2017. 07. 17.

Ki az Isten valójában?

Talán amióta világ a világ (de leginkább kétezer éve) szokásban van Jézus személyét felhasználni a vitáinkban érveink legitimálása végett, legyen szó világnézeti, ideológiai, vagy akár politikai összecsapásról. Ennek legegyszerűbb megnyilvánulási formája a “Mit tenne Jézus?” kérdésre adott válasz. Bár a kérdés kétség kívül jogos (tulajdonképpen a lelkiélet alapkérdése), mégis néha elhűlve olvasom a napról-napra felbukkanó eszmefuttatásokat a világhálón, ahol a legkülönbözőbb bloggerek, megmondóemberek és csoportosulások használják végső bunkósbotként, hozzávágva a vitapartner fejéhez. Ilyenkor kedvem lenne halkan megkérdezni: ismered is azt, akire hivatkozol? 

Néha kicsit az az érzésem, hogy túl könnyen találják meg egyesek a bombabiztos válaszukat a “Mit tenne Jézus?” kérdésre, anélkül, hogy akár csak felmerülne bennük, hogy akár meg is lehetne őt kérdezni a dologról. (Próbáltam. Válaszol!) Ám ha valaki nincs közvetlen kapcsolatban Jézussal, legalább az evangéliumokat felcsaphatná egy-egy vehemensebb vélemény megfogalmazása előtt, hogy kiderüljön számára: kicsoda Jézus? Milyen az élő Isten? Ki is ő valójában? Merthogy egy élő személyről beszélünk, akinek van saját akarata, vannak gondolatai és érzelmei.

Persze a dolog kulcsa az istenkép, ami megjelenik lelki szemeink előtt, amikor meghalljuk a Jézus nevet.

A lelki irodalom régóta tud hamis istenképekről.

Léteznek bárgyúan naív, vagy épp szinte ördögien zsarnoki képzetek arról a valakiről, akihez imáinkban fordulunk. Ez a kép egyáltalán nem indifferens, hiszen többek között már az ima hangvétele is ettől függ. Tudjuk, hogy az istenképünk kialakulásában vastagon benne van a szüleinkkel való kapcsolatunk (bensőséges vagy éppen rideg), a felnőttek, akik hatással voltak ránk gyermekkorunkban (tanárok, hittanárok, papok stb.), és természetesen a saját (Isten)élményeink, tapasztalataink is (vagy azok hiánya). Azonban felnőtt keresztényként van némi felelősségünk abban, hogy ezt a képet hozzáigazítsuk a valósághoz (imádsággal és a Szentírás tanulmányozásával). Az elmúlt hetekben olvasott viták kapcsán felmerült bennem, hogy lassan le kéne szögezni: Jézus nem egy kitűző, amivel felvonulhatok, és nem is egy joviális nagypapa, aki igazságot szolgáltat civakodó unokái között, de legfőképp pedig nem egy politikai termék, akire licitálni lehet, hogy szavazókat nyerjünk meg. Jézus az élő Isten, a megtestesült második személy, akihez éppannyira alázattal, mint szeretettel, barátsággal (sőt imádással) kell közelítenünk.

Szóval mielőtt legközelebb leírnánk valami égbekiáltó sületlenséget, hogy mit tenne Jézus egy bizonyos helyzetben, tegyünk meg Neki egy apró szívességet: olvassuk el tüzetesen a földi életéről szóló beszámolókat (segítek: evangéliumoknak hívjuk őket), hátha találunk benne támpontot a kérdés megválaszolásához, aztán imádkozzuk át a mondandónkat.

Szent Tamás minden egyes teológiai értekezését rátette az oltárra “publikálás” előtt, hogy még egyszer átelmélkedhesse Isten jelenlétében.

Sőt: a nagy egyházatyák, akiknek az első századok teológiai megalapozását köszönhetjük, gyakran olyan emberek voltak, akik hetente végigolvasták az újszövetséget. Ha meg akarjuk ismerni az igazi Istent, hogy milyen is Ő valójában, és ezután beszélgetni arról, hogy mit tenne ő egyik vagy másik helyzetben, akkor nem klaviatúrára és internetelérésre lesz szükségünk, hanem egy Bibliára. (Egyébként nagyon pöpec: sose merül le, nem kell se tölteni, se frissíteni, és nincs szükség vírusírtóra sem.)

Egyszer felvettem egy stoppost, és ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy pap vagyok. Erre ő csak annyit mondott: “Nem olvastam a Bibliát, de azt mondják a szeretetről szól.” Ez olyan, mintha azt mondanám: “Nem olvastam a Háború és Békét, de azt mondják az oroszokról szól.” Ezzel a tudással nem lennék ötös az érettségin, az biztos. Ha valaki a Bibliából csak azt az egy szót ismeri, hogy “szeretet”, legyen szíves vegyen elő egy Bibliát, és nézzen rá: anélkül, hogy kinyitná, a vastagságából gyanús lehet, hogy jóval többről szól. (Ez ugyanígy áll azora is, akik csak a “bűn” és az “ítélet” szavakat olvasták ki a Bibliájukból.)

Mi mással zárhatnám ezt a blogot, mint a leginkább ideillő igehellyel, ami egy sokak által idézett, de kevesek által olvasott könyvből van:

“Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! – Ne kövessétek őket!” (Lk 21,8)

Hodász András

Blog Hodász András
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás