2016. 07. 28.

Bese Gergő atya jelentkezik Krakkóból

Teljes gőzzel mennek a programok Krakkóban, ahova tegnap Ferenc pápa is megérkezett: az Egyház központja Krakkóba került át. Pár napig az egész világ láthatja, mennyire fiatal is a Katolikus Egyház. Mekkora erő lakozik benne, és mennyire elszánt egy jobb jövő építésében.

Ezt mutatja az is, hogy százezrek keltek útra a meglebegtetett terrorfenyegetés ellenére. Én is szomorúan tapasztalom, hogy a tájékozatlan, média által átmosott gondolkodású szülők mennyien visszatartották gyermekeiket az utazástól. Nagy baj van a fejekben. Komoly értékrendi válság. Míg a katolikus találkozó életveszélyes, addig a hazai fesztiválok test- és lélekromboló bulijain persze az első sorban tombolhatnak a tizenévesek. De most már ez a hajó elment. Most azok a fontosak, akik útra keltek. Az általam szervezett csapatban 382 fő érkezik autóbusszal és 44 fő kerékpárral a Szentek Városába. Megérkezésük után gyors regisztráció, majd irány a város, hiszen a pápa érkezik a Blonia parkba és köszönti a világ 200 országából jelen lévő fiatalokat, köztük a közel 5000 magyart is, akik a tüzesebb vérmérsékletű olasz és latin-amerikai zarándokok mellett csendesebb résztvevői a találkozónak.

Bese Gergő Blog Hírek Ifjúsági Világtalálkozó
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás