2018. 10. 13.

Pápa a vasfüggönyön túlról – konferencia Szent II. János Pál emlékére

Szent II. János Pál pápasága alatt többször is elmondta a már szinte szállóigévé vált bibliai üzenetet, ami így szól: „Ne féljetek! Nyissátok meg szíveteket, nyissátok meg a határokat Krisztusnak!” Karol Wojtyla lengyel származásúként tökéletesen tisztában volt a keleti blokk és a nyugati világ problémáival, és az egyház főpásztoraként mindent megtett azért, hogy megőrizze és továbbadja az evangélium és Jézus Krisztus örömhírét.

Október 12-én Szent II. János Pál negyven évvel ezelőtti pápává választásának alkalmából szervezett konferenciát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és lengyel partnerintézménye, az Instytut Pamieci Narodowej (IPN) a Parlament felsőházi üléstermében.

Köszöntőjében Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes méltatta II. János Pál pápa munkásságát, amiben arra emlékeztetett, hogy a lengyel pápa jól tudta azt, hogy Szent Péter földi helytartójának feladata nem az, hogy megváltoztassa az evangéliumot, hanem az, hogy megőrizze és továbbadja annak örömhírét a világ keresztényei számára. A köszöntőben elhangzott az is, hogy Szent II. János Pál tisztában volt a világot sújtó problémákkal és kihívásokkal, ő maga például szám szerint ötvenkilencszer ítélte el az Öbölháborúban zajló eseményeket, mert véleménye szerint szőnyegbombázással nem lehet demokráciát építeni.

Földváryné dr. Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke beszédében kiemelte a Szovjetunió, azon belül Sztálin hozzáállását az egyházhoz. Az egykori szovjet diktátor XII. Piusz pápával kapcsolatban egyszer azt mondta: „Hány hadosztálya van a pápának?” Az idézetet maga Sztálin is  Napóleontól vette át, megpróbálva érzékeltetni az egyházhoz való cinikus, megvető viszonyát, ami jellemző volt a szovjet blokk más országainak kapcsolatára is, és  ahogy az a későbbiekben kiderül, a kereszténységben az egyik legnagyobb ellenséget látták.

Jaroszlav Szarek az IPN elnöke előadásában arról beszélt, hogy mennyire fontos Szent II. János Pál üzenete a mai Európában. Rámutatott arra, hogy a szabadság ma is felbecsülhetetlen érték, amihez hozzátartozik a nemzetek identitásának megtartása és a visszatérés Európa morális alapvetéseihez. Az IPN elnöke kiemelte a lengyel és magyar történelem összefonódását és azt az együttműködést és segítséget, amit a két ország egymásnak nyújtott akkor, amikor erre szükség volt.

Veres András győri megyéspüspök II. János Pál pápa egyházkormányzásáról beszélt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is idézte a szent pápa üzenetét, aki nem riadt vissza attól, hogy szembeszálljon a kommunista eszmével. A Krakkó melletti Nowa Huta városában a hívek azért vonultak utcára, hogy felállíthassanak egy keresztet, amit a szocialista mintavárosban a hatóságok nem akartak engedélyezni.

Krakkói püspökként Karol Wojtyła az emberek mellé állva tett tanúbizonyságot a hitért való kiállásról, aminek következtében sikerült elhelyezni a keresztet 1956-ban. Két évvel később a kommunista hatalom egy iskolát akart építtetni a kereszt helyére, amire válaszul a hívek ismét tüntetni kezdtek. Az eset „Nowa Huta-i forradalom” néven vonult be a lengyel történelembe, amiben legalább több százan vesztették életüket. 

Veres András felhívta a figyelmet Szent II. János Pál pápa teológiai munkásságára is, amiben behatóan foglalkozott a szociális paradigmaváltással, a felszabadítási teológia kérdésével és a test teológiájával is, amiben korszakalkotó megállapításai voltak a család, a házasság és párkapcsolat terén is.

II. János Pál az új evangelizációval kapcsolatban Jézus Krisztus szerepét igyekezett középponti szerepbe helyezni a történelemben, a kultúrában és a keresztények életében is – mutatott rá a püspök. 

A konferencia külön szekcióban foglalkozott II. János Pál pápa és a keleti egyházak politikai kapcsolatával, az emberi jogok kérdésével a kommunista országokban és a szocializmus enciklikai cáfolatával is. Emellett az előadások egy jelentős része foglalkozott a keleti blokk országainak egyházi elnyomásával, az ezzel kapcsolatos állambiztonsági intézkedéseivel és az 1981-es májusi merénylettel is, aminek hátteréről a konferencián elhangzottak alapján külön cikkben számolunk be.

A konferenciát Szent II. János Pál pápává választásának negyvenedik évfordulója alkalmából rendezték lengyel-magyar együttműködés keretében ahol a résztvevők a béke apostolának örökségére emlékeztek, akinek oroszlánrésze volt a kommunizmus összeomlásának elősegítésében és ezzel a XX. század egyik ikonjává vált. 

 

Kép: Nemzeti Emlékezet Bizottsága

 

Riport
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás