2016. 05. 05.

Ma kezdődik a MÁJUSI MISSZIÓS PROGRAMSOROZAT Budapesten! – Az evangélium új tavasza

Katolikus közösségek és mozgalmak összefogásával ma kezdődik a Májusi Missziós Programsorozat. A szervezők meg akarják osztani Budapesttel az evangélium örömét, hirdetni akarják a Biblia buzdításának szellemében! Mindenit szeretettel várnak ingyenes programjaikra, akár hívőnek vallja magát, akár csak nyitottan hallgatná meg, milyen is a hit. Valljuk be, rengeteg tévképzet, sztereotípia, mese terjed a kereszténységről, amiknek igazságtartalmát úgy lehet a leginkább szondázni, hogy valódi keresztényekkel találkozunk, hívőként pedig nyitottak vagyunk erre a párbeszédre. A Májusi Missziók Budapesten programsorozat minden alkalmán erre is lehetőségünk lesz. A szervezők meghívását és a programokat is közöljük:

Május első hetében missziós napokat szervez több katolikus lelkiségi közösség a Józsefvárosi Plébánia  közreműködésével, „Májusi Missziók Budapesten” címmel. A missziós összefogás kezdetei még tavaly nyárra nyúlnak vissza, amikor sokakban nagy erővel fogalmazódott meg a kérdés: Hogyan adhatunk keresztény választ korunk kihívásaira? A Székely János segédpüspök atya körül alakuló missziós összefogás tagjai számára egyértelmű volt a válasz, hogy ez csak megújuló hittel, imádsággal és misszióval lehetséges.

A formálódó Magyar Városmissziós Szövetséget alkotó mintegy húsz közösség vezetői úgy érzik: minden erejükkel annak a lelki ébredésnek a beteljesülésén kell dolgozniuk, amelyet Szent II. János Pál pápa az evangélium „új tavaszaként” jövendölt meg a harmadik évezredre (vö. RM 86).

Az összefogás első nagyobb akcióját azok a missziós napok jelentik, amelyeket május 5. és 8. között rendeznek Budapesten.

Az esemény komoly imádságos előkészítéssel indul: 5-én, csütörtökön déltől péntek délig 24 órás dicsőítést tartanak a Horváth Mihály templomban, számos zenekar, énekes és imádkozó részvételével. Ennek kiemelkedő eseménye az a dicsőítő est, amelyet Csiszér Lászlóés zenekara vezet majd a 17 órakor kezdődő szentmise után. Az imádságban töltött egy nap rámutat, hogy elsődleges hivatásunk Isten szeretete és imádása.

Azért is nagy jelentőségű, mert a misszió Isten műve, csak ő viheti sikerre, megnyitva az emberek szívét — s ezt imában kell elkérnünk tőle.

Pénteken fél 2-kor indul a Horváth Mihály téri templom elől az a hitvalló menet, amely a délutáni utcai evangelizáció színhelyére, a Blaha Lujza térre vezet. Itt egészen este 7 óráig várják azokat, akik lelki dolgokról beszélgetnének a Meghallgatlak-sátorban, vagy akik gyónni szeretnének a Sátor-kápolnában. A felállított színpadról dicsőítő énekek és tanúságtételek hangoznak majd el, s a szegényekre gondolva ételadományokat is osztanak. Este 8 órakor kezdődik a Cor et Lumen Christi Közösség szolgálata Találkozás a gyógyító Jézussal címmel a józsefvárosi templomban. A hitébresztő est során imádkoznak majd a jelenlévő betegekért, hiszen tudják: a Feltámadott ma is velünk van, s „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8)

Hasonló lelkülettel kezdődik a szombati TŰZ evangelizáció, amelynek házigazdája az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség. A nagy sikerű áprilisi Uránia filmszínházbeli találkozó után ennek az eseménynek a helyszíne is a Szent József Templom. A 16 órakor kezdődő dicsőítés után mások mellett hallhatjuk majd egy agydagantból gyógyult édesanya tanúságtételét is. Jézus új életre szólító evangéliumát Arm Katalin, a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársa, valamint Kunszabó Zoltán diakónus közvetíti majd. A találkozó csúcspontján, 18 órakor kezdődik majd a szentmise, amelynek szónoka és főcelebránsa Székely János püspök atya lesz. A liturgia végeztével kezdődik majd a közbenjáró imaszolgálat, ahol hitbéli megerősödésért, kapcsolatok rendeződéséért, testi-lelki bajok orvoslásáért hívják majd segítségül a Szentlelket.

A vasárnap délelőtt a gyermekeké, a családoké. A fél 10-kor a Fővárosi Művelődési Házban (XI. Fehérvári út 47.) kezdődő családi délelőttön bábelőadással, vidám játékokkal várják a nagyobb óvodásokat és a kisiskolásokat. Csupa olyan dologgal, amely Jézusra, az Élet forrására irányítja a kicsik és nagyok figyelmét. 11.30-tól Mohos Gábor atya szentmiséje zárja majd a rendezvényt.

A missziós napok minden programjára ingyenes a belépés. A szervező közösségek tagjai nagy szeretettel várják azokat is, akik még nem vallják magukat kereszténynek, de nyitottak azok tanúságtételeinek meghallgatására, akik már befogadták a hit ajándékát.

A programok áttekintő naptára

Május 5. csütörtök

Csütörtök déli 12 órától pénteken déli 12 óráig: 24 ÓRÁS DICSŐÍTÉS (Budapest VIII., Horváth Mihály téri templom). Benne > csütörtök 17.00: Szentmise, utána 18.00 – 20.00: CSISZÉR LÁSZLÓ DICSŐÍTŐ KONCERTJE, Evangélium-hirdetés: Nagy Zsolt

Május 6. péntek

13.15 –HITVALLÓ MENET indul a Horváth Mihály téri templomtól a Blaha Lujza térre 14.00 – 19.00: UTCAI EVANGELIZÁCIÓ, BLAHA LUJZA TÉR (színpad, Meghallgatlak-sátor, kreatív programok) 20.00 – 22.00: TALÁLKOZÁS A GYÓGYÍTÓ JÉZUSSAL – Gyógyító szolgálat a Cor et Lumen Christi Közösség vezetésével (Horváth Mihály téri templom)

Május 7. szombat

16.00 – 20.00: TŰZ EVANGELIZÁCIÓ a Horváth Mihály téri templomban (Dicsőítés Csiszér László; tanúságtételek; igehirdetés Arm Katalin, Kunszabó Zoltán; közbenjáró szolgálat) Benne: 18 órától SZENTMISE SZÉKELY JÁNOS PÜSPÖK ATYÁVAL. Utána közbenjáró imaszolgálat.

Május 8. vasárnap

9.30 – 13.00: GYERMEK- ÉS CSALÁDI délelőtt az Új Jeruzsálem Közösséggel(Fővárosi Művelődési Házban, Bp. XI. Fehérvári út 47.) Benne: 11.30-tól SZENTMISE MOHOS GÁBOR ATYÁVAL

Eddig bekapcsolódott résztvevők: Cor et Lumen Christi Közösség, Cursilló Mozgalom, Fúzió Közösség, Józsefvárosi Főplébánia, Shalom Közösség, Szent András Evangelizációs Iskola, Szociális Testvérek Társasága, Új Aratás Közösség, Új Jeruzsálem Katolikus Közösség, Újszó Ifjúsági Közösség

 

Hírek Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás