2017. 04. 26.

GYIK – Mi lesz, ha meggondolod magad?

Egy újabb gyakran ismételt kérdés. A válasz pedig: akkor nem leszek apáca.

Értem, hogy ez a kérdés miért foglalkoztatja annyira az embereket. Hiszen nem értik a miértet, ezért azt várják, hogy majd „benő a fejem lágya” és akkor gyorsan hazarohanok. Az emberek úgy látják – főleg a nem hívők – akár egy börtönt: Nincsen lehetőség a „szórakozásra”, csak savanyú képpel imákat mormolunk és a napra sem mehetünk ki. Sötét cellákban ülünk, a nap minden perce be van osztva és még ételt is csak egyszer kapunk egy nap. – Ez azonban elég messze áll a valóságtól. 🙂

A folyamat így néz ki:

  1. Jelölt idő: A jelölt már bent lakik a monostorban, az Ő napirendjük szerint él, de még nem szerzetes. Ez tulajdonképpen az ismerkedés. Ígéretet tesz az evangéliumi tanácsokra, amíg köztük él. (Általában 0,5-1 év.)
  2. Noviciátus: A novícia beöltözik, ha van habitus – de valamilyen megkülönböztetéssel: pl. a fátyolnak más a színe. Sokat tanul, főként a szerzetességről. (Ált. 1-2 év)
  3. Ideiglenes fogadalom: Ezt talán annyira nem kell magyarázni. Már fogadalmat tesz az evangéliumi tanácsokra, de csupán ideiglenesen (Minimum 3 év, maximum 10 év)
  4. Örökfogadalom: Örökre elkötelezi magát az Úrnak.

Az első két lépcsőfokon még bármikor meggondolhatja magát az illető, az ideiglenes fogadalomnak pedig a végén lehet azt mondani, hogy „elég volt”. Az örökfogadalom pedig értelem szerűen örökre szól – ekkorra azért már elég nagy biztonsággal ellehet dönteni. Azonban nyilván senkit sem kötöznek az ágyhoz, ha azt mondja, hogy Ő márpedig akkor is elmegy.

Szerintem az igazi kérdés nem az, hogy hazamehetek-e, ha mégsem tetszik. Hanem sokkal inkább az, hogy hogyan néznék az után Isten szemébe, ha már egyszer igent mondtam az Ő hívására, aztán visszatáncolok?

Amikor két ember eljegyzi egymást, talán mondanak olyasmit, hogy „Most három évig kicsit házasok leszünk, aztán majd még meglátjuk…”? Tudják, hogy lesznek nehézségek, de azt is tudják, hogy megoldják majd és bármi lesz is, együtt élik le az életüket. (Legalábbis jó lenne, ha ezzel a hozzáállással kötnének házasságot az emberek) Én ugyanezzel a hozzáállással gondolok a hivatásomra. Nem indulhatok neki azzal, hogy ha nem jön be, még hazaköltözhetek. Nem tartogathatom a régi ruháimat azzal a felkiáltással, hogy talán még hasznukat vehetem. Csak egy út lebeg a szemem előtt és nem pillantgathatok oldalra.

Persze, szabad akaratunk van, de én őszintén úgy gondolom, hogy annak, aki logikusan átgondolja a dolgokat belátja, hogy nincs értelme ragaszkodnunk a saját akaratunkhoz. (Ez így egy kicsit furán hangzik, tudom.) Isten olyan információkkal rendelkezik a jövőt illetően, és olyan tökéletes tervei vannak, hogy még ha félünk is, ha úgy is érezzük, hogy éppen nincsen hozzá kedvünk, érdemes végigcsinálni úgy, ahogyan arra Ő vezet. Csak Ő vezethet minket az életszentségre, csak az Ő útján jutunk el az örökéletre.

Hit, remény szeretet – ezek kellenek ahhoz, hogy szilárd léptekkel haladjunk az Ő útján.

„Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást,
s erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást.” (1Tim 6,12.)

Szerzetes leszek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás