„Nem is szeretnénk olyanról dalt írni, ami nem mi vagyunk” – interjú Bagossy Norberttel és Lászlóval

Hat év alatt Gyergyószentmiklósról indulva az anyaország egyik legnépszerűbb zenekara lett a Bagossy Brothers Company: legismertebb dalaiknak milliós megtekintései vannak a Youtube-on, a fiatalok körében különösen kedveltek. Mindez igényes zenével és a trendektől eltérő szövegekkel. Bagossy Lászlóval és Norberttel beszélgettünk Erdélyről, hirtelen jött(?) sikerről, hitről – és az adventi elcsendesedésről.

Budapest belvárosában találkoztunk: mennyire tudtátok az elmúlt években megszeretni, magatokénak érezni a fővárost? 

Bagossy Norbert: Igazából a kezdetek óta szeretjük, gyermekkorunkban minden évben jártunk Budapesten, mert a nagynénénk itt lakott. Nyilván akkor a vidámparkot és az állatkertet láttuk, meg mondjuk a Margitszigetet. Négy-öt éve már rendszeresen itt voltunk, egy-két éve pedig már itt is lakunk. Alapvetően nem vagyunk „nagyváros pártiak”, de Budapest kifejezetten élhető és szerethető hely.

Gyergyószentmiklóshoz képest is élhető és szerethető?

Bagossy László: Teljesen, én mindig azt szoktam mondani, hogy otthon számtalan olyan dolgot megkapunk a kis városunkban, amit itt Budapesten nem lehet, de ez fordítva is így van nyilván: rengeteg olyan lehetőség van itt, ami Gyergyószentmiklóson nincsen. Amikor belefáradunk a nagyvárosi életbe, akkor jó hazamenni, de amikor már váltanánk, akkor pedig élvezetes újra itt lenni. Nagyon jól kiegészíti egymást a két hely.

Szinte minden koncerteteken szóba kerülnek a „hegyek”, azaz a környezet, ahol felnőttetek. Mit hoztatok onnan magatokkal?

Norbi: Nehéz szavakba önteni, hiszen magáról a múltunkról van szó: egy 18 ezres kisvárosból jöttünk, ahol minden három percre van egymástól. Olyan környezetben nőttünk fel, ahol nagyon könnyen ki lehetett menni a természetbe, piknikezni, sátrazni. Mi nekünk még megadatott egy olyan gyermekkor, ahol nem volt mobiltelefon, ahol a naplementére kellett hazaérnünk:

ezt az életérzést hordozzuk magunkkal, és ez is van a dalainkban.

Milyen gyakran tudtok hazajárni?

Norbi: Most már leginkább csak akkor, ha koncertezünk, a fellépéseink 85-90 százaléka Magyarországon van, de ez már csak a magyarajkú emberek eloszlása miatt is érthető. Egy-két havonta azért hazajárunk, olyankor a legelső dolog a család és a barátok meglátogatása. Még meg sem érkeztünk, de már le van beszélve néhány találkozó, olyankor a lehető legtöbb baráttal és rokonnal találkozunk.

A szülővárosunkban koncertezni mindig nagyon különleges, hiszen a fél közönséget gyerekkorunk óta ismerjük: balra a könyvtáros néni, jobbra a volt tanárunk, nagyon fura lenézni ilyenkor a színpadról, teljesen más nekik zenélni. Utána persze együtt töltjük az egész éjszakát, reggelig tartanak a beszélgetések.

hirdetés

Mik azok az állandó értékek, amelyek segítettek abban, hogy önazonosak tudjatok maradni?

Laci: Az egész együttest a zene szeretete tartja össze, ez egy nagy közös erő. Norbi például soha nem is gondolkodott másban, fiatalkora óta tudta, hogy ő egy sikeres zenekart szeretne. Ez a céltudatosság pedig azóta sem változott, csak a szint: most már professzionális körülmények között vagyunk, ilyen közegben kell meghoznunk a lehető legjobb döntéseket.

Még mielőtt az anyaországban ismertetek lettek volna, többször is említettétek, hogy erdélyi zenekarok nem nagyon tudtak „betörni” a hazai piacra. Mi ennek az oka, illetve miért sikerült nektek?

Norbi: Biztos közrejátszott benne az is, amit Laci is mondott, hogy az első perctől kezdve komolyan gondoltuk. Folyamatosan hajtottunk, rengeteg dologról lemondtunk, amire nem is gondolnátok bele: a szabad hétvégékről, a hazai lakodalmakról, de előfordult az is, hogy a karácsonyi ünnepi időszakról, hiszen ezek a szórakoztatóiparban „munkanapoknak” számítanak.  Most egyébként úgy látjuk, hogy nagyon sok otthoni zenekar van, akinek előbb vagy utóbb sikerülni fog, és követik a példánkat.

Laci: Norbi szájából furcsán hangozna, ezért inkább én mondom (nevet): a dalok azért nagyon nagy szerepet játszanak ebben, ő az, aki a legtöbb szöveget és dallamot megírja. Olyan mondanivalója van, amelyet a közönség is teljesen magáénak érez.

Ha már szöveg: úgy tudtok rengeteg fiatalt megszólítani, hogy nem trágárkodással tűntök ki, nem a drogról, az alkoholról meg a szexről énekeltek, hanem barátságról, kötelékről, értékekről. Ez mennyire tudatos, vagy csak saját magatokat adjátok?

Norbi: Tudatosnak semmiképp sem mondanám, a saját lelkivilágunk, a világról való gondolkodásunk jelenik meg a szövegeinkben, azok az értékek, amelyeket kaptunk, és amelyeket fontosnak érzünk. Nem is szeretnénk olyanról dalt írni, ami nem mi vagyunk, amivel nem tudunk azonosulni.

Persze vannak olyan dalok, amelyek kicsit nehezebben születnek meg, erre nagyon jó példa a „Maradj így, aminek miután megírtam az első versszakát több hónapot ültem rajta, nem tudtam elképzelni hogy hogyan tudnám folytatni. De egyik nap sikerült, és ahogy jött az ihlet, be is tudtam fejezni.

Van időtök feldolgozni a sikert, megélni teljességében azt, hogy néhány év alatt az ország egyik legnépszerűbb zenekara lettetek?

Laci: Van több olyan pillanata is az évnek, amikor ráeszmélünk erre és ilyenkor meg is beszéljük a zenekar tagjaival, hogy „hú, érzitek, most történt valami”. Egyre nagyobbak a mérföldkövek és jó, hogy ezeket együtt éljük át. Tudatosan átgondoljuk, hogyan hatunk az emberekre a színpadon, ez erőt ad

és egyúttal felelősséget is, amellyel jól szeretnénk élni.

Norbi: Kintről tűnhet csak villámgyors felfutásnak, mi ezt belülről máshogy, inkább lépésről lépésre éljük meg. Igyekszünk, hogy mindig jobban és jobban menjen: folyamatosan fejlődni akarunk.

Az, hogy testvérként vagytok a zenekarban, miben segít és miben hátráltat?

Norbi: Én negatívumot egyáltalán nem tudnék mondani. Az öcsémmel szinte mindent együtt csináltunk, nyilván a két év korkülönbség bizonyos életszakaszokban erősebben kijött, de alapvetően jó testvérnek mondanám magunkat. Ennek csak előnye lehet szerintem, hiszen sokkal jobban ki tudunk bontakozni olyan ember mellett, aki a vérünk és akit tényleg jól ismerünk. Könnyen tudunk rácsatlakozni egymás ötleteire: egy a rezgéshullámunk.

A székelység egyik fontos megtartó ereje a hit. Számotokra mit jelent?

Norbi: Katolikus neveltetést kaptunk. Én személy szerint nem gyakorlom napi rendszerességgel a hitemet és nem jutok el minden vasárnap misére, de ahogy mondtuk, a hétvégék a szórakoztatóiparban egyébként is munkanapnak számítanak. Ugyanakkor hálát adunk Istennek, mert egyértelmű, hogy a legtöbb jó dolgot, ami velünk történt, a fentről jövő segítségnek köszönhetünk.

Lehet ezt szerencsének is mondani, de nyilván nem az.

Laci: A felelősséggel, ami a vállunkon van, el kell majd számolnunk. Ennek a tudatában írjuk a dalokat, ezzel megyünk fel a színpadra. Hiszünk Istenben és abban, hogy nem vagyunk magunkra utalva a világban.

Ez a felelősség igazodási pontot is ad nektek? Segíthet abban, hogy ne szálljatok el?

Laci: Igen, ennek mindenképp iránytűnek kell lennie. Persze nem mindig egyszerű követni és mindig lesznek megingások, de fontos, hogy legyen egy közös irány, és ha valamelyikünk ötünk közül más irányba tartana, akkor visszatereljük. Van egy norma, amit szeretnénk képviselni.

Mennyire nehéz nem elszállni, amikor egy koncert után körülvesznek a rajongók vagy megállítanak az utcán?

Norbi: Akkor könnyű elszállni, ha valakinek hirtelen jön a siker, a hírnév. Mi nagyon régóta zenélünk, így volt időnk megszokni és a helyén kezelni. Ebben is szerepe van Gyergyónak: biztos, hogy otthon egyből rendbe szednek, ha véletlenül akár csak tíz centivel a föld fölött járnánk. De tényleg próbálunk folyamatosan különbséget tenni jó és rossz között, és csak a jó irányába haladni.

Milyen a kapcsolatotok a közönségetekkel? Van tér és idő arra, hogy kommunikáljatok velük?

Laci: Van egy Facebook-csoportunk, amelyet direkt azért hoztunk létre, mert megnőtt a követők tábora és időben sokszor már kivitelezhetetlen volt például, hogy egy koncert után mindenkivel fotózkodjunk. De nem szerettük volna a közelséget a közönséggel elveszíteni, ez nagyon fontos számunkra, emiatt is van ez a csoport. A legfontosabb viszont az, hogy a koncert közben legyen meg a kapcsolat – ezt nem veszítettük el és nem is tervezzük.

Amikor színpadon állunk, szeretnénk a lehető leghitelesebbek lenni.

Norbi: A zenéről szól az egész, ennek kell a középpontban lennie.

Most már itt az advent, nektek lesz lehetőségetek arra – a körülöttetek lévő zsivaj ellenére –hogy karácsony előtt elcsendesedjetek?

Norbi: Most úgy néz, hogy végre lesz egy kis időnk visszavonulni és magunkkal foglalkozni kicsit. Haza is tudunk látogatni, többször is ezekben a hetekben.

Laci: Az egész december fellélegzés számunkra, mindig fontos volt, hogy ilyenkor meg tudjunk nyugodni. Van is egy dalunk, amit Norbi írt és arról a hangulatról szól, ami ilyenkor a mi városunkban eluralkodik: leesik a hó, kimegyünk a szabadba és egyszerűen leírhatatlan az a légkör.
Norbi: Érzed a szeretetet konkrétan!
Laci: Igen, mégiscsak leírható, Norbi meg is tette ebben a dalban. 

Szilágyi Anna – Martí Zoltán 

Fotó: Hegedüs Márton

hirdetés