Gyereket akarok!

Elég kényes témát készülök feszegetni,és valószínűleg kapok majd hideget – meleget. Mégis nekigyürkőzöm és megírom. Megírom, mert kikívánkozik belőlem és megírom azokért a csendes és láthatatlan nőkért, akiket ismerek és akik ezt a keresztet hordozzák.

Nemrégen keringett egy levél a közösségi oldalakon. Egy 40 éves nő elkeseredett kifakadása volt, amiért elutasították a meddőségi klinikán, mondván, hogy az állami támogatást megvonták. Saját bevallása szerint a levélíró hölgy meddő. Csupán egy kis részt idéznék az írásból:

“Elveszitek nőktől, hogy anyák legyenek, pároktól, hogy gyermekük legyen és családjuk legyen! Milyen emberek vagytok Ti?!”

Egyáltalán nem olvastam utána a politikai döntésnek, mivel nem szeretném a volt vagy a jelenlegi helyzetet elemezni. Egészen más oldalról szeretném megközelíteni ezt a kérdést. Az idézett sor engem teljesen letaglózott. Mert miről is van szó? A gyermekáldásról. Az élet megfoganásáról. Arról az életről, ami Istentől ered, és aminek kezdetét és végét ő szabja meg. Csak Isten adhatja és veheti el azt az Életet, amit tőle kaptunk, senki más!

hirdetés

“Minden emberi lényt – mint személyt – létének első pillanatától kezdve tisztelni kell.”

“A petesejt megtermékenyítésének pillanatában egy új élet kezdődik, amely se nem az apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely egyedülállóan fejlődik.”

“Ezért az emberi nemzés gyümölcse létének első pillanatától, tehát már a zigóta képződésétől kezdve, megköveteli azt a feltétlen tiszteletet mellyel az ember testi és szellemi egységének erkölcsileg tartozunk.”

(Donum Vitae)

Erről az életről beszélnek úgy, erről az életről gondolják sokan azt, hogy ez jár. Mindenáron. Akkor is, ha egy házaspár valamelyike meddő. Mert mi, emberek, már olyan okosak, ügyesek és technikailag fejlettek vagyunk, hogy mi ezt meg tudjuk csinálni! Tudunk életet fakasztani ott, ahol a “természet” nem tud. Kb. itt fog felfortyanni sok mindenki. Hogy hogy mondhatok ilyet? Van ennek gyereke? Tudja mi az, hogy szeretne valaki és nem lehet? Tudja milyen érzés mindennél jobban vágyni egy gyermekre és nem lehet? Nagyanyám azt mondta, hogy egy nő két dologért hajlandó bármire az életben: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen. Ez tényleg így van.

Mégis elgondolkodtató és hívő katolikusként nem lehet figyelmen kívül hagyni pl. egy lombik-program menetét. A megtermékenyített petesejtek tárolását, vagy később a róluk való döntést. Semmisítsék meg vagy ajánljuk fel másnak?

” A lélek a fogantatás pillanatában kerül a testbe.”

Ennyi.
Hívő vagy? Hiszed ezt?  Végig tudod gondolni, hogy mit jelent a megsemmisítés vagy az odaajándékozás? Meddő vagy? El tudod ezt fogadni? “Ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” Kőkemény döntés! Ja, hogy nem vagyok normális? Mikor van már inszemináció? És lombik? És még annyi minden más? És mennyi gyerek születhetne meg? És ezt komolyan leírom a XXI. században?

És vajon valaki elgondolkodott azon, hogy mégis miért van ennyi meddő nő? Miért minden 5. babakocsi ikerkocsi? Vajon a tizenéves korban elkezdett fogamzásgátló szedésnek mégis lenne hozadéka? Erről valahogy senki nem beszél. Nem divatos. Sőt, kellemetlen.

Van másik oldal! Vannak, akik felvállalják a gyermektelenséget. Akik hónapról hónapra élnek, reménykedve. És közben telnek az évek. Az évek, amik egyre kilátástalanabbá, reményvesztetté, csüggedté teszik egy házaspár gyermek utáni vágyát. Ők Istenre bízták. Felvették ezt a keresztet. És ez nem kis kereszt. Te, aki azt gondolod, hogy nincs annál rosszabb, mint hogy nem lehet gyermeked, hogy nem érkezik a gyermekáldás, el tudod képzelni, hogy mekkora erő és hit kell ahhoz, hogy ez előtt fejet hajts? Nem sokkal nehezebb mindez, mint egy lombikot végigcsinálni?

Ebbe beleroppanhat egy ember, egy házasság… de össze is kovácsolhatja, meg is erősítheti. Hitben és szeretetben, Istennel. Nos, veszekedés és indulatok nélkül, gondoljuk végig, mi a nehezebb, fájóbb ugyanakkor Istennek tetszőbb:

• emberi segítséggel, közreműködéssel létrehozni, valamiképp belenyúlni-szólni a teremtés folyamatába; és így megvalósítani saját elképzelésünket, vágyunkat; jelen esetben a gyermek utáni vágyunkat; vagy
• elfogadni, hogy saját hibám, vagy saját hibámon kívül, de valamiért gyermek nélküli életet szánt nekem a Jóisten. Hitem és meggyőződésem által lemondani a technika és orvostudomány adta lehetőségekről, és Isten kezébe helyezni a vágyaimat.

Vannak, akik az utóbbi szerint élnek. Hitből és meggyőződésből. Én személy szerint nagyon becsülöm őket, és felnézek rájuk. Csendben hordják a keresztjüket, befelé pergetik a könnyeiket. Nem követelnek, nem hibáztatnak, nem háborognak.

Remélnek és imádkoznak.

Az a nő, aki már vágyott gyerekre, és végigélt hónapokat, éveket úgy, hogy nem jött a gyermekáldás, tudja, hogy mit jelent hónapról hónapra vágyakozni. Reménykedni, imádkozni, aztán csalódni, padlóra kerülni, de újból felállni, és nekivágni egy következő hónapnak. Tudja milyen, mikor a családban vagy a barátoknál kisbaba érkezik, mikor lépten-nyomon kérdezgetik, hogy “Naaa, nálatok mikor jön a baba?” és mosolyogva mondja, hogy “Ó, majd ha eljön az ideje, ráérünk még” és közben a szíve majd megszakad. Mikor minden szembejövő babakocsis anyuka látványa egy tőrdöfés. Ezt az érzést sokan ismerjük. A kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel a helyzettel?

Te, aki házasság előtt állsz; vagy épp gyermekáldásra vársz, tedd fel magadnak a kérdést, hogy “Mi van ha…?” Olyan sok szó esik a házasságról, a döntésekről. Azt hiszem, ebben a kérdésben is döntést kell hozniuk a házastársaknak. Milyen jó lenne, ha ez a döntés már azelőtt megszületne, mielőtt szembenéznénk az esetlegesen szembejövő “problémákkal”.

És Te, akinek már ott szuszog a gyermeke a családi fészekben, gondolj egy ima erejéig azokra, akik hittel hordozzák keresztjüket.

Kedves Ilka

(Fotó: Kisbaba Napló)

hirdetés