2017. 03. 06.

Ferenc pápa lelkigyakorlatra vonult, melyhez Te is csatlakozhatsz!

Az egyházfő március 5-én elvonult, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos nagyböjti lelkigyakorlaton, melyet idén Giulio Michelini ferences atya fog vezetni. Giulio atya reméli, hogy a világ keresztényei csatlakoznak majd hozzájuk.

Hálás leszek, ha a Krisztust követők velünk elmélkednek majd. „Csinálhatjuk együtt!” – mondta Giulio atya.

„Tudom, hogy az emberek munkába, iskolába mennek és amúgy is elfoglaltak, de ettől még olvashatjuk a Máté evangélium keresztútját, mely már egy módja az imának a Szentlélekhez és amely által az egész Egyház egyesülhet.

 „Az elmélkedések során egészen mélyre akarok menni Jézus személyének megértésében, akit a tanítványok megláttak, majd követtek.” Ezért Jézus emberségén is elmélkedni fogunk, mint ahogy a másokkal való kapcsolatán is.”

„Ami a legfontosabb, ez a lelkigyakorlat a feltöltődésé ideje lesz, ezért sem dolgozni, sem beszélni, sem semmilyen hivatalos dolgot nem fogunk e napok során végezni. Ez az idő az imádságé lesz, az elmélkedésé és a megállásé.”

hirdetés

Giulio atya szerint a nagyböjtben jó egy kicsit lassítani és elmélkedni a saját lelki életünkön, mert mindig van hova növekedni. „Emlékezzünk arra, hogy csupán emberek vagyunk és lelki éhségünk csillapításához másokra is szükségünk van”.

„A 40 nap során gondoljunk ne csak a fizikai értelemben vett szegényekre, de arra is, hogy mi is szegények vagyunk – csak máshogy. Főleg a gazdag nyugati országokban, ahol elég pénz és étel jut számunkra, nem feltétlen tudjuk, milyen megtapasztalni a nincstelenséget.”

„A böjt nem csak azért van, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és hogy átéljük azt, amit Jézus átélt a pusztában, hanem ez egy útja annak, hogy még inkább emberségessé váljunk, hiszen egyébként mindenünk megvan.”

A pápa és munkatársai számára szánt 5 napos lelkigyakorlatra Ariccia városában kerül sor, 16 kilométerre, délkeletre Rómától. A lelkigyakorlat Máté evangéliumát követi, kezdve az utolsó vacsorával, egészen a feltámadásig. 80 éve e nagyböjti lelkigyakorlatot mindig a Vatikánban végezték, Ferenc pápa döntött úgy 2014-ben, hogy ezentúl elvonultan tartsák meg.

 

Forrás: catholicnewsagency.com

Kép: catholicherald.co.uk

Borítókép: A man prays during Ash Wednesday Mass at St. Andrew's Church in the Manhattan borough of New York March 5. Ash Wednesday marks the start of the penitential season of Lent, a time of reflection, prayer, fasting and charity before Easter. (CNS photo/Carlo Allegri, Reuters) (March 6, 2014)
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás