2018. 07. 11.

Isten a rácsok mögött – egy ténylegesen életfogytiglanos vallomása

Egy korábbi interjúnkban megismerhettétek azt az áldozatkész családot, akik levelezésbe kezdtek egy tényleges életfogytiglanra ítélt rabbal. Történetük sok olvasónkat megindította, azonban másokból szkeptikus érzéseket váltott ki. Meg lehet bízni egy olyan emberben, aki feltételezhetően szörnyű   bűnöket követett el? Lehet, hogy a lelkes levelezők túlidealizálják barátjukat? Felkerestük Zsoltot is, aki a börtönből válaszolt kérdéseinkre. Az interjúban szó esik hitről, megbocsátásról, és a végtelen időről is.

 

A levelezőkkel készített interjúban elhangzott, hogy te is sokáig gondolkodtál, hogy belemenj a  börtönlevelezésbe. Miért döntöttél úgy, hogy belevágsz?

Másfél évvel anyám halála után határoztam el, hogy jelentkezek a Mécsesnél. Sok biztatást kaptam erre, de végül a magányom volt az, ami győzött. Nagyon hiányzott néhány emberi szó, amit itt a börtönben nem osztogatnak.

Miért egy családdal szerettél volna levelezni?

Ez csak úgy véletlen jött, illetve olyan természetesnek tűnt akkor, mikor megfogalmaztam a bemutatkozó levelem. Egy házaspárt képzeltem el, de végül úgy alakult, hogy ajándékba kaptam még hozzá négy gyereket is.

Érdekes megfogalmazás, hogy „kaptál”. Mi az amiben megváltozott benned a levelezés kezdete óta?

Mindenekelőtt a gyászomat és a bűntudatomat említem meg a kérdés kapcsán.

A bánatomat az a szilárd meggyőződés váltotta fel, hogy anyukám örömét leli ebben a kapcsolatban, továbbá rávezetett arra is, hogy van bűnbocsánat a számomra. A levelezésünk által óriási keresztektől szabadulhattam meg. Emellett rengeteg odafigyelést kapok, törődnek velem, számít, amit írok-mondok, és ettől sokkal összeszedettebb lettem, kiegyensúlyozottabbá vált az életem.

Ebben a bizonyos  interjúban többször szóba kerül Isten: ha meg kellene fogalmaznod, hogy mit gondolsz Róla, mit mondanál?

Csak nemrég fogalmazódott meg bennem az, hogy számomra Isten olyan, mint egy képzeletbeli barát. Képzeletbeli, mert nekem is, mint mindenki másnak, a képzeletemben él Ő. Barát, mert ,,megbeszélhetek” Vele bármit, és ez nagy megnyugvás nekem a nehéz napokon. Persze tudom, hogy nagy út áll még előttem, de a barátaim kíséretében nagyszerű utazás ez.

Hogy jutott eszedbe, hogy Bibliát kérj a családtól?

A levelezésünk kezdetén fel voltam készülve kisebb-nagyobb vitákra a kereszténységgel, és számos bibliai történettel kapcsolatban. Viszont, az addigi élettapasztalataimon alapuló magabiztosságom rögtön megingott, érveim lufiként kipukkantak, amint a válaszlevelek megjöttek. Pedig azokban nem varázslat, nem hókuszpókusz volt, hanem csupán egyszerű szavak hat ember tollából.  Tehát így indult meg az érdeklődésem a vallás iránt. Néhány vallási témájú, főleg Jézusról szóló könyv elolvasása után kezdtem szükségét érezni egy saját Bibliának.

Te azzal rendelkezel, amivel az átlagos emberek a legkevésbé: rengeteg idővel. Hogyan tudod hasznosítani? 

Valóban rengeteg idővel rendelkezem. Ezt kisebb-nagyobb sikerrel – a börtön kínálta lehetőségeken belül – próbálom hasznosan eltölteni. Volt olyan időszakom, amikor sokat barkácsoltam, egy másikban pedig számtalan mennyiségű könyvet olvastam el. Egy hosszabb időszakban például jogi irodalmakat bújtam, jegyzeteket, beadványokat készítettem utána. Amúgy meg most érettségizek.  Azért hullámvölgyek is vannak, és ha túlságosan eluralkodik rajtam a fásultság, akkor nehéz mit kezdeni az időmmel. Ilyenkor a legjobb segítség a levél írás-olvasás. Az felráz.

Mit üzennél azoknak , akiknek lenne kedvük, de nem mernek belevágni a levelezésbe?

Erre a kérdésre a barátaim remek választ adtak, amit én csak megerősíthetek. Ez az egész egy izgalmas utazás, mely rengeteg kalandot ígér. Akár szorosabb, akár lazább kapcsolat alakul ki a levelezőtársak között, az élmény garantált.

Vártad a személyes találkozást a levélírókkal? Milyen érzés volt?

Az első találkozásunk az egyik legszebb pillanata lett az életemnek. Sok izgulás és várakozás után jött el az a karácsonyi nap, ami valóban meseszerű volt. És volt valami egészen csodálatos a Barátaim kisugárzásában, ami véglegesen kioltotta a szkepticizmusomat.

Érezhetően jelen volt Isten azon a beszélőn.

Van nehézség a levelezésben? Megfogalmazás… megnyílás… várakozás a válaszra…

Ááá, dehogy! 30-40 oldalnyi levél megírása simán megy, amikor épp az érettségire készülök, ha pedig jobban ráérek…!? Számunkra a megnyílás, az őszinteség könnyen jött, adta magát. Mondhatni, hogy nagyon egymásra találtunk, és bár meglehet, hogy egyes nyelvtani szabályokat áthágtunk, a leveleink megfogalmazása is teljesen egyszerű. Arról írunk, ami épp az eszünkbe jut.

Szerinted Te is tudsz adni a családnak? Ha igen, mit?

Korábban nem értettem ezt a kérdést. Mit tudnék én adni? – kérdeztem ostobán. Viszont amióta rátaláltam arra a „képzeletbeli barátra”, megértettem az igazi jelentését az olyan fogalmaknak, mint, hogy ’adni nem csak tárgyakat lehet’, vagy ’jobb adni, mint kapni’. Csodálatos érzés ez azóta, hogy ennek a hat embernek (a barátaimnak) én lehetek az, aki által formálódik a hitük, változik az életük.  Persze felelősség is ám egyben, hogy mit ,,adok”. Próbálok vigyázni arra, hogy ne állítsam a barátaimat megoldhatatlan helyzet elé, túlzott sajnálkozást ne keltsek bennük.

Ez a velük való beszélgetés alapján kimondottan jól sikerült idáig, de milyen a kapcsolatod a többi fogvatartottal? Változott a levelezés kezdete óta?

Nyitottam némely fogvatartott társaim felé. A Mécseses  levelezés itt is közelebb hozza egymáshoz az embereket. Hitről, vallásról, levelezésről is váltunk szót úgy, mint más általános dolgokról. Sajnos kevés az ilyen találkozós alkalom. Néhány más fogvatartott társam pedig a Pécsi Hittudományi Főiskola hallgatója, akiknek szintén keresem a társaságát, hogy a lehető legpontosabb képet kapjam a teológiai szakról, ugyanis feltett szándékom, hogy a tanulmányaimat ott folytassam. Rajtuk kívül is vannak néhányan, akik ugyan nem érintettek sem a levelezésben, sem iskolában, de szívesen mesélek nekik is a kapcsolatomról. Aki egyedül van, biztatom, hogy jöjjön vissza az életbe azáltal, hogy megír egy bemutatkozó levelet… A többi meg már úgyis jön magától.

Mondunk négy szót, ami egészen mást jelenthet egy embernek, aki börtönben van. Arra szeretnénk kérni, hogy az érzéseidet írd körül, amik eszedbe jutnak ezekről a szavakról.

     –  szabadság

A legegyszerűbb az lesz, ha egy Csokonai idézetet írok:

,,Az oly madár igen ritka,

Melynek kedves a kalitka:

Bár arannyal van béfedve,

Mégsem telik benne kedve,

Bár meg ne kelljen szűkűlni,

Mégis mindig fog készülni

Kirepülni.”

 – remény:

 Számomra, mint tényleges életfogytiglanra ítéltnek ez a fogalom semmi mást nem jelent, mint az előbb idézett vers mondanivalójával való teljes azonosulást.

– szeretet:

Nekem most e szó hallatán anyám mellett a Barátaim jutnak eszembe. Nagyon jó dolog szeretve lenni és szeretni valakit.

– megbocsátás:

A szó jelentése Istent juttatja eszembe és Jézus kereszthalálát.

Eszembe jut még róla a bűncselekményem, a lelkiismeret furdalásom, és a gyónás.

 

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Interjú
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 11. 13. 21:50

    Üdv!
    „Isten olyan, mint egy képzeletbeli barát.” Nekem Isten semmihez nem hasonlítható.Olyan mintha egy várat egy kavicshoz hasonlítanék.Isten csak önmagával mérhető és magához hasonlítható (számomra).
    „Te azzal rendelkezel, amivel az átlagos emberek a legkevésbé: rengeteg idővel.” Ezért nem értitek Istent sem.Egy év alatt ugyan annyi ideje van mindkettőnknek,az nem mindegy ,hogy mire használjuk.Az idő önmagában semmi.Melyik hasznosabb idő a sitten eltöltött 1 év vagy a családommal eltöltött idő? Na ezek után ki tudja?…..Egyik sem hasznosabb,a cselekedeteink,az örömeink stb. az a hasznos.
    Utolsó:”Érezhetően jelen volt Isten azon a beszélőn.” Pontosabban:jobban éreztem Isten jelenlétét.
    Hát igen,így semmire nem megyünk,illetve dehogy nem.Ott ácsorgunk a küszöbön.