Jézus a Pride-on? – 777
Blog, Vágvölgyi Gergely

Jézus a Pride-on?

Lukácsi Katalin, aki a közelmúltban azzal vétette észre magát, hogy kilépését követően komoly kritikát fogalmazott meg a Kereszténydemokrata Néppárttal kapcsolatban, legutóbb a közelgő Budapest Pride kapcsán nyilatkozott meg. A teljes, összefüggő szövegből fél mondatokat kiragadni általában nem szerencsés, de ezúttal szeretnék rámutatni egy nagyon problémás részre – nem az ítélkezés, hanem a párbeszéd igényével lépve fel.

Lukácsi a közösségi médiában megosztott gondolatmenetében egy ponton azt írja: „Jézus is részt venne” a felvonuláson.

Először is, nekem személy szerint mindig rossz érzésem támad, amikor valaki azzal érvel, Jézus milyen helyzetben mit tenne – egészen egyszerűen azért, mert egy csomó helyzetben fogalmunk sincs, Jézus mit csinálna. (Nyilván imádkozna, foglalkozna a szegényekkel stb – nem az egyértelmű szituációkra gondolok, hanem pont az olyan esetekre, mint a Pride-részvétel, amelyekre nem tudunk egyértelmű példát idézni a Szentírásból.) Nem jó, ha a tévedhetetlenség önbizalmával kijelentjük, hogy Jézus részt venne a Pride-on.

Merthogy a Pride nem az, aminek feltüntetni igyekszik magát.

A szerző bizonyára arra gondolt, hogy Jézus nem ítéli el a melegeket (LMBTQSTB) pusztán azért, mert melegek (LMBTQSTB). Őket is üdvözíteni akarja. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy részt venne egy provokatív, a hagyományos nemi szerepeket lenéző, a kétezer éves keresztény tanítást támadó rendezvényen.

Arról, hogy a Pride alapvetően ilyen rendezvény, ez a fotó győzött meg végleg:

A rendezvény ráadásul nem egyenlő a meleg közösséggel: közülük is nagyon sokan elhatárolják magukat a szervezőktől, a résztvevőktől, a felvonulók stílusától, látványelemektől, megannyi megbotránkoztató elemtől. Merthogy nem visz közelebb semmihez, legfeljebb távolodni segít egymástól.

És éppen ezért tartom hibásnak liberális keresztények érvelését is, amikor azt mondják: azért nem mennek ki a felvonulásra, mert stílusával, megközelítésmódjával visszavisz vitáink elejére. Igaz, hátráltat ebben is. De ennél kategorikusabban kell fogalmaznunk: azért nem megyünk ki a Pride-ra, mert nincs ott keresnivalónk. Mert provokatív, mert Istent tagadó, mert ellene mond mindannak, ami a keresztény tanításban megjelenik. Mert nincs közünk hozzá. Párbeszédet folytathatunk, sőt, kell is folytatnunk. De nem úgy, hogy feladjuk azokat az eszményeket, amelyek meghatározóak. Szeretném hinni, hogy Jézus nem venne részt.

Vágvölgyi Gergely

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

2 hozzászólás

  • Reply Palócz Zsolt 2017. 07. 06. at 10:31

    Azért nem megyek a Pride-ra, amiért nem mennék el a házasságtörők, a tolvajok, a gyilkosok, a rablók, meg a ki tudja még miféle bűnök gyakorlóinak felvonulásaira sem.
    Az ilyen felvonulások az Isten törvényeivel való nyílt szembefordulás kinyilvánításáról szólnak. Lehet, hogy farizeusi lelkületű kődobáló vagyok, de nem vágyom az ég felé köpködők társaságába.

  • Reply Kiss Zoltán 2017. 07. 08. at 18:02

    Azzal támogatjuk azt, amit képviselnek, ha minél többet vannak jelen a közéletben, köztudatban. Nem azzal vagyunk eembetszeretők, ha ezeket az embereket sztároljuk, ha szerepeltetjük.
    Azt hiszem, van fontosabb téma is.
    Az erkölcstelenséggel nincs mit foglalkozni.

  • Szólj hozzá