek az Egyházaknak!

    http://www.ichtys.hu/webgalamb/page.php?message_ID=3892&code=kbd7c6k7ea7f67958kk27d688887fe3ack92ba

    A Szűzanya 2017. október 2-i üzenete Mirjana Soldo által

    Drága gyermekek! Édesanyaként egyszerű szavakkal szólok hozzátok, de telve sok szeretettel és gondoskodással gyermekeim iránt, akiket Fiam rám bízott. Fiam pedig, aki az örök jelenben él, az élet igéivel szól hozzátok és szeretetet vet a nyitott szívekbe. Ezért, kérlek benneteket, szeretetem apostolai, legyen nyitott és mindig irgalomra és megbocsátásra kész a szívetek. Fiam által mindig bocsássatok meg felebarátaitoknak, mert így lesz béke bennetek. Gyermekeim, gondoskodjatok lelketekről, mert csak a lelketek igazán a tiétek. Elfelejtitek a család fontosságát. A családnak nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a megértés és gyengédség helyének kellene lennie. Az a család, amely megpróbál Fiam szerint élni, kölcsönös szeretetben él. Amikor a Fiam kicsi volt, azt mondta nekem, hogy minden ember a testvére. Ezért jegyezzétek meg szeretetem apostolai, hogy minden emberrel, akivel találkoztok, családot alkottok, mert Fiam által testvéreitek ők. Gyermekeim, ne vesztegessétek az időt a jövőről való gondolkodással és aggódással. Egyetlen gondotok az legyen, hogyan használjatok jól, Fiam szerint élve minden pillanatot, és íme, itt a békétek. Gyermekeim, sohase felejtsetek el imádkozni pásztoraitokért. Imádkozzatok, hogy minden embert gyermekeikként tudjanak elfogadni és Fiam által lelki atyjuk legyenek. Köszönöm nektek.

    Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

  • Válasz Intuitív 2019. 01. 09. 13:21

    Én mostanság beleovasgattam a buddhizmus tanaiba is (Isten bocsássa meg) és az én fejemben kialakult egy nagy kép, amiben a buddhizmus és a kereszténység megfér egymás mellett. A régebbi, szűklátókörű önmagam persze sok ellentétet vélt felfedezni a két vallás között, de a mostani nagyon is össze tudja egyeztetni.

    Az a tény, hogy Jézus nem beszélt a reinkarnációról az még nem jelenti azt, hogy nincs reinkarnáció. Jelentheti azt, hogy túl kevés ideje volt ezt elmondani, vagy az ottani hallgatóság nehezen emésztette volna meg, vagy azt szerette volna, hogy az éppen aktuális életünkben tegyünk meg mindent az üdvösségünkért.

    A buddhista tanokban is olvastam egy olyan „helyről”, ami a keresztények mennyországának felel meg. Egyáltalán nem kizárható, hogy ez ugyanaz, mint amiről Jézus is beszélt és ahol helyett készítettek nekünk az idők végeztéig.
    A buddhisták felfogásában ez a hely nem a végső cél, de ettől még emberi léptékekben mérve lehet örök boldogságnak nevezni. Ezen túl már csak a nirvána van.

    A buddhisták amit el akarnak érni az a megvilágosodás, ami kb. azt jelentheti, hogy átélik az egységet, az Egy-el. Ez keresztényeknél simán megfeleltethető a Jézus kijelentésének: Én és az Atya egyek vagyunk.

    Jézus bár nem mondta, hogy a földi világ látszatvilág(máyá fátyla), de sok helyen beszél arról, hogy ne a földi legyen a figyelmünk központjába, hogy utasítsuk el a vágyainkat, földi kötelékeinket, hagyjuk ott családunkat és keressük Isten országát, mert minden egyéb megadatik.

    A buddhisták Jézus minimum szentnek tartják (bodhisatva), de lehet, hogy ennél többet ők sem tudnak róla, mert Buddha óta nincsen olyan magas szinten létező buddhista, aki tudna róla bővebb információt közölni 🙂

    És igazából más „istenek” is létezhetnek, mint magas szinten létező szellemi entitások, akik magukhoz akarják csábítatni a lelkeket. Ahogy Luciferi is kezdett saját szakállára tevékenykedni, úgy mások is lehetnek. És akár létre is hozhathattak saját kis országokat. Tehát az sincs kizárva hogy más vallásoknak is lehet relatív igazuk.
    És az is lehet, hogy Jézus tudott ezekről a más entitásokról is, akik csábítgatják a kis tévelygőket. Ezért lehetett neki olyan terve, hogy egy akol legyen és egy pásztor…

    Az eddig felvázolt dolgok részemről csak elméleti eszmefuttatások, mert bizonyítékom semmire nincs. De ennyiből is látszik, hogy ha perspektívát váltunk, akkor sok minden megférhet egymás mellett.

    Természetesen lehet érvelni csupán biblia idézetekkel is, de azok csak bizonyos körökben használhatóak érvként. Én hiszek abban, hogy a logikát is Isten teremetett és azért van, hogy a földi világban jobban eligazodhassunk.

    Most persze fekete báránynak érzem magam, aki a keresztények között vitatkozik az írással. Pedig ha egyszer le van írva…

  • Válasz utkereso ateista 2019. 01. 10. 10:24

    Szerintem a vallasok kulonbozo viragok ugyanazon a reten. A vallasok osszehasonlitasakor a hangjegyek biztosan kulonbozni fognak, de a dallam tobbnyire azonos. A rozsafuzer mondogatasa erosen emlekeztet a meditativ mantrazasra.
    Szerintem a szabalyok arra kellenek, hogy a vallasok kozotti fal megmaradjon, es mindenki hangoztathassa, hogy az o vallasa/istene az egyetlen igaz ut, es mindenki mas teved.

  • Válasz Narmagi 2019. 04. 02. 13:30

    Meghal egy buddhista, felmegy a Mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
    – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 6-os szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
    Elmegy nagy csendben a buddhista.
    Megérkezik a Mennyországba egy mohamedán, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
    – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 9-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
    Elmegy nagy csendben a mohamedán.
    Megérkezik a Mennyországba egy sintoista, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
    – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 4-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
    Elmegy nagy csendben a sintoista.
    Megérkezik egy zsidó a Mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki:
    – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 11-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
    No, a zsidó nem rest, megkérdezi:
    – Miért kell nekem a 8. szoba előtt olyan nagy csendben elmennem?
    – Hát csak azért, mert ott vannak a Keresztények és ők azt hiszik, hogy egyedül csak ők vannak itt.

  • Válasz Toth Imre 2021. 03. 12. 15:51

    „Szerzetesek, mondom nektek, az indulatokat az tudja kiirtani, aki ismeri őket, látja őket, nem pedig az, aki nem ismeri őket, nem látja őket. Ám aki ismeri őket, aki látja őket, kiirtásukat megkísérelheti okos elgondolással, vagy oktalan elgondolással. Aki oktalan elgondolással kíséreli meg, abban feltámadnak a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erősödnek. Aki viszont okos elgondolással kíséreli meg, abban nem támadnak fel a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megsemmisülnek.” /AZ INDULATOK MEGSEMMISÍTÉSE [MADDZSHUMA-NIKÁJA 2.]/

  • Válasz Ákos Tárkányi 2022. 01. 08. 03:21

    Kovács Gábor atya: Szabbam ádittam

    „Szabbam ádittam” — mondja Buddha — „Minden lángban áll! Hogy mi minden áll lángban? Lángban áll a szem; lángban állnak az alakok; lángban állnak a szem-közvetítette benyomások; lángban áll a látástól létrehozott találkozás; lángban áll a keletkezett képzet, akár kellemes, akár fájdalmas, akár se kellemes, se fájdalmas. Hogy mi lobbantotta lángra? A szenvedély tüze, a gyűlölet tüze, az elvakultság tüze lobbantotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a fájdalom, a siralom, a szenvedés, a kétségbeesés lobbantotta lángra … Ha egy bölcs nemes tanítvány fontolóra veszi ezt, akkor ráun a szemre; ráun az alakokra, ráun a szem-közvetítette benyomásokra, ráun a látástól létrehozott találkozásra, ráun a keletkezett képzetre, akár kellemes, akár fájdalmas, akár se kellemes, se fájdalmas … Ha minderre ráunt, megszabadul a szenvedélytől; ha megszabadult a szenvedélytől, meg van váltva; ha meg van váltva, tudatára ébred annak, hogy meg van váltva, s fölismeri, hogy nincs többé újjászületés, el van érve a szentség, meg van téve a kötelesség, semmi köze többé a világhoz.” Ez Buddha drámai tűz-beszéde, amely jól mutatja szónoki adottságait … .

    Csakhogy, nemes Sziddhártha, én nem tudok ráunni a tűzre! A szenvedély rövidzárlatára, ó, igen; a gyűlölet vörös ködére igen; az elvakultság éjsötétjére igen; de a tűzre, a pezsdítő lobogásra nem! Ami a születést illeti, az számomra nem gyújtogatás, hanem az élet kacagása; ami az öregséget illeti, az számomra nem gyújtogatás, hanem a titkok közelsége; ami a halált illeti, az számomra nem gyújtogatás, hanem áttörés az ismeretlenbe; ami a fájdalmat illeti, az számomra nem gyújtogatás, hanem kiáltás a segítő Másik után; ami a siralmat illeti, az számomra nem gyújtogatás, hanem a romlás tagadása; ami a szenvedést illeti, az számomra nem gyújtogatás, hanem a szabadulás utáni vágy sikolya; ami a kétségbeesést illeti, ó bölcs Gautama, az számomra nem gyújtogatás, hanem szürke hamu, a tűz hiánya. Ami lángra lobbant, az a szív szerelme, az igazság villámcsapása, a szépség bora, az áldozat odaadása. Ezekre nem lehet ráunni. Ó Sákjamuni, én égni akarok!

    Az, akit szívem szeret, azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna!” (Lk 12,49). Amikor ez a tűz lobogni kezd, a Kimondhatatlan zendül meg, lényünk áttöri határait, megtelünk mámorító szeretettel, és ez így lesz mindörökké, és mindörökké növekszik! „Szabbam ádittam”, ó Sákják Bölcse! A Tűz határtalan!

    Budapest, 2005. március 13.

  • Válasz Hegyi Károly 2023. 10. 30. 10:43

    Véleményem szerint ISTEN a világ összes emberét üdvözíteni akarja, és meghívja az örök életre, ha az egyén méltó életet élt rá. Kiemelten fontos feladatnak tartom a vallások közti párbeszédet. Jézus Urunk fenséges szeretete, közbenjárása, nagylelkűsége, kegyelme, irgalma, megbocsátása a biztosíték erre. Meggyőződésem ha a földünk valamely részén nem hallott valaki Jézusról és tanításairól – Jézus ezt tudja – és akkor is segíti őt, ha az illető személy neki tetsző életet él, vagy élt. Jézus minden jóembert üdvösségre hív, és várja az Ő országába.

  • Válasz Hegyi Károly 2023. 10. 30. 11:39

    Buddha tanítása és Jézus evangéliumi szavai között számos párhuzamot találunk, ám helytelen lenne ebből magának a két rendszernek az egyezését vagy párhuzamát feltételezni. Mindazonáltal a közös pontok lehetővé teszik a párbeszédet és a közös értékek képviseletét a világban. Nagyon fontos a vallások közötti párbeszéd, hiszen a Jóisten azt várja el tőlünk emberektől, hogy a felebaráti szeretet érvényesüljön életünkben.

  • Válasz Hegyi Károly 2023. 11. 01. 11:32

    Minden ember számára fel van ajánlva az üdvösség

    Az üdvösség egyetemes volta nem jelenti, hogy csak azoknak szól, akik kifejezetten hisznek Krisztusban és az Egyháznak tagjai. Ha az üdvösség mindenkinek szól, akkor mindenkinek rendelkezésére kell állnia. De ma is világos, miként ezelőtt volt, hogy sokan vannak, akinek nincs lehetősége az Evangélium kinyilatkoztatását megismerni és elfogadni és az Egyházhoz csatlakozni. Olyan szociális–kulturális körülmények között élnek, melyek ezt nem engedik meg. Gyakran más vallási hagyományok között nőttek fel. Ezek számára a kegyelem erejével nyitva áll Krisztusban az üdvösség, noha titokzatos módon az egyházhoz kapcsolódnak, bár formálisan nem tartoznak hozzá, de a külső és belső helyzetükhöz mérten, kellő időben világosságot ad nekik. Ez a kegyelem Krisztusból árad, az Ő áldozatának gyümölcse és a Szentlélek ajándéka. Ez minden ember számára lehetővé teszi, hogy saját közreműködésével szabadon elérhesse az üdvösséget.

    A zsinat, miután kimondta a húsvéti misztérium központi helyét, megállapította: „Mindez nemcsak a Krisztus-hívőkre érvényes, hanem miden jóakaratú emberre is, kiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem. Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy csak Isten előtt ismert módon csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz.”[