Fiatal férfiként, önkielégítés nélkül

„Azért írtam meg ezt a beszámolót, hogy tanúságot tegyek arról, hogyan szabadultam meg az önkielégítéstől egy isteni csoda által.” – írja olvasónk, aki őszintén vallott küzdelmeiről és szabadulásáról.

Ahogy az talán másoknál is lenni szokott, tinédzser koromtól kezdve igen erős nemi vágyak voltak bennem, így elég hamar felfedeztem az önkielégítést. Az erre irányuló vágyakkal sokszor megpróbáltam szembeszállni, de nem igazán jártam sikerrel.

Néha úgy éreztem, mintha Dávidként küzdenék Góliát ellen, csak éppen Dávid erényei nélkül.

Időnként lehet a témában hallani olyasmiről, hogy az illető a feszültség levezetése, vagy esetleg az élvezet hajszolása miatt válik függővé, de rám ezek egyáltalán nem voltak igazak. Egyszerűen azért nem tudtam lemondani róla, mert olyan erős nemi vágyak voltak bennem, hogy forrt tőlük a vérem. Szerencsére ezekből a vágyakból nem lett házasság előtti szex, mert a lány, akivel együtt jártam, kitartott amellett, hogy a szexualitás és a testünk Isten szemében sokkal becsesebb annál, minthogy múló kapcsolatokban odadobjuk magunkat a másiknak. Eredetileg nem értettem egyet vele, de az Ő és az egyházi tanítók érvei végül meggyőztek. Köszönet nekik ezért! A nemi vágyak azonban még mindig ott voltak bennem és követelték az önkielégítést, ezeknek nem tudtam ellenállni, túl erősek voltak.

Időközben egy második megtérés érlelődött bennem, a gimnázium óta a hitéletem sokat lanyhult, már vagy 7-8 éve nem gyóntam. Ahogy kezdtem újra, az eddigieknél jobban Istenhez fordulni, éreztem, hogy sebzett és fáradt a lelkem. Fokozatosan tudatosult bennem, hogy ez nem magyarázható pusztán a földi élet viszontagságaival, hanem az általam elkövetett kisebb-nagyobb bűnök nyomják annyira a lelkemet.

hirdetés

Attól éreztem magamat sebzettnek, hogy a sérüléseket én okoztam, amikor bűneimmel az Úrral való közösségtől távolabb léptem.

Elhatároztam, hogy hosszú idő után újra a bűnbánat szentségéhez járulok. A szentgyónást megelőző este, amikor átgondoltam és összeírtam a bűneimet, egészen tudatára ébredtem annak, hogy az a sok idő alatt felhalmozott bűn mennyire nyomasztja a lelkemet. Olyan volt, mint amikor az ember bőrét egy vékony pengével összevissza vagdossák, utána pedig a fájdalomtól és a szomorúságtól néhány sós könnycsepp imitt-amott rácsorog a sebekre, amitől azok fel-felégnek. Ilyen érzés volt belül, amikor ennyi év távlatából ahogy tudtam, összeírtam a bűneimet egy papírra.

Közben valamiért késztetést éreztem, és azt mondtam: „Uram ha szeretnéd, őszintén lemondok az önkielégítésről, bár a nemi vágyak bennem erősek, és nem tudom, hogyan csináljam.” Egyszerűen csak meg akartam mutatni Istennek, hogy mennyire bízom a tanításában, és hogyha ez szerinte tényleg rossz dolog, akkor az iránta érzett szeretetemből hátrahagyom ezt, az Ő kedvéért.

Már aznap, a bűneim összeírása után kezdtem valamiféle változást érezni magamban, de ezt betudtam a sebzett lélek és a bűnbánat okozta hangulatnak. Másnap a szentgyónás felszabadító élmény volt. Utána nagy nyugodtság és mély derű szállt meg. Azt a bizonyos változást, amit előző nap este tapasztaltam, most is éreztem, de most már határozottabban. Pár hét elteltével kezdtem ráeszmélni ennek a változásnak a mibenlétére. Az a vadállat, ami olyan könnyen rá tudott kényszeríteni az önkielégítésre, megszelídült.

