2022. 10. 06.

„Kedves depresszióból élni tanuló!” – levél egy tünetmentes depresszióstól

„Már ki tudom mondani: meg akartam halni. Nem akartam az életet. De Isten szeretete  valahogy mindig megtartott, hogy azt az egy fennmaradó lépést ne tegyem meg lefelé a lejtőn. Maga a szeretet siet segítségére annak, akit nem szerettek.” Egy fontos levél mindazoknak, akik ismerik a depresszió mélységeit, és azoknak is, akik fontosnak tartják mentális egészséget. Isten valóban képes megszabadítani!

Kedves depresszióból élni tanuló!

 
Nem, ez nem a szokásos lelkiző szöveg lesz, melyben bátorítani szeretnélek. És nem is a kioktató szöveg, hogy mit kellene tenned, hogy felépülj. Ennél valami sokkal másabb, és – úgy hiszem – fontosabb nyomja most a szívemet, ami arra bátorít, hogy folytassam a leütéseket.

Ismered a Filippiekhez írt levelét Pálnak? Szerintem igen. Sok mindent mondanak róla, és rengeteg aranymondást tanulhattál belőle, ha fiatalkorodban hittanórára jártál. Örüljetek – nagyjából így mutatták be nekünk ezt a levelet, amikor beszélgettünk róla. Persze, arról keveset meséltek, hogy Pál ekkor nehéz helyzetben van, és épp meghalni készül. Meglehet, akkor nem jutott el a tudatomig Pál igencsak mély helyzete, kilátástalan állapota. De ma valami mást tapasztaltam. Mióta olvastam, visszhangzik bennem egy mondat: a meghalás nyereség (Fil 1:21). És eszembe jutott a régi énem, aki ugyanezt gondolta. Persze, akkor még Isten nem ugyanazt jelentette, mint ma, hanem valami sokkal másabbat, magam sem tudom, mit. Azt hiszem, akkor nem osztott, nem szorzott, hogy van-e, mert én ekkor nagyon nem akartam lenni. Igen, ezt már ki tudom mondani, le tudom írni, hogy MEG AKARTAM HALNI.

hirdetés

Nem akartam az életet. Eléggé fájt már, eléggé kellemetlen volt így is.

Hát ez volt akkor nekem a halál: nyereség. Mert minden, ami ennél az életnél kissé jobb, az már nyereség. Mert utáltam az életet. Kiutat kerestem belőle. Sok minden volt ilyen kiút, vagy tompítása az érzékeknek: nagyon kemény és sötét zene, függőségek. Ehhez kérlek, add hozzá azt is, hogy nagyon magányos voltam, és nem hittem, hogy tudok szeretni. Mert engem nem szerettek, vagy nem úgy, ahogyan nekem akkor szükségem lett volna rá. Ennélfogva minden jobb volt, mint a jelenlegi helyzet. De tényleg minden. Azt hiszem, ezzel a résszel tudnám leírni igazán azt, amit éreztem.

Aztán változások jöttek az életemben: egyetem, új világ, új közösség, szerelmek, majd nemrégiben egy házasság. De a legelső az Isten szeretete volt, ami valahogy mindig megtartott, hogy azt az egy fennmaradó lépést ne tegyem meg lefelé a lejtőn. Aztán szépen lassan hozzám szerette Magát. Milyen ironikus, igaz? Hogy Maga a SZERETET siet segítségére annak, akit nem szerettek. De tényleg ez történt.

Találkoztam Vele, és kaptam elég erőt. Elkezdtem gyógyulni.

Szembe tudtam nézni a démonjaimmal, és tanultam. Sokat tanultam magamról, a világról, az emberről. Mindenről. Szinte el is felejtettem, hogy mi volt bennem, hogy mennyire mély volt ez. De ma előjött, emiatt az ige miatt. Ha most megvizsgálom az életem, akkor sok minden van, ami miatt élnem kell. Amiért veszteség lenne, ha holnap nem ébrednék fel. Nem sorolom fel őket. De ezzel el is veszett valami. Mert úgy hiszem, márt nem tudnék meghalni. Túl sok minden köt ide. Túl sok szál szakadna el egyszerre – legalábbis nekem túl sok.

Kedves gyógyulás alatt álló depressziós barátom. Nem tudom, mit éreztél, miközben mindezeket olvastad. Talán te is hasonlóan érzel: hogy bármi jobb, mint az élet. Aztán átesünk a ló másik oldalára: az élet teljesen jobb, mint a halál. És egyszerre nem lesz vonzó, nem kecsegtet semmivel. Pedig nekünk, akik Krisztusban hiszünk, ez erőforrás kellene legyen. Nyugi. Sokaknak, sokunknak (még) nem az. De ma elhatároztam, hogy meg akarom ezt tanulni. Hogy a halál ismét nyereség legyen, mert

azzal leszek, aki egyszer már kiszeretett a halál torkából.

 Pontosabban kétszer, hiszen a kereszt is ott volt már, jóval azelőtt, hogy én ezeket érezném. Kérlek, ne hagyd abba ezt a tanulást. Hiszen a vizsga közeledik, minden nappal. És ha megtanított élni, hidd el, ott lesz akkor is, amikor meg kell tanulnod továbbállni.

Üdvözlettel,
Egy tünetmentes depressziós

Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás