2017. 03. 22.

A valódi Szent Patrik

Sokan tudják, hogy Szent Patrik, Írország misszionáriusa és püspöke egykor rabszolga volt, de csak kevesen ismerik azon őszinte védőbeszédet, amit a szolgaságba taszított nők és férfiak védelmében mondott egykor.

„Amit Szent Patrik leír az áldozatok sorsáról, könnyen összehasonlítható a mai állapotokkal.” – mondja Jennifer Paxton, aki történelmet tanít a