2017. 08. 09.

10 figyelmeztetés – A világ legnyitottabb temploma

A Foggia megyei Lucerában található Santa Maria delle Grazie plébániatemplom ajtajára kifüggesztett figyelmeztetést már több mint 7 ezren osztották meg a Facebookon!

Fontos figyelmeztetés:

  1. Lépj be, hogyha szíved zaklatott, még ha rövidnadrágot hordasz is!
  2. Lépj be, ha szükségét érzed, akár fedetlen vállal is!
  3. Ne félj belépni, akár görkorcsolyával, vagy kiskutyával is, hogyha úgy érzed, Istennel akarsz találkozni.
  4. Hogyha fáradt vagy, ne félj ledőlni és felüdülést nyerni „Isten házában”.
  5. Igaz, hogy a mobiltelefon hangja zavaró és elvonja a figyelmet, de rosszabb, ha azért maradsz kint, mert nem akarod kikapcsolni vagy lenémítani.
  6. Fényképezz nyugodtan, de amint a képek elkészültek, fókuszáld Jézusra az objektívedet.
  7. Nem zavar minket, ha eszel és iszol a templomban, ellenben annál inkább aggaszt, hogyha nem eszed Krisztus testét és nem iszod az ő vérét.
  8. Hagyj nyugodtan ruhaadományt a szegényeknek, de örülnénk, ha tudnánk ki vagy, hogy megköszönhessük.
  9. Ne aggódj a vaku miatt, Isten olyan valaki, aki igazán ért a fényhez!
  10. A belépés ingyenes, és idebent mindig találsz valakit, akivel beszélhetsz, akivel megoszthatod a problémáidat.

#wikichiesa Un avviso alle porte della chiesa: dalla Rete alla prassi e ritorno. https://www.avvenire.it/rubriche/pagine/un-avviso-alle-porte-della-chiesa-dalla-rete-alla-prassi-e-ritorno

Közzétette: Avvenire – 2017. augusztus 6.

Fordította: Tamási Dorottya Anna

Fotó: caeq,info

Borítókép: Opening Doors
Egyéb
hirdetés

12 hozzászólás

  • Válasz Deák Péter 2017. 08. 09. 11:40

    Nos, talán ez már néhol egy kissé túlzás is…

  • Válasz Benkő Mária 2017. 08. 09. 13:41

    Felháborított ez a cikk!
    Mi ezzel a cél?

  • Válasz Tom bácsi 2017. 08. 09. 17:48

    No, már ti is ilyen „nyitottak” kezdtek lenni, kedves 777? Vagy titeket is megfertőzött a váci Beer meg a Fabiny nevezetű széplelkek ömlengése? Jó lenne ám észbekapni, és visszatérni a keresztény értékekhez, az ilyen liberál-mocsok terjesztése helyett!

    Görkorival, kutyával a templomba, Isten házába? Zabálni és inni?? Ledőlni hűsölni??? ÉBRESZTŐ!!!!!!!

  • Válasz Tom bácsi 2017. 08. 09. 19:28

    Páran már kezdenek rádöbbenni amúgy, hogy nem az a megoldás, hogy feladjuk az elveinket, és mindenben, de legalábbis egyre több mindenben vagyunk hajlandóak a kompromisszumra, csak hogy végre valaki szóba álljon velünk. Ez nem jó semmire, ez egyszerűen csak szánalmas.

    Azok az eltévelyedett, kallódó, sehova sem tartozó emberek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne Istenre, nem fogják Őt megtalálni, ha lealacsonyodunk az ő szintjükre, ha gyalázatosan elnézzük, hogy nem adják meg a tiszteletet Urunknak, Istenünknek, sőt, még bátorítjuk is őket erre. Igaz, hogy akkor valóban egyszerűbben fog tudni szót érteni velünk, de végül nem fog találni nálunk semmit, csak egy nagy rakás szerencsétlent, aki semmivel sem különb őnála, és aki semmilyen értéket nem tud már felmutatni, mert annyira kétségbeesetten akart minél többekkel szóba elegyedni, annyira kétségbeesetten akart minél kevesebbeket megsérteni, hogy végül minden elvét, értékét feladta, tehát bár könnyű velünk szóba elegyedni, csak igazából nincs már miért.

    Inkább tartsuk magunkat az elveinkhez, és ha a kallódó útkereső elsőre nem is ért szót velünk, előbb vagy utóbb újra fog próbálkozni, mert látja (ha még van neki mivel), hogy van nálunk valami, ami nála nincs. Van itt valami érték, van valami igazság, ami neki a lelke mélyén nagyon is hiányzik, még ha nem is tudja megfogalmazni. Igenis követeljük meg a tiszteletet Isten házában! Ha ez valakinek nem tetszik, és inkább elmegy, hadd menjen! Akkor ugyanúgy nem oda való, ahogyan a kufárok sem! Ha meg a lelke legmélyén szomjazza Isten igazságát, úgyis vissza fog jönni. Ha meg kicsit sem szomjazza, akkor senkinek se lesz jobb attól, ha a templomba jár kutyát sétáltatni meg sziesztázni, sőt!

