2021. 12. 05.

Ki volt Szent Miklós?

Advent 2. vasárnapjának estéje ebben az esztendőben egybeesik a gyermekek szeretett szentjének, Szent Miklósnak a várásával. Bese Gergő atya osztja meg gondolatait az ünnep kapcsán.

Ma és holnap gyermekek millióit örvendezteti meg a Szent vagy annak munkatársai. De ki ő? Élő? Élettelen? Valóságos vagy mondahős?

Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Egy biztos, hogy nem egy giccses, meghízott, borvirágos orrú, jóllakott napközis, akinek szűk szókincsében mindössze a Ho-Ho-Ho van meg teljesen, és nem hiszem azt sem, hogy olyan hősszerelmes, aki sok-sok év után találja meg egykori megajándékozottjában az igaz szerelmet.

Számomra ő Isten embere, szentje. Olyan egykor létező hős, aki a hitének megőrzésében vívott küzdelmekben sem feledkezett el arról, aki életének csúcspontja, erejének forrása; Jézus Krisztusról.

Myra város püspökeként számos csoda kapcsolódik hozzá. Azok közül csak egy a szegény ember három lányának megsegítése, mely eseményektől eredeztethető az ablakba helyezett adományok hagyománya.

Megmentette három ifjú életét a haláltól, három vándordiákot is feltámasztott és csodálatos gabonasokasítással elejét vette népe éhezésének.

Korának nagy egyházi méltósága, aki a keleti keresztényeknél kiemelt tiszteletnek örvend napjainkban is. Tisztelet övezi és nem holmi mézes-mázas sziruppal leöntött szakállas félnótás. Több tiszteletet a Szentnek! Több tiszteletet Szent Miklósnak!

Nem kell túlmisztifikálni, nem kell pátyolgatni, csupán a valóságot bemutatni: az emberek szolgáinak szolgája, Jézus hűséges pásztora volt.

Bese Gergő atya

Bese Gergő Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Szilágyi József 2021. 12. 06. 10:59

    Harsányi Lajos: SZENT MIKLÓS

    Püspöksüvegben Istenének szolgált.
    De esten titkon elsuhant a háztól,
    Sok görbe utca híg sarában gázolt,
    S megállt az elsötétült ablakoknál.

    Három leánynak nászi pénzt vetett be,
    Hogy meg ne rontsa ingatag szegénység.
    S hogy éhesek a pékeket ne sértsék,
    Cipókat csent a kormos tűzhelyekbe.

    Azóta mindig kicsinyhez, nagyhoz,
    Kitett cipőkbe cukrot, kis nyulat hoz,
    A gyermek boldog, szinte égbe röppen.

    Nehéz tarisznyát hord öles alakja.
    Amit hozott, az ablakokba rakja,
    Utána gyorsan – eltűnik a ködben.