„Szexuális abúzus áldozata lettem, de Isten kegyelméből kaptam egy új életet” – Stumpf Zsuzsanna megrendítő története

Stumpf Zsuzsanna szexuális abúzus áldozata lett fiatalkorában. Eltávolodott Istentől, rossz házasságba került, mely végül válással végződött. A nagy lelki mélységekben újra Istenre talált; ma Jézusra mint szerelmetes társára gondol. Hiszi, hogy Jézus azért is jött a Földre, hogy elmondja nekünk: nem vagyunk egyedül a szenvedésben. A Bizony, Isten! YouTube-csatorna egyik videóját szemlézzük.

33 évet éltem úgy, hogy különválasztottam a testemet a lelkemtől. Szexuális és egyéb fizikai bántalmazás során az egyetlen megoldása az embernek, kortól függetlenül, ha leválasztja magáról a testét, mert csak így lehet túlélni, akkor nem fáj. Csakhogy aki nem egy a saját testével, aki nem érzi, nem látja, és így nem is tiszteli a saját testét, az távol van Jézustól is. És nem tud ránézni a keresztre, mert a szenvedő, vérző test látványa emlékeztet. Amikor én visszatértem Krisztushoz, és elmentem Püspökszentlászlóra Mustó Péter jezsuita atyához egy lelkigyakorlatra, mikor felemelte az Oltáriszentséget, és azt mondta, hogy ez a vér, amely értetek kiontatik a bűneitek bocsánatára, akkor jöttem rá, hogy meg vannak bocsátva a bűneim.

Ez semmi másról nem szól, csak arról, hogy menjek és mondjam meg az embereknek.

Hátratekintve értettem meg magam. Isten irgalmából megadatott, hogy számot vetettem az életemről, mint az, aki már menni készül. Végül maradtam. És amikor visszatekintettem, arra jöttem rá, hogy ugyan mindenből kitűnő voltam, az életből azonban megbuktam.

Így – Isten kegyelméből – kaptam egy második esélyt, egy új életet.

Az, hogy én minden nap érintkezhetek és találkozhatok Jézus testével, nekem egy nagyon fontos üzenet, és gyakorlatilag az életutamat végigkíséri ez a történet. Volt egy nagyon erős imám, mert szerelmes voltam Jézusba, és nagyon szerettem volna átvenni az Ő terhét.  Már kislányként is átéreztem, hogy Krisztusnak mennyire fájhat, hogy Ő annyira szeret mindenkit, és hogy annyira nem értik meg. Én akkor kértem azt Tőle, hogy egy kicsit adja ide a töviskoronát, és egy kicsit viszem.

Volt egy szexuáliserőszak-élményem, amit akkoriban nem tudtam elmondani senkinek. Amikor az embert éri egy ilyen vagy hasonló, mondjuk verés vagy fizikai bántalmazás, akkor csak úgy tud életben maradni, hogyha leválasztja a testét magáról. Egyszerűen nem éljük túl, hogyha ezt nem tesszük meg. Viszont ez azt jelenti, hogy a test, az egy dolog, az onnantól kezdve nem számít – marad a lélek. Viszont semmi nem sikerül onnantól kezdve az életben. Azért nem, mert nem vagyunk teljesek. Az első nagy szerelmem katolikus papnak ment, jött egy szexuális abúzus, a szüleimmel nem találtuk meg a közös hangot. E három elől még a főiskola alatt a házasságba menekültem.

Szépen lassan eltávolodtam Istentől. Elmentünk mi vasárnap templomba, de otthon, a családban Ő már nem volt jelen. 2007-ben, mikor a negyedik gyermekünk is megszületett, én már nagyon pocsékul éreztem magam. Először kiégtem, elfásultam, majd végül összeomlottam, megfogtam a négy gyereket, elhagytam a férjemet, és Gödre költöztem, 200 kilométerrel arrébb. Pokoli tél jött, és nehéz hónapok voltak, amíg összeraktam magam pénzben, lélekben, tudásban, legalábbis akkor úgy gondoltam, hogy ezt én csináltam. Akkor már messze voltam Jézustól. Istenbe akartam kapaszkodni, de nem tudtam ránézni a feszületre, merthogy folyton emlékeztetett a testi fájdalmakra és a testi szenvedésre.

A megtérésem végül is úgy kezdődött, hogy ráemeltem a tekintetemet a feszületre és Jézus testére, és akkor megértettem, hogy Ő nem azt akarja üzenni nekem, hogy szenvedjek, nem emlékeztetni akar a testi fájdalmakra, amelyeket elszenvedtem, hanem

pont, hogy Ő átveszi ezt, és pont, hogy azt akarja üzenni, hogy nem vagyok egyedül soha.

A legmélyebb fájdalmakban sem vagyok soha egyedül, és senki nincs egyedül. Amikor ezt megértettem, és össze tudtam kapcsolódni Jézussal, akkor kezdtem el érezni a saját testemet. Hetekig ültem a szobában, csendben, és vártam. Imádkoztam és bocsánatot kértem Tőle, és felismertem, hogy valami – vagy inkább Valaki – nagyon hiányzik.

Szembenéztem a saját sorsommal, a következményekkel, a hibáimmal, mindazzal, amit tettem a testemmel, magammal, a gyermekeimmel, Jézussal és azokkal, akik tőlem tanácsot kértek. Megéreztem a töviskoronát a saját fejemen, és azt is, hogy én okoztam a legnagyobb fájdalmat ezzel Neki és önmagamnak. Már láttam a keresztet, sőt napokat, heteket töltöttem a kereszt alatt. És ahogy éreztem a testét, úgy kezdtem érezni a saját testemet is.

A Jézussal való összekapcsolódásom hozta el azt, hogy összekapcsolódtam újra önmagammal is.

Elkezdtem érezni az igazi önmagamat, kezdett felszabadulni a bennem élő kislány. És kezdtem szeretni magam úgy, ahogy voltam. Megszabadultam a víziszonyomtól, és beúsztam a Balatonba. Föltámadt a lelkem, újjászülettem. Akkor keresztelkedtem meg másodszor. Bementem a Balatonba és úsztam. Éreztem, hogy megtart a víz, és hogy nincs víziszonyom, és láttam, életemben először láttam a horizontot a Balatonban.

Szóval érdemes szeretni a testünket is. Csak Jézussal tudunk egyek lenni, nélküle nem megy. Most úgy érzem, azt az életet élem, mintha azt mondaná az Úr, akkor most éld az életed töviskorona nélkül. A sebek ott vannak, de már nem fájnak. Mintha újra felnőhetnék egy másik úton, de már kizárólag Istennel, Jézussal. És az lett a társam, aki 33 évig volt mellettem. Megvárt. Megmaradtam. Úgyhogy szolgálok.

Minden reggel hálával tudok felébredni, és minden reggel megköszönöm, hogy ébren vagyok, és mindig Őt akarom szolgálni.

Egységben tudok létezni Vele, és ez hatalmas ajándék és kegyelem, hogy ezt én minden alkalommal megérezhetem, hogy én őt hordozom a sejtjeimben és a porcikáimban, és minden apró részemben.

Meg kellene értenünk, hogy a mi, az fontosabb az énnél. Az én csak akkor értelmezhető, ha létezik a te is. Oda kellene figyelnünk egymásra, pláne nekünk, keresztényeknek, mert mi egy család vagyunk.

A szeretet mindig kihív önmagunkból.

Istenhez Jézuson keresztül visz az út. És Ő pontosan azért jött, hogy megértsük, sosem vagyunk egyedül a szenvedésben. Azért jött, hogy segítsen megértenünk a saját emberségünket, hogy ne haragudjunk magunkra. Hogy rájöjjünk, Ő nem azért jött, hogy „arcunkba nyomja” a szenvedő, vérző testét, és állandó bűntudatunk legyen, hanem azért, hogy

merjünk szembenézni a múltunkkal, a fájdalmakkal, és értsük meg, hogy Ő már azokat rég elhordozta helyettünk, és hogy soha nem vagyunk egyedül a legfájdalmasabb pillanatban sem.

Ő az, aki segít megszeretni önmagunkat emberként. Segít nekünk, hogy elhiggyük, minden pillanatban szeretve vagyunk. A testünk is, a pszichénk is, minden porcikánk és minden hajunkszálunk. Krisztus mindig is mellettem volt, a születésemtől kezdve. Olyan jó lenne ezt elmondani mindenkinek, hogy soha senki nincs egyedül, és hogy Krisztus mindig ott van! Ő ezért jött le közénk, hogy mindenki érezze, hogy szeretve van, és hogy mindenki üdvözülhet. Nekem Ő a szerelmetes társam.

hirdetés