2017. 05. 07.

Anya leszek! 1. – Egy misén tudtam meg, hogy babát várok

Első gyermekemet várva rengeteg új lelki élménnyel, tapasztalattal gazdagodom, ezeket osztom meg Anya leszek! című sorozatomban rávilágítva arra, hogy egy gyermek érkezésére való felkészülés nem csak a babaholmik beszerzését jelenti. Az új élethelyzetet Isten elé helyezve testileg és lelkileg is csodálatos folyamat részesei lehetünk, így Benne minél teljesebben megélhető az anyaság mibenléte.

Az Eucharisztia elsőáldozásom óta különleges számomra. Élénken emlékszem, milyen volt először érezni, egy valódi személy van jelen az Oltáriszentségben. Azt hiszem, mindenki ismeri az érzést, mikor – habár nem látja épp a másikat a szobában – tudja, érzi, hogy ott van valaki. Minden szentmisén átélhetem ezt tizennégy éve. Magamhoz veszem Krisztus testét, tapasztalom, hogy jelen van, hogy ketten vagyunk.

Erre a személyes találkozásra készülve indultam el egy csípős decemberi reggelen a mellettünk lévő templomba. Megszokott békességben telt az igeliturgia, forgattam magamban a prédikáció szavait, részese voltam a szentmise imádságainak és szavainak, ahogy hétről hétre. Az áldozás pillanatában mégis váratlan dolog történt. Nem gondoltam volna, hogy Isten még többet akar nekem adni az Eucharisztián keresztül, hiszen eddig is elhalmozott ajándékaival, ám mégis hatalmas dolgot tett. Hírt adott nekem, hiszen abban a pillanatban éreztem, nem ketten, hárman vagyunk.

Ugyanazon a szinten, amin Krisztus szemmel nem látható, mégis valóságos jelenlétét éreztem, meglepve tapasztaltam, hogy szintén számomra még láthatatlan módon jelen van egy új élet bennem, a gyermekem.

Mindez azért is lepett meg, mert még a legérzékenyebb terhességi teszt elvégzéséhez is várnom kellett minimum két hetet, a hír – utólag visszanézve – valószínűleg az első közösen töltött szentmisénken érkezett.

hirdetés

Otthoni imámban is Isten elé vittem a dolgot, hihetetlennek tűnt mindez. Az Úr ismét megerősítette, higgyek abban, amit tudtomra adott. Ekkor olvasgatni kezdtem a korai várandósságról, blogokat, fórumokat nézegettem mások tapasztalatairól.

Az első tesztet persze elég korán megcsináltam, ahogy lehetett. Imádkoztam, miközben az órát néztem, letelt a kellő idő, de nem jelent meg a pozitív eredményt jelző második vonal. Ekkor feltettem magamnak a kérdést, jobban hiszek-e ennek a korai tesztnek, mint Istennek. Persze csalódott is voltam. Mikor a tesztért nyúltam, hogy kidobjam, a lélegzetem is elakadt. Mégis megjelent egy halovány csík. Csak egy mondat bukott fel belőlem Istennek:

Te megmondtad, és én elhiszem!

Borítókép: Lovely couple hugging in gorode. Europe.

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Anya leszek! Kunszabó Anna
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás