2016. 04. 08.

ESÉLY A „BOLDOGTALAN” MAGYAR FIATALOKNAK

TŰZ Találkozó szombaton az Urániában

„A magyar fiatalok, vagyis az 1980 és 2000 között születettek a legboldogtalanabbak Kelet-Közép-Európában a Milennial Dialogue nemzetközi kutatás szerint. Az életükkel elégedetlenek aránya Magyarországon háromszor nagyobb, mint Lengyelországban vagy Bulgáriában, és majdnem ötször magasabb, mint Ausztriában” – olvasható a híradó.hu honlapján, de a fenti hír a napokban a teljes magyar sajtót bejárta.

Már ebből a néhány mondatból is kiderül, hogy a boldogság valószínűleg nem anyagi kérdés. Hiszen például Bulgária aligha előz meg bennünket ezen a téren. Gyanítható, hogy emberi kapcsolataink minősége, meglévő vagy éppen hiányzó belső erőforrásaink megléte – vagy éppen hiánya – nagyban befolyásolja boldogság-érzetünket. Látunk-e magunk előtt perspektívát?  Vagy egyszerűbben: van-e reményünk?

hirdetés

Április 9-én, szombaton 17 órától olyan magyar fiatalok várják kortársaikat az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartandó Ifjúsági TŰZ Találkozóra, akik vallják, hogy a remény és a boldogság ma is megtalálható azon az úton, amelyre Jézus hívja az embereket. A nemrég megünnepelt Feltámadás számukra nagyon is valóságos: az élő Jézussal ápolt spirituális kapcsolatuk valódi békét, de erőt, bátorságot és dinamizmust is hoz az életükbe. Közösségeikben barátokra, megtartó kapcsolatokra lelnek korunk elmagányosodott, gondokkal küzdő fiataljai is.

Az est folyamán fiatalos zenével, szóval, mozgóképpel, személyes vallomásokkal, ismert emberek tanúságtételeivel igyekeznek feltárni az isteni szeretet lelki-szellemi dimenzióját. A megszólaló katolikus fiatalok saját tapasztalatuk alapján mondják el: az Út, a lehetőség nyitva áll mindenki számára, s erre az útra hívják meg kortársaikat is.

Az eseményen alkalom nyílik arra is, hogy a kereső, vagy krízisben lévő fiatalok felvegyék a kapcsolatot az ott megjelenő katolikus közösségekkel, és személyre szabott lelki segítséget kaphassanak. A szervező Új Jeruzsálem Katolikus Közösség és a Fúzió Közösség tagjai – akik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye támogatásával valósítják meg ezt a programot – szeretettel várnak minden érdeklődőt! A belépés természetesen – ahogyan az Isten Országába is – díjtalan.

Kunszabó Zoltán

Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás