2020. 09. 03.

Egy elrabolt templom

Sok figyelem szegeződik most a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, melyet a hallgatók elbarikádoztak. Az események kapcsán Szeverényi János evangélikus lelkészben felsejlett az épület múltja, egykori egyházi kötődése, melyről egy megrázó Facebook-bejegyzésben emlékezett meg.

Néhány adat a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas u. 2/c. épületének történetéből.
A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) Nemzeti Szövetségének székháza volt. Protestáns helyőrségi templomnak is helyet adott, ami ma az Ódry Színpad. 1943. december 5-én avatta fel Ravasz László püspök. Mindössze hét éven keresztül működhetett.
A KIE egy nagyszerű mozgalom volt 1950-ig, erőszakos feloszlatásáig. Felkarolta a falusi ifjúságot is, népfőiskolákkal, táborokkal, hittel, kultúrával segítve őket. Hatását és erejét jelzi, hogy Budapest közepén, háborús években, képesek voltak egy hétemeletes székházat építeni templommal, kollégiummal. Több ezren adakoztak.
A kommunista hatalom (a valódi diktatúra), egyesületek ezreit tiltotta be.

A KIE egyes vezetőit letartóztatták, meghurcolták, volt aki az Andrássy 60-ban halt bele a kínzásokba.

1990-ben engem bíztak meg az újraalakult KIE titkári teendőivel. Az első közgyűlésünket az Ódry Színpadon tartottuk. A bérleti díj harmincezer forint volt. Negyven év szünet után újra fiatalok imája, éneke töltötte be a termet, néhány órára…
Sokat visz utam erre. Mindig hevesebben ver a szívem az épület közelében.

Írta: Szeverényi János

hirdetés
Borítókép: Templom, ami ma az Ódry Színpad
Egyéb
hirdetés

3 hozzászólás

  • Válasz Bodros Helga 2020. 09. 04. 09:38

    Ez az egész cirkusz csak azért van, hogy az Alinszky módszerrel elmozditsák az Orbán kormányt.Soros alapitványa elképzelhetetlen pénzeket nyom ebbe a mozgalomba, melyet nem a hallgatók, hanem a mögöttük álló politikai erő mozgat, forradalmat akarnak kicsikarni, de ez nagyon nehéz lesz, többszöri nekifutásra sem sikerült eddig, de ha nem távolitják el Mo.-ról az NGO soros szervezeteket, ezek felzabálják a társadalom szövetét.Erre a jelenségre már évekkel ezelőtt Csurka István is felhivta a figyelmet, senki nem törődött vele, itt a végeredmény.

  • Válasz Lupus 2020. 09. 04. 15:35

    Kézenfekvő a megoldás: Az állam adja vissza az épületet színházzal, azaz, templommal, kollégiummal és mindennel együtt eredeti – protestáns szerénységgel kialakított – “pompájában” helyreállítva eredeti tulajdonosának és felépíttetőjének, a cikkben megjelölt protestáns egyletnek, ill. az egyháznak.
    A színitanodát pedig gründolják újra csepűrágók és egyéb “érdemes” művészek ahol akarják – legfeljebb folyamodhatnak az általuk oly nagyon utált Orbán-kormányhoz némi alamizsnáért!

    • Válasz Arcson Rafael 2020. 09. 07. 15:59

      Lupus! Tetszik az ötlet!!!
      Szólni kéne a kormánynak, hogy tegye meg ezt! 🙂 😀 🙂