Eredetileg olyan volt az önkielégítés utáni vágy, mint egy farkas, amivel szemben a védekezéshez a teljes energiámat mozgósítanom kellett, hogy egyáltalán esélyem legyen hárítani a támadásait, ellenben neki látszólag semmilyen fáradságba nem került újra és újra támadni. A szentgyónás után ez változott meg. A farkasból egy házi kutya lett. Nem gyengébb mint a farkas, de sokkal engedelmesebb. Ez alatt azt értem, hogy a nemi vágyak nem gyengültek el bennem, de a szabad akaratom kontrollja alá kerültek. Ha akarom szabadon engedhetem magamban, de ha akarom megtagadhatom tőle ezt. Olyan, mintha az Úr a földre festett volna elém egy vonalat.

Ha akarom átlépem, ha akarom nem, de minek lépném át, amikor nincs rá szükség?

Ilyen könnyű lett az egész, pedig azelőtt 15 éven át hiába kínlódtam ezekkel a vágyakkal. Nem sokkal a felismerés után találkoztam ezzel a bibliai szakasszal: „Az Úr meg tudja szabadítani a kísértésből az istenfélőket” (2 Pét 2,9).

Pont ez történt velem is, amikor a felajánlást megtettem, és ez megszilárdult bennem a szentgyónás után. Azóta több mint két év telt el, és most is ugyanilyen könnyű kordában tartanom ezeket a késztetéseket. Azért persze ez az adomány sem korlátlan. Ha egyszer mégis szabadon engedtem ezeket a vágyakat, utána újra visszazárni már nem magától értetődő. Ilyenkor az Úr Krisztust hívom segítségül magamban, és utána az Ő szeretetére gondolok. Érzem, ahogy fokozatosan felerősödik bennem egy olyan érzés, vágy, világosság, amely édesebb mint bármilyen szexuális vágy, és ez fokozatosan kiszorítja belőlem a nemi feszültségeket. Utána pedig (ha gyarlóként nem felejtem el) hálát adok Neki a segítségért és a szeretetéért.

Persze a világi gondolkodás az ilyen dolgokat nem igazán érti, és általában megpróbál előállni a saját magyarázataival. Az egyik tipikus világi magyarázat szerintem az lehet, hogy ezek a katolikusok biztos olyan mélyen belesulykolták a szegény srácba, hogy milyen bűnök vannak a szexualitással kapcsolatban, hogy ezzel tönkre is tették őt, azért nem érez már nemi vágyakat. Az ilyen típusú világi félreértések persze tisztázást igényelnek. Először is, ahogy korábban leírtam, a nemi vágyak teljes birtokában vagyok, csak döntési képességet nyertem felettük. Ha akarom, szabadon engedhetem őket. Ha igaz lenne az az állítás, hogy a nemiségemet tönkretették, akkor nem tudnám szabadon engedni ezeket a vágyakat, mert nem lenne mit. Csak próbálkoznék, de nem menne. Itt viszont nem ez a helyzet.

Egy másik világi érv az lehet, hogy a bűnbánat közben valami nagy trauma ért, és azért állt be ez az állapot. De ha jól meggondoljuk, ez tulajdonképpen visszavezet minket az előző felvetéshez, hiszen trauma esetén szintén inkább arra lehetne számítani, hogy a nemi vágyak elmúlnak, de ezt az előbbiekben cáfoltam.

Lehetne azt is mondani, hogy ez egy függőség volt, amelyet kellő elhatározással magam mögött tudtam hagyni (leszokni róla). De én még nem hallottam olyan „leszokásról”, ahol egyetlen nap alatt zajlott volna le minden, a függőséggel szembeni erőfeszítés nélkül. Főleg nem úgy, hogy előtte 15 évig nem ment.

Ezért úgy gondolom, hogy a felajánlás és a bűnbánat szentsége körül csoda történt.

Viktor

hirdetés