2017. 08. 11.

Férj leszek! – A párkapcsolat legnagyobb trükkje: erőt kovácsolni a vitákból

Ismerek olyan párt, akiről minden közös ismerősünk váltig állítja: soha nem volt komoly vitájuk, s én sem láttam őket soha vitatkozni. Azt hiszem, ők ebben (is) kivételesek. Persze nem szokatlan és önmagában nem is baj az, ha egy pár vitatkozik, esetleg veszekszik néha. A baj azzal van, ha rosszul kezeljük az ilyen eseteket.

Az, hogy milyen sűrűn és hogyan vitatkozunk, erősen személyiségfüggő. Azonban, ahogy közeledik az esküvő, nő a stressz, egyre több dologra kellene egyre fokozottabban figyelni, úgy nő azoknak a szituációknak a száma is, amelyek menyasszony és vőlegény között potenciálisan vitához vezető alkalmak. Ez annyiban mindenképp hasznos, hogy nagy valószínűséggel a következő jópár évtizedet sem fogjuk tudni kibekkelni véleménykülönbségek nélkül, lesznek nehéz döntések és éles szituk. Még most fel kell rájuk készülni.

Mi sem úsztuk meg viták nélkül. Noha benne lenni rázós volt, utólag olyan nagyon nem is bánom. Sőt! Sok fontos kérdést segítettek ezek a viták (olykor veszekedések) a felszínre, amelyeket lenyugodva, egymástól bocsánatot kérve és két lépést hátra lépve nagyon fontos volt átbeszélni. Olyan kérdéseket tisztáztunk és az életünk olyan velejáróit tudtuk így átgondolni, amelyek a felhőtlen pillanatokban nem merültek fel, pedig valós kihívások, megoldásra váró kérdések lesznek. A viták megszülték az erről való közös gondolkodás, tervezés izgalmát és ahhoz vezettek, hogy felkészüljünk rájuk. Persze bőven érhetnek még meglepetések, de felkészültebbek vagyunk most, mint a problémák szőnyeg alá söprésével (ami egyébként egyetlen emberi kapcsolatban sem jó megoldási terv) lettünk volna.

Mára arról tudunk beszélni, milyen módon kerüljük el, hogy egy-egy vita során sebet okozzunk a másiknak. Tudjuk, milyenek vagyunk, amikor vitatkozunk és alkalmunk volt felmérni, mik azok az eszközök vita közben, amelyek nem feltétlenül sportszerűek, amiket indulatból alkalmazunk és ezért mindenképpen el kell kerülnünk őket. Azt szeretnénk, ha a vitáink erősítenék a kapcsolatunkat és nem kihívások elé állítanák. No és felkutatjuk a szakirodalmat, hogy lássunk egy-két módszert a „nagyoktól” is. Az életünk minden napja arról szól, hogy felkészüljünk a házasságra, hogy egy minél jobb házasságot készítsünk elő. Utána minden napja arról fog szólni, hogy egy minél jobb házasságot éljünk meg.

Lesznek benne viták. De már nem félek tőlük.

Vágvölgyi Gergely

A témában ajánlom: Gary Chapman – Jennifer Thomas: Ha nem elég a „sajnálom”! A bocsánatkérés öt nyelve

Blog Vágvölgyi Gergely
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás