Milyen lépéseket tudunk tenni, hogy a szüleinkről leváljunk? Bizonyos kor felett mennyire érdemes leadni az igényekből a párkeresésben? Mi a teendő, ha az anyagi dolgokról teljesen eltérő módon gondolkodunk a párommal? Ezekre és más izgalmas kérdésekre keressük a választ Kozma-Vízkeleti Dániel család- és párterapeuta, klinikai szakpszichológussal. Az adásokat ti alakítjátok: te is kérdezhetsz a YouTube-videónk alatt kommentben!
Milyen lépéseket tudunk tenni, hogy a szüleinkről leváljunk, ha ők ezt nem akarják engedni?
Az egyes nemzedékek egymásról való leválása az egyik legnehezebb életfeladat. Az éppen leválni készülő fiatal nemzedéknek is komoly megpróbáltatás, és ugyanígy az idősödő nemzedéknek is. Lehet, hogy a felszínen már a leválás jelei mutatkoznak, de közben a hétköznapokban még sok esetben jelen van a kötődés. A fiatalok például még szívesen elfogadják a szülők anyagi segítségét, de ehhez gyakran a szülők kéretlen véleménye, tanácsa is hozzátartozik. A szülő pedig lehet, hogy a szavak szintjén azt mondja, hogy „jó lenne, ha már a saját lábadra állnál, és elköltöznél” – de közben megkérdezi, „miért költenél albérletre, mikor itt van a sok szoba, ahol elférsz”?
A leválás mindig hosszú ideig tart, ideális esetben 15 és 25 éves kor között zajlik le. Ha hirtelen akarjuk véghez vinni, az nagyon fájdalmas lesz mindenki számára. Az idősebb nemzedéknek meg kell küzdeni azzal, hogy 20-25 évig ők gondoskodtak a gyermekeikről, és azzal is, hogy amikor kirepülnek a fiatalok, az egyik legnagyobb életfeladatuktól kell elbúcsúzniuk. Ráadásul a legjobb házasságot is kibillenti az egyensúlyából, amikor a pár megint kettesben marad.
hirdetésA leválás krízisét megnehezíti az az életmód is, amelyet kialakítottunk. Elhitettük a fiatalokkal, hogy ahhoz, hogy saját lábra állhassanak, szükséges több diploma, saját lakás, egy vagy két autó stb. Vagyis kialakítottunk egy olyan hiedelemrendszert, amely fenntartja a generációk egymásrautaltságát.
Érdemes felülvizsgálni ezeket a hiedelmeket!
De hogyan kommunikáljuk ezt úgy, hogy ne bántsuk meg egymást? A pszichológia értékesnek tartja az én-üzeneteket. Például „nekem most erre van szükségem; én most szeretnék önálló döntéseket hozni; nem fogok hazatelefonálni minden nap”. Fontos, hogy ne egymásról beszéljünk, hogy „te engem korlátozol”, hanem a saját érzéseinkről, igényeinkről.
25-30-40 felett mennyire érdemes leadni az igényekből a párkeresésben? Hány randit kell adott esetben végigküszködni, hogy teljes lelki nyugalomban utasíthassunk el valakit?
Leadni az igényekből nem érdemes, de a saját rugalmasságunkat megnövelni igen. Ha egy randi szenvedés, akkor nem lesz motiváció arra, hogy legyen következő. De ha az érdeklődésem erősebb tud lenni, mint az elutasításom; ha a kíváncsiságom erősebb, mint a kritikám, akkor érdemes lesz újra találkozni.
Az érdeklődés visz közel egymáshoz.
Ha úgy megyek el a találkozóra, hogy magamban azt kérdezem: „na, nézzük, ez a randi hogyan lesz pocsék?” – akkor tényleg pocsék lesz. Ha azt keresem a másikban, hogy mi választ el tőle, akkor meg fogom találni. Kereshetem viszont azt is a másikban, hogy ő mitől érdekes ember, mik a közös pontjaink.
Ha valaki zsigerileg taszít, akkor persze nem érdemes erőltetni, de ha fel tudom csiholni az érdeklődésemet, és ha tudok az első benyomás mögé nézni, akkor máris tettem valamit a kapcsolatért. Mindez érettebb korban sem lehetetlen: ekkorra már megtapasztaltuk, mi az, ami igazán lényeges egy kapcsolatban és mi az, amin bőven felül lehet emelkedni, mert egy hosszú távú együttélésben nem fog számítani.
Mi a teendő, ha az anyagi dolgokról teljesen eltérő módon gondolkodunk a párommal? Ő rendkívül spórolós, én szeretek kicsit többet költeni.
Minden kapcsolatban ki szokott alakulni hasonló szereposztás: olyan pozíciókat töltünk be, amelyek különböznek, mégis kiegészítik egymást. Egy család működéséhez mindkét hozzáállásra szükség van: a precizitásra és a lazaságra, a hangosságra és a csendességre, a pontosságra és a nagyvonalúságra, a takarékosra és a szívesebben költekezőre is. Nagyon nehéz ugyanakkor megbocsátani egymásnak a miénktől eltérő hozzáállást, holott ajándékok tudunk lenni egymás számára ilyen módon is. A különbözőségeket tehát nem kell feltétlenül ellentétnek látni: lehetnek erőforrások is. Ráadásul a gyerekeinknek is jó kétféle mintával találkozni, hogy aztán kialakíthassanak egy sajátot.
Kérdéseidet Te is bátran felteheted YouTube-videóink alatt kommentben! A Válaszkeresők minden adásában találhatsz olyan kérdést és választ, mely aktuálisan érint téged, legyen szó mentális egészségről, kapcsolatokról, szexualitásról, hitbeli vagy hivatásbeli kérdésekről.
hirdetés
1 Komment
Megint csak a locsifecsi, a lényeg gondos elkerülésével.
.
1. „…hogy amikor kirepülnek a fiatalok, az egyik legnagyobb életfeladatuktól kell elbúcsúzniuk.” Tisztelettel kérdezem, hol van benne a Bibliában az, hogy egy szülőpárnak csak egy vagy két, nagyjából egyidős gyereket kell nevelni? Mert ha teszemazt 13 gyerek van egy családban, akkor tessék elhinni, kedves szülők, semmiféle fájdalmat nem fog okozni, hogy a legnagyobbak már leválnak. És mire az utolsó is elköltözik, addigra már lehet az unokákra vigyázni, így sosem lesz olyan, hogy a szülők kettesben maradnak.
.
2. Mennyire érdemes az igényekből leadni? Nagyon. Mivel ma mindenki elkényeztetett egyke gyerekként nőtt fel, ezért mindenkinek irracionális igényei vannak. Hiszen ő tökéletes (anyu is mondta), tehát neki a legjobb jár. Főleg a hölgyeknek, gyakran fordul elő, hogy az idő előrehaladtával (diplomák, karrier, stb) az igényeik egyre növekednek, miközben nem fogják fel, hogy a „párválasztási értékük” ettől függetlenül – vagy épp emiatt – meredeken csökken. Így garantált hogy a végén maximum sugar mammyk lehetnek 🙂
Ugyanakkor az értékrendünkből soha nem szabad leadni, a hitünk és az isteni törvények képezhetik alku tárgyát. Annyiszor hallok ilyeneket lányoktól, hogy pl. „csinos pasas, csak egyetlen baja, hogy nem hűséges”. Vagy „rendes srác, nagyon aranyos, csak hát meleg”. Könyörgöm, aki nem akar kötődést, nem akar utódokat, azzal mire megyünk? Semmire!!! Az kuka. Teljesen mindegy, hogy egyébként milyen szuperképességei vannak. Ezzel szemben hogy milyen magas, milyen izmos, meg milyen végzettsége van, meg mennyi pénze van, na ezeket az igényeket nyugodtan el lehet engedni.
.
3. Ha az anyagi dolgokról eltérően gondolkodunk, az nem baj, egész addig, amíg a feleség elfogadja, hogy az a férj dolga (valamint amíg a férj helyesen gondolkodik róluk). Viccen kívül, ez alapvető értékrendbeli kérdés. Ha az egyik fél luxusnyaralásokat szeretne, nagy házat, stb előkelő életmódot, a másik meg nem keresi a világi hívságokat, azt nem lehet összeegyeztetni. Én megmondom őszintén, ha mondjuk egy lány szimpatikus nekem, és végigpörgetem a facebook-oldalát, és meglátok rajta tengerparti nyaralós képeket, vagy valamilyen márkás ruhában való pózolást, azonnal lapozok is tovább. Lehet bármilyen szép, az tuti hogy semmi közünk nem lesz egymáshoz. Egyetlen mondatot sem pazarolnék rá, nemhogy éveket… Fordítva is hasonló a helyzet: attól a férfitól, aki nem tud okosan és takarékosan bánni a pénzzel, érdemes minél messzebb lenni.