„Az eszmélődő lélek Isten felé igazodik. Istennel rokonok lévén, jelentkezik bennünk a vágy feléje törni, hozzá közeledni, vele egyesülni, benne megnyugodni.”

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az evangéliumról – Advent

Istenünk, jusson el hozzád könyörgő imádságunk, hogy egyszülött Fiad megtestesülésének ünnepén feddhetetlen lelki tisztasággal ajánljuk fel magunkat szolgálatodra.

/Könyörgés advent második hétfőjének Reggeli dicséretéből/

“Az ember képességei végtelenül nagyobbak, mint gondolná, mivel Isten a maga képmására teremtette, és saját életét akarja megosztani vele.”

(Denis Gira)

Téged vár epedve a halandók lelke…

Téged

             Pontosan kit is várunk? A rokonokat? A barátokat? A Megváltót?

Vár

             Várjuk? Vagy túl akarunk lenni rajta? Várakozunk? Készülünk?

Epedve

             Mennyi várakozunk? Mennyire készülünk? Vagy csak belezuhanunk a karácsonyba? Olyan lesz a Karácsony, amilyen az Advent volt.

A halandók

             A Karácsonytól, Jézus megtestesülésétől új életet remélünk? Vagy „csak” meghitt vacsorát, munkaszünetet, iskolai szünetet, szép fehér havat, drága ajándékokat, finom falatokat, hosszú alvásokat? Új életet remélünk? Meg akarunk újulni?

Lelke

             A lelkünk is készül az Úr érkezésére? Bűnbánattal, gyónással, imádsággal?

Harmatozzatok!

Adventben, a várakozás kiváltságos idején rá kell, hogy jöjjek, hogy oly sokszor csak a felszínt szemlélem! Tudom, hiszem, érzem és élem, hogy emberré lettél, Istenem, hogy megaláztad magad annak érdekében, hogy a legemberibb nyelven, a legközérthetőbben, Jézusunk életének példáján keresztül mutatkozzál be nekünk. Mert ki vagy Te, Istenem? Olyan Isten vagy talán, aki abban leli örömét, hogy megalázza Isteni Fiát? Még csak sejtem, hogy valami más kell, hogy legyen a lényeg a megtestesülés és a születés csodájában…

Istenem, te vagy a Mindenható Isten, Neked nem gond emberré lenni és Nálad semmi sem lehetetlen. Akkor mégis hol itt a csoda? Muszáj itt lennie valami másnak, többnek!

Ádvent kezdetén olvastatja velünk az egyház, hogy „virrasszatok és legyetek éberek‟. Éber vagyok? Figyelmes, alapos, körültekintő az igéddel való találkozásban és annak követésében? Meglátom a lényeget? ÉSZreveszem, amit az Úr üzen? Észreveszem ma azt, hogy a megtestesülésben és a karácsonyi születésben nemcsak Isten lett emberré, hanem Isten úgy ajándékozta nekem önmagát, hogy azáltal én magam lépek be a Szentháromság szeretetkapcsolatába? Hogy Isten annyira szoros kapcsolatot ajánl fel nekem, mely egészen részesít Önmagában?

Igen, Isten lett emberré értem, hogy én, az ember részesülhessek Őbenne. Ennyire szeret. Az Atya tehát nem a Fiát akarta megalázni az emberléttel, hanem az embert akarja, engem akar felemelni saját magához. Ébernek és tudatosnak kell lennem, hogy ezt minden nap meglássam, és ehhez méltóan éljek. Kérlek, Uram, adj ehhez tiszta szívet, Mária hittel teli tiszta szívét! Ámen.

„Mária megkapta Isten szavát, s ugyanígy, aki hallgatja a szavát, megkapja Isten Lelkét. Ő fogant, mint tiszta szűz, s ugyanígy, aki megtartja Isten szavát, és belőle táplálkozik, csodálatos gyümölcsöket fog hozni.‟ (H. Zwingli)

Mit jelent számomra a betlehem és a jászol előtt állni, azt szemlélni? Elsősorban Mária és József hitét, azt a lecsupaszított, vak, teljesen tiszta hitet, mellyel — mint első keresztény hívők — folyamatosan előttünk, előttem járnak az Istenhez vezető úton. Vajon van hitem, mint Máriának, hogy megvalljam: Istennél semmi sem lehetetlen? Kérlek, Istenem, add, hogy az ádventi készület ideje alatt alkalmassá és szabaddá váljak arra, hogy az én lelkemben is megszülessék a Gyermek Jézus! Add, hogy úgy tudjam befogadni Őt az életembe, ahogy Mária tette, feltétel nélkül, s én is kimondhassam életem minden pillanatában, hogy “történjék velem szavaid szerint”!

Ámen

Utolsó Karácsony

Az utolsó otthoni Karácsonyomra készülök. Az utolsó szentestére a szüleimmel, testvéreimmel. Jövőre már feleségemmel igyekszünk majd az éjféli misére, vele díszítjük majd az első közös fánkat, vele főzzük majd az első közös karácsonyi vacsoránkat. Jövőre vele olvassuk már Máté evangéliumát, vele gyújtunk csillagszórót, vele kettesben énekeljük a Mennyből az angyalt.

Idén utoljára sietünk Haza a pásztorjáték után. Idén utoljára lépünk be anyukámmal és testvéreimmel a meghitt nappaliba. Utoljára pillantjuk meg azokat az égő gyertyákat, utoljára őrzik a nyájat a csordapásztorok, utoljára bontjuk együtt az ajándékokat Szenteste. Utoljára reggelizünk együtt 25-én.

A várakozás idejében rájuk koncentrálok. Hogy mekkora ajándékok ők nekem! Utoljára magamba akarom szívni az otthoni fenyőillatot, megörökíteni, hogy majd nyugdíjas éveimben is felidézhessem. Ki tudja, mit viszek majd magammal a szokásokból, az ételekből, a díszekből? De el akarom vinni a fényeket, az arcokat, azt a bensőségességet, amit az elmúlt több mint 20 évben kaptam, éreztem, de talán észre sem vettem.

Az advent szóljon arról, hogy a családtagjaimért imádkozom. Értük vállalok korai kelést, értük megyek el rorátéra, értük mondok le élvezetekről. Őket lepem meg szívességekkel, apróságokkal, figyelmességgel. Velük beszélgetek, játszom, nevetek. Az ő ünnepüket teszem szebbé, békésebbé, pihentetőbbé. Az ő jelenlétüket próbálom élvezni. A származási családomé ez az ádvent és ez a karácsony, hogy aztán egy év múlva a feleségemé lehessen már.

Persze nem kizárólagosságról beszélek, hanem a fókuszról, a központról.

Legyen ez tényleg a béke, a szeretet és a család ünnepe idén! Bármekkora családról, bármilyen gyerekkorról legyen is szó. Advent. Úrjövet.

Jöjjön, legyen a családunk a jászla a születendő gyermeknek!

“Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas.” (Zak 9,9b)

A király jött hozzád, nem egyszerűen mindenkiért, hanem személyesen érted. Hozzád, hozzám jött el, mert törődik velünk. Egy uralkodó, akinek nem a pompa a mindene, hanem a népe. Ezért leszállt a trónusáról, hogy új esélyt adjon az eltévelyedetteknek.

Azt szeretné, hogy vele legyünk, az Ő dicsőségében, mert nekünk ott a legjobb, ahol a Király van.

Egy közismert adventi dal fantasztikus feldolgozását hoztuk mára nektek!

A vár­va várt és igé­jé­ben, szent­sé­gek­ben, test­vé­ri kö­zös­ség­ben na­pon­ta hoz­zánk meg­ér­ke­ző Krisz­tust (ad­ven­tus Do­mi­ni, az Úr ér­ke­zé­se) nem meg­fo­gal­ma­zat­lan re­mény­ség­gel hív­ja az ő né­pe. En­nek az ének­nek min­den vers­sza­ka rö­vid, lé­nyeg­re tö­rő hit­val­lás ar­ról, ki va­ló­já­ban szá­munk­ra Krisz­tus.

Ó, jöjj, Im­má­nu­el… Az „Im­má­nu­el” egyik je­len­té­se: ve­lünk az Is­ten. Nem el­le­nünk har­col, ha­nem ér­tünk küzd. Sza­ba­dí­tó ere­jé­re biz­ton szá­mít­ha­tunk mind­annyi­an. Ne fus­sunk hát elő­le, bát­ran men­jünk hoz­zá, hi­szen ő ve­lünk van!

Ó, jöjj el, Jessze vessze­je… Dá­vid ki­rály édes­ap­ja Isai, itt Jessze né­ven. Aho­gyan Dá­vid ki­rály az Úr ere­jé­vel le­győz­te a ná­la sok­kal erő­sebb el­len­sé­get, Gó­li­á­tot, úgy a Dá­vid ki­rály csa­lád­já­ból szár­ma­zó Mes­si­ás, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus győz a ná­lunk mér­he­tet­le­nül erő­sebb bűn, a ha­lál és a sá­tán fö­lött. E győ­ze­lem­ben ré­sze­sí­ti övé­it, és ez fa­kaszt­ja szí­vünk­ből Is­ten di­csé­re­tét.

Ó, jöjj, ó, jöjj, Nap­tá­ma­dat… Krisz­tus a mi na­punk, fé­nyes­sé­günk, aki az Is­ten­től és em­ber­től va­ló fé­le­lem, ret­te­gés sö­tét kö­dét föl­sza­kít­ja, és el­űzi a szív mé­lyé­ből. Oly sok tév­út­ra ve­ze­tő, ha­mis fény he­lyett Jé­zus, a Nap­tá­ma­dat hoz­za el egye­dül a vi­gasz­ta­lást.

Ó, jöjj, Kulcs Dá­vid tör­zsé­ből… Is­me­rünk em­be­re­ket, akik­nek kulcs­sze­re­pük van a ma­guk hi­va­tá­sá­ban, kö­zös­sé­gé­ben. Alá­írá­suk nél­kül nem tör­tén­het­nek meg dön­tő fo­lya­ma­tok, ese­mé­nyek. Az örök élet­nek, üd­vös­ség­nek, menny­or­szág­nak, te­hát az Is­ten­nel va­ló kö­zös­ség­nek kul­csa ma­ga Jé­zus. Nem­csak ta­ní­tá­sa, nem­csak élet­pél­dá­ja és an­nak kö­ve­té­se, ha­nem az ő sze­mé­lye. Ő a kulcs a menny­or­szág aj­ta­já­hoz. „Én va­gyok az út, az igaz­ság és az élet; sen­ki sem me­het az Atyá­hoz, csak­is énál­ta­lam.”

Vé­gül fi­gyel­jünk ar­ra, hogy az ének­ver­sek­ben meg­fo­gal­ma­zó­dó Krisz­tus-hit­val­lá­sok mind­egyi­ké­nek alap­ja ószö­vet­sé­gi kép, ige. A tel­jes Szent­írás Jé­zus­ra mu­tat, az Ószö­vet­ség is, hi­szen ő mond­ta: „Ró­lam szól­nak Mó­zes, a zsol­tá­rok és a pró­fé­ták.” Is­ten üd­vö­zí­tő ter­ve vég­be­ment Jé­zus Krisz­tus­ban. Ar­ra biz­tat min­ket ez az ének, hogy az ad­vent, az Úr hoz­zánk ér­ke­zé­se ke­resz­tény éle­tünk na­pon­kén­ti cso­dá­ja, ese­mé­nye le­het: „Meg­lásd, meg­lásd, ó, Iz­ra­el, / Meg­szü­le­tik Im­má­nu­el!” Ez a biz­ta­tás ne­künk, ke­resz­té­nyek­nek, a „lel­ki Iz­ra­el­nek” is szól, de szól a zsi­dó­ság­nak is, hi­szen Is­ten ne­kik is meg­ígér­te, hogy ha el­jön az ide­je, meg­aján­dé­koz­za őket a Krisz­tust fel­is­mer­te­tő Szent­lé­lek aján­dé­ká­val.

szöveg: Kovács László, Evangelikus Élet 2010/49

Imádság a várakozás idején

Drága Mennyei Atyám!

Köszönöm Neked az adventi időszakot, a várakozás szépségét, hogy felkészítesz lélekben is a Te eljöveteledre. Bár nem vagyok méltó arra, hogy a kegyelmedben részesíts, de Neked mégis fontos voltam, fontosak vagyunk, annyira, hogy egyszülött fiadat adtad értünk. Kérlek add, hogy ezt igazán fel tudjam fogni ésszel és szívvel. Hogy ne vegyen rajtam erőt az ideges kapkodás, az ajándékok után futkosás, a feszültség. Szeretném ajándékba adni Neked magamat, hiszen ez a Te születésnapod lesz. Szeretném odaadni Neked mindenemet, hogy Te legyél az Úr teljesen az életemben. Szeretném, ha az advent az egész életemben kitartana, ha folyamatosan tudnék várni Rád, a Te eljöveteledre. Szeretnék minden napot úgy élni, mint aki készen áll a Te fogadásodra! Ehhez kérem a Te segítségedet és kegyelmedet!

Ámen