  • Válasz targonca 2017. 08. 09. 19:33

    (Elkényeztetett kis pesti vagyok, aki válogathat, hogy melyikbe menjen, de) én biztos nem mennék olyan templomba, amelyikbe kutyákat is be lehet vinni.

  • Válasz Elinor 2017. 08. 09. 19:33

    Te jó ég, mennyi farizeus van itt. ? Látom, nem igazan értettétek meg a szöveg mondanivalóját. A vastag betűs rész a lényeg, és szerintem ez tök jó evangelizációs forma, mert nincs szó kívülálló számára értelmetlennek tűnő szabályokról.

    Szerintem zseniális a szöveg.

    • Válasz Tom bácsi 2017. 08. 09. 21:57

      Farizeus?

    • Válasz Deák Péter 2017. 08. 09. 23:31

      Igazán kellemetlen, hogy farizeusnak nevez. Önvizsgálatra is indít. Szeretném azonban fölhívni a figyelmét, hogy a szöveg nem csak a vastagon szedett részekből áll, 🙂 s ezek az „apró betűs részek” kissé rontják a dolog csorbítatlan igazságtartalmát, még ha oly zseniális szövegről is van szó. Hiszen az ebet még a Spar-ba sem visszük be magunkkal, miért pont a templomba hozzuk be? Némelyeknek talán még evidencia, hogy múzeumban, értekezleten, tanórán stb. nem érkezünk, nem telefonálunk… Miért pont a szent helyet tiszteljük meg ezzel?
      Aggaszt, ha valaki nem járul az Úr asztalához, de nyilvánvalóan zavarna, ha a szendvicsének csomagolásával zörögne az átváltoztatás pillanataiban; persze, hogy zavaró a mobiltelefon csengése a templomban és baj, ha valaki csupán azért nem mer bejönni, mert itt nem telefonozhat — de vajon olyan probléma ez, amit csakis azzal lehet megoldani, ha engedjük, had csengjen… talán nem lehet, hogy először pl. a függőségén kellene segítenünk (akár mielőtt templomba invitáljuk)?

      Miért szítsunk botrányt? (Vö. 1Kor8) Talán félünk, hogy ha nem vagyunk elég modernek a világ szemében (azaz kissé botrányosak; olyanokat cselekvők, melyeket nem várnának el tőlünk a nem hívők) nem lesz vonzó Krisztus örömhíre? Biztos, hogy bármi újat is tudunk mondani, akár nagy feltűnést keltő erőlködések árán is, az emberiségnek Jézus Krisztushoz képest?!

  • Válasz targonca 2017. 08. 09. 20:10

    „tök jó evangelizációs forma, mert nincs szó kívülálló számára értelmetlennek tűnő szabályokról” – Szerintem abban sincs semmi „kívülálló számára értelmetlen”, ha nincs kiírva, hogy be lehet vinni kutyát (amiből legtöbben azért arra szoktak következtetni, hogy nem lehet), ha az van kiírva, hogy ne fedetlen vállakkal meg rövidgatyában lépjenek be (hiszen a kívülállók is tudják, hogy ez nem csak a keresztény templomokban, hanem a többi vallás szent helyein is illetlenség), stb.

  • Válasz Elinor 2017. 08. 09. 23:48

    Targonca, ha valaki, csak úgy szeretne bemenni a templomba, de kutyával van, az mit csináljon, a kutyát nem hagyhatja kint, akkor inkább be se menjen? Pedig valami arra késztette volna az illetőt, hogy bemenjen. Vagy ha csak sétálok az utcán, fedetlen vállal, rövidgatyában, és szeretnék bemenni pár percre imádkozni, akkor ne tegyem meg?

  • Válasz Perczel Éva 2017. 08. 10. 08:39

    Csak, hogy érthetőbb legyen álljon itt egy példa!
    Van egy klub, aminek például az a szabálya, hogy csak kockás ingben, csíkos zokniban lehet belépni. Ha valaki nem ilyen ruhában érkezik, az nem mehet be! Mi is beléptünk egy „klubba”, aminek vannak formai előírásai is. Tudtuk, és vállaltuk, amikor beléptünk!!!

  • Válasz targonca 2017. 08. 10. 09:04

    A kutya igenis kint maradhat, oda lehet kötözni a pórázát valamihez, amíg az ember bemegy a templomba. Az a „valami”, ami arra készteti az embert, hogy bemenjen, arra fogja késztetni az előcsarnokban – ahol ki van írva, hogy milyen öltözékben nem illik belépni -, hogy ne menjen az előcsarnoknál beljebb, ha épp strandfelszerelésben van. Ennyi. Ott is meg tudja beszélni Istennel, amit meg szeretne (sőt, még kijjebb is). Aztán ettől kezdve már fogja tudni, hogy hogyan öltözzön, ha beljebb is akar jönni.