2022. 05. 27.

Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjban részesült a 777 blog

Nagy örömünkre szolgál, hogy megoszthatjuk a hírt: jeles kitüntetésben részesült a 777, melyet ezúton is köszönünk és amely motivál bennünket a további munkában. 

A díjakat pénteken adták át Budapesten, adta hírül az MTI, melyet idén Márffy Bence magyar nyelv, irodalom és történelemtanár valamint a 777 Közösség Egyesület vehetett át.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) kuratóriumi tagja ünnepi beszédében méltatta Márffy Bence pedagógusi érdemeit és a magyar kultúra átadásáért folytatott elhivatott munkáját.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely, szintén a PMA kuratóriumi tagja pedig elismerően nyilatkozott a 777 blog munkájáról. Arról beszélt, hogy a 777 Közösség Egyesület és az általuk indított 777 blog a keresztyénség bemutatására törekszik és a keresztény értékeket jeleníti meg hitelesen a mindennapokban. Azon dolgoznak, hogy a keresztény értékrend és kultúra Magyarország jövőjének is része legyen – mondta. Kiemelte, a magyar szabadság és a polgári értékek szolgálatára létrejött közösségek pontosan tudják, hogy elkötelezett és cselekvő keresztény értékekből kiinduló Magyarország nem létezhet a jövőben sem az ezen értékeket vállalni, megjeleníteni hivatott szervezetek nélkül.

A megtisztelő kitüntetést Hortobágyi Tibor vehette át a 777 csapatának képviseletében. 

Borítókép: Budapest, 2022. május 27. Kövér László, az Országgyûlés elnöke, a PMA kuratóriumi tagja, Márffy Bence magyar nyelv, irodalom és történelemtanár, díjazott, Schmittné Makray Katalin korábbi kitüntetett, Hortobágyi Tibor, a díjazott 777 Közösség Egyesület szerkesztõje és Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke (b-j) a 2022. évi Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjának átadásán az alapítvány székházában 2022. május 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Hírek
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Szilágyi József 2022. 05. 28. 12:25

    Gratulálunk, áldáskívánással.

  • Válasz Viktor 2022. 05. 30. 09:49

    Megérdemelt díj, gratulálok!