2016. 12. 15.

Megzavarhatatlan boldogság – Kulcs a boldogsághoz

„Mindenek előtt arra figyeljünk fel, hogy Jézus maga cáfolja az évezredes vádat: a kereszténység a savanyúság, kedélytelenség és örömtelenség vallása.” /Gyökössy Endre/

Most egy különleges magyar lelkésztől, Gyökössy Endrétől hoztam nektek lelki olvasnivalót. Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus és egyházi író. Nyugdíjba vonulásáig az Újpest-Újvárosi Református Egyházközség lelkésze volt. Ez idő alatt országos ismertségre tett szert, mivel könyvei sorban jelentek meg, s rengeteg embernek nyújtott lelki segítséget. Idővel a sokak által szeretett és tisztelt Bandi bácsivá vált. Hitvallásának megfelelően – miszerint nyugdíjas lelkész nincsen – élete végéig gyülekezetének szellemi vezetője maradt. Számos könyvet írt, különböző témákban. Én most a Kulcs a boldogsághoz című könyvét ajánlom nektek.

„Míg a legtöbb ember a zavartalan boldogság után vágyik, Jézus azt mondja: Én ennél többet adok! Aki az én tanítványom, annak olyan boldogságot ajánlok fel, amit nem lehet igazán megzavarni. Legfeljebb csak “megfodrozni” lehet, úgy, mint az óceánok felszínét, ahol a legszörnyűbb vihar is csak húsz – harminc méterre mozgatja meg a víztömegeket – ez alatt azonban még kilencezer(!) méternyi víz marad csöndben, zavartalanul. Így a hívő ember életének a felszínét is “megfodrozzák” az élet napjai, órái, viharai: ideges is lesz, talán kapkod is, vagy indulatba jön – de a dolgok mélyén és mögött a megzavarhatatlan boldogság él. És ez mindig feltör, ez mindig rendbehozza a zavarokat. Ha valaki egészen tanítvány tudna lenni, az még többre is juthat. De ha már ide eljutunk, akkor messze jutottunk.”

hirdetés

Ez a könyv nem hosszú, de annál tartalmasabb. A könyvben fontos szerepet kap a hegyi beszéd, de a szerző nem végigmagyarázza ezt a jézusi tanítást, hanem kulcsot akar adni hozzá a kezünkbe. A könyv elején bemutatja a hegyi beszéd rossz értelmezéseit, aztán leírja a saját gondolatait róla, mintegy átnyújtva nekünk a saját kulcsát segítségül a beszéd értelmezéséhez. Érinti a tanítás legfőbb témáit, mint az ítélkezés, a házasság, az imádság, az aggódás, a boldogság és a szomorúság.

Jézus élete a hegyi beszédben tükröződik leginkább, hiszen nemcsak elmondta, hanem velünk is élte. Bandi bácsi erre az igazságra alapozva adja oda nekünk a kulcsait, személyes példáival megszínezve. A könyv végén az Ószövetségi boldogmondások is terítékre kerülnek.

Gyökössy Endre a boldogságról rántja le a leplet könyvében. A mai ember úgy képzeli el a boldogságot, mint amikor mindene megvan, van elég pénze, semmiben sem szenved hiányt, vagyis semmi sem zavarja a boldogságát. Csak úgy tudjuk elképzelni a boldogságot, mint egy zavartalan állapotot. És ezért leszünk boldogtalanok, mert ezt a zavartalan boldogságot kergetjük, ami nincs. Vagyis ott nincs, ahol keressük. „Jézus ezt a „zavartalan boldogság”-fogalmat restaurálja, és e helyett valami különleges boldogságot ajánl fel a tanítványoknak – a megzavarhatatlan boldogságot.” Ezt magyarázza, és erre hoz példákat a könyvében, tanítva minket.

Sokat tanulhatunk Gyökössy Endrétől, mert amit leírt a könyveiben, azokat meg is élte. Istennel élte az életét, erről tesz tanúságot ez a könyve is. Személyes példáival közel hozza olvasóit önmagához és a könyve témájához.

“Tehát a hegyi beszéd azoknak szól, akik vállalják a tanítványságot és ezzel a kisebbségi sorsot; akik vállalják egy életen át, hogy ők nem a többséghez, hanem a kisebbséghez tartoznak. Azután azoknak szól, akik vállalják a só és a fény szerepét. Szerepét? Rosszul mondom. Szolgálatát. Akik ezt öntudatosan vállalják, azoknak szól, hogy “Boldogok vagytok…” /Gyökössy Endre/

Bármilyen felekezetbe tartozol, csak ajánlani tudom ezt a könyvet!

Gergely Kinga

Könyvajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás