2021. 01. 22.

Az ember valódi tragédiája

Mára talán már mindenki hallott Emanuel Cleaver metodista lelkészről, aki az Amerikai Kongresszus 117. ülését „amen and awomen” formulával zárta imádságát. A frissen megválasztott Joe Biden közeli barátjaként ismert lelkipásztor, Silvester Beamen is hasonlóan bizarr módon imádkozott a beiktatási ceremónián.

„Jézus nevében, Ámen” – mondjuk imáink végén a kérést, melynek alapja a következő bibliai vers: „Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.” (János 16, 23b)

Azonban Beamen a wilmingtoni Bethel fekete, metodista-episzkopális gyülekezet lelkésze nem Jézus nevében imádkozott, hanem úgy döntött: mindenki nevében. 

„Kollektív hitünk erőteljes nevében, Ámen” – zárta bizarr imádságát.

hirdetés

Miért nem mondta ki Jézus nevét? Keresztény lelkészként miért nem Jézust kéri? Úgy gondolom, ha a vallás politikailag korrekt lenne, akkor valahogy így nézne ki. Mindenkinek eleget akar tenni, és mégis senkit sem segít vele. Teljesen hamis tévképzet az, hogy a kereszténységnek szüksége van egy kis kozmetikázásra, egy kis elkenésre. 

Talán azt hisszük, ettől vonzóbb lesz a kereszténység tanítása?

Ettől többen lesznek a templomban? A liberális teológiától lanyhuló európai kereszténység pont az ellenkezőjét bizonyítja. Üres, lebontásra ítélt templomok meredeznek mindenhol.

Sokan szívesen kihagynák Jézust a képletből, mert akkor nem kéne arról beszélniük, hogy bűnös emberek vagyunk, akiknek szüksége van a bocsánatra, szüksége van Jézusra. Helyette magunkat tesszük az Isten trónusára, és ebből a szemszögből már nincs is szükségünk a szembenézésre, alázatra, bűnbánatra. Magát mindenki tökéletesnek, bűntelennek látja. 

Jézus nem volt politikailag korrekt, az ő személye megosztó, a nevének hatalma van – ahogyan azt a jánosi szakaszban is olvashattuk – véleményem szerint éppen ezért nem mondta ki Beamen. 

Ez a rövid kis mondat nagyon szépen megmutatja számunkra az emberiség problémáját: olyanok akarunk lenni, mint az Isten.

A mi hitünk, a mi érdemeink, a mi vallásosságunk, a mi eszünk. „Nekünk nincs szükségünk Jézusra, majd mi megoldjuk.” 

Csakhogy ez nem így működik. Nem a mi nevünkért, nem a mi érdemeinkért bocsát meg nekünk Isten, hanem Jézusért. Aki pedig megtagadja Őt az emberek előtt, azt Ő is meg fogja tagadni a mennyei Atya előtt. (Mt 10,33)

 

***

Frissítés: Korábban a cikk elején tévesen írtuk, hogy Silvester Beamen nevéhez kötődne az elhíresült ‘amen and awomen’ formula.

Blog Harmati Dóra Vélemény
hirdetés

4 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 23. 22:18

    “Helyette magunkat tesszük az Isten trónusára” Más nevében nehéz beszélni,de biztos vagy ebben? Nekem soha nem jutna eszembe arra trónusra helyeznem magamat,pedig szorítom a sarokba Istent én is rendesen. Mint mindenhol,itt is különbséget kell tenni az istenképzet ( ez halálosan veszélyes) és Isten között. Mivel az ember érzelmi problémákkal van tele,ez nagyban befolyásolja istenképét is. Valójába a trónus és önmagunk is csak képzelődés,lényegtelen. A fontos inkább az,mit akar csinálni a maya fátylával bevont trónusán. Isten trónusára – gyönyörű,ámde hamis kép – senki nem képes leülni,mert Isten nem uralkodó és nincs neki trónja. Ha spirituálisan nézzük,teljesen mindegy ki ellen beszél,mert sem aki hallgatja sem aki mondja nem tudja mit és kiről beszél. Egyedül a földi szintünket veszélyezteti,az ellen meg fel kell lépni határozottan.
    “Magát mindenki tökéletesnek, bűntelennek látja.” Mért te nem így gondolod? Egyet értesz velem? Azért nem,mert a te gondolataidat és igazságodat jobbnak tartod. Nem is tévedsz nagyot,okkal gondolod azt,hogy igazabb vagy nálam és bűntelenebb. Kérdés az,hogy mit kezdesz az igazságoddal mikor rád támad. Mit kezdesz azzal,amikor azt képzeled,hogy Isten a trónon ül és uralkodik feletted. Mikor nem mersz semerre sem indulni,mert nem hallod Isten szavát? Mikor Istenre fogsz dolgokat,ahelyett,hogy a felelősséget vállalnál magadért és másokért.
    Tehát ha valaki Isten trónjára kívánkozik,az első kérdésed az legyen: és mit fogsz ott csinálni?

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 23. 23:06

    “olyanok akarunk lenni, mint az Isten.” Ez többért kiált,mint három sor.
    Nagyon jól látod!!! De észre veszed magadat? Számtalanszor olvasom,hogy Isten szájába adnak gondolatokat,hogy Isten ezt és ezt akarja tőlünk vagy szeretjük megmondani mi Isten terve vagy Isten szerint mi a bűn,ki üdvözülhet,stb. Észre sem veszed és egyfolytában Istent játszol.
    Hogy én mit csinálok? Mózes Istenét ismeritek,akinek a neve Elohim volt,én nem hinném,hogy félni kellene tőle,mert a félelem romboló,Isten pedig élet igenlő. Sádáj,aki minden pillanatban velünk van és aki ezzel tisztában van,az nem kéri,hogy legyen vele.
    Amit nagyon nehezen értetek az a Sálom, ez az Isten maga a szeretet, de elhiszitek Róla a bosszú állást és a kettős mércét. Én ezekre hívom fel a figyelmetek de soha nem állítottam,hogy Isten nevében beszélek,én nem játszok Istent. Azt szeretném,ha mindenki embert játszana végre,szabadon,Istentől szeretve.
    “Nem a mi nevünkért, nem a mi érdemeinkért bocsát meg nekünk Isten, hanem Jézusért.” Istent itt egy elkényeztetett embernek látjátok,akit mindennel meg lehet sérteni, úgy mint a szüleiteket és magatokat.Istennek nincs miért megbocsátania,mert az Ő végtelen szabadságával rendelkezünk,amit a feltétel nélküli szeretetben gyakorlunk. Nem értitek,mert Istenre mint emberre tekintetek, bár Ő személy (is) de nem ember. Isten akkora szabadságot adott nekünk,hogy töredékét sem fogjuk fel,az eredményét pedig olvasom,nap mint nap.
    Félre ne érts,nem azért nem értesz mert buta vagy,dehogy. Azért nem értesz meg,mert nem veszed észre magadat,a benned zajló folyamatokat. De legfőképpen azért,mert az életed ebben zajlik (szüleid,tanáraid miatt) már régóta és nem akarod feláldozni magad egy olyan dologért ami új és ismeretlen.
    Ha arra rájöttél,hogy Isten nem büntetett soha és nem is fog,már elindultál valahová. Szédülsz még,bizonytalankodsz,de mész előre. Hogy meddig jutsz az rajtad múlik.

  • Válasz Ben 2021. 01. 23. 23:16

    Ezeket a napokat érdemes lesz megjegyeznie mindenkinek, mert Amerika bukását láthatjuk, és ezáltal az egész világ elindul egy lejtőn lefelé – ha nem történik isteni csoda, és a hazaárulók nem lesznek elszámoltatva.
    A demokrata és liberális szó mögé bújt elit, politikai korrektséggel övezett fasiszták csalással átvették az irányítást Amerikában. Remélem nem kérdés itt senkinek, hogy a jóérzésű amerikaiak többsége Trumpra szavazott, ő képviselte a konzervatív értékeket valló egyszerű munkás embereket, akik tisztességesen és békében éltek volna. Minden hazugság, amit a TV vagy a neves baloldali újságok közöltek Trump-pal kapcsolatban az egy akkora hazugság, hogy nincs akkora betűméret, amellyel azt ki lehetne fejezni. Egy friss példa: a Capitolium ostromát beépülő Antifa tagok felbujtásával vitelezték ki, több videó kering a neten a rajtakapott delikvensekről; továbbá ki fogalmazott meg egyáltalán kérdést azzal kapcsolatban miért volt a nullához közelítő rendőri védelem azon a napon? Miért történt az hogy a rendfenntartók szó szerint beengedték a felbőszült tömeget a Capitoliumba? Az Antifa több tagja CIA-s múlttal rendelkezik, mint ahogy a volt Obama elnök is. Ezek pontosan tudják, és tudták hogy mit kell csinálni, ahhoz hogy a mellettük álló média egy hitelesnek látszó hazugságot tudjon közölni a tudatlan emberekkel. Lássunk egy példát, a német emberekre jellemző, hogy szeretik ha valaki megmondja nekik a tutit, ha már ránézésre hiteles az információ. Olyan agymosottak, hogy egyszerű katolikus keresztények, akik a TV-ből tájékozódnak, Biden győzelmét valóságos örömmel fogadták (személyes tapasztalat). Szegények, mennyire nincsenek tisztában vele, hogy a kiépülő a most még a szocializmusra jellemző jegyeket hordozó globális politika hogyan fog átcsapni egy kommunista diktatúrává. És nem egy országban, hanem világ szinten. Akik eddig ezt a víruspropagandát sem kérdőjelezték meg, azok jobb ha felkötik a gatyaszárat, mert ezek a debil kormányzati és globális intézkedések meg fognak szaporodni a közeljövőben, és sokan önként fogják elfogadni és helyeselni azt. (hacsak…) Aktuális példa az oltás-kérdés. Az emberek előtt továbbra is nyitott kérdés, hogy milyen mellékhatásai lehetnek, az új RNS alapú vakcinát kapó emberek szó szerint kísérleti nyulakká válnak a gyógyszeripar számára. Már csak azon csodálkozok, miért nem íratnak velük alá a vakcina megkapásakor egy szerződést, amelyben az áll “önként vállalom a kísérleti patkány szerepét”. Mégis elvárják tőlünk, hogy beoltassuk magunkat, mert különben hátrányos helyzetbe kerülünk, nem utazhatunk szabadon, mert nem tudjuk igazolni hogy alávetettük magunkat a gyógyszeripar megoldásként hangoztatott vakcinájára. Arról viszont senki nem beszél, hogy a vírus proteáz gátló hatását más anyagokkal is el lehet érni. Mekkora hazugság kártyavár dőlne össze, ha ez az infó eljutna minden emberhez. Nem szeretném azt már látni, hogy milyen lesz amikor az emberektől elvárják, hogy ültessenek be/tetováljanak a homlokukba, vagy kézfejükre valamilyen “dolgot”, amely nélkül nem tudnak majd vásárolni, mert minden személyes adat, és pénz is virtuális lesz. Az névleges egyház majd akkor is arról fogja győzködni az embereket, hogy tegyék meg. Ezek a folyamatok mind összekapcsolódnak az amerikai eseményekkel. Nekem személyes meglátásom, hogy a vírust egyfelől Trump megbuktatásának céljából hozták létre, másfelől pedig hogy az embereket a félelem által irányíthatóvá tegyék. Egy kellően ártalmas, de nem túl halálos vírust, amelynek a hatását emberek milliói fogják a saját testükön érzékelni (önmagamat is beleértem), ez pedig alá tudja majd támasztani a összes értelmetlen, korlátozó intézkedést, hogy vállalatokat, megélhetéseket, emberi egzisztenciákat tegyenek tönkre, ezzel együtt a szegények még szegényebbek-, a gazdagok pedig még gazdagabbak legyenek. A félelmet pedig jobban és jobban növelni tudják. Érdemes megfigyelni, a tech-óriások miképpen növelték meg a vagyonukat 2020-ban. Ha már egy szabadalmaztatott vírusról beszélünk, akkor engedtessék már meg feltételezni ilyeneket. Jah hogy denevérektőkl vagy tobzaskáktól származik, ezt tényleg bárki elhiszi, akkor azoknak “médiahírdetoxikáló” kúrát kellene javasolni. Azok után, hogy Nobel-díjas tudósok beszéltek még tavaly tavasszal arról, hogy az AIDS vírus kis szekvenciáját találták meg a SARS-COV-2ben, miért kérdés az hogy ezt a vírust erővel hozták létre és terjesztik? Abba már bele sem érdemes menni hogyan, félő hogyan olyan emberiségellenes dolgokra derülne fény, amit nem akarunk tudni. Akik elég idősek, vagy éltek a magyarországi szocializmusban, esetleg foglalkoztak történelemmel, láthatják, hogy a “demokrata” szót általában mindig azok használták akik az elnyomó istenellenes politikájukat rá akarták kényszeríteni egy-egy nemzetre. Magyarországon az 1950-es évek körül is ezt történt. A demokrácia szó mögé általában mindig egy bizonyos réteg szeretett bújni, pontosan azok akik leginkább a szó jelentésével ellentétes viselkedést tanúsítanak. Példával élve, akárcsak az Antifa, amely nevében teljesen helyes, ha az “-anti” részt elhagyná. A demokrácia jelentése mára teljesen eldeformálódott, a folyamat pedig már a múlt században elkezdődött. A történelem ismétli önmagát. Mindig fellépnek azok az erők a háttérben, akik a marxista elveik mentén egy szebb, és új világot akarnak létrehozni, ezek az erők pedig pontosan a sátánnal vannak kapcsolatban. Ezek az erők vették át a politikai irányítást most Amerikában. Miért meglepő hát, hogy egy lelkész, aki hozzásimult ehhez a rendszerhez nem képes kimondani Jézus nevét? Ez nem meglepő, hanem egy ordító jel arról, hogy kik is ők valójában.
    .
    Megmondom őszintén, vannak olyan keresztények, akik Istentől kapott próféciaként bíznak Trump visszatérésében, hogy ezt a visszafordíthatatlan világméretű pusztulás még ne kezdődjön el. Személy szerint nagyon bízok abban, hogy nekik lesz igazuk. Habár lehet Isten akarata pont az, hogy felgyorsuljanak az események, és beteljesedjen a végidőkről szóló történetsorozat. Nem tudom, tényleg nem. De azt tudom, hogy Trump adminisztrációja nélkül nem csak Amerika, hanem a világ fog lejjebb csúszni. A mára már teljesen fejvesztett európai vezetés, és ez a csalással odakerült amerikai vezetés együttes erővel azon lesz, hogy az ilyen országokat mint Magyarország, vagy Lengyelország ellehetetlenítsék, akik még valamiképpen ragaszkodnak a Bibliai értékekhez.

  • Válasz b 2021. 01. 24. 11:54

    Köszönöm! Lényegretörő írás! “Megosztó” 😉
    Több ilyet a 777blog-ra és kevesebb “szeressük egymást, gyerekek” típusút!
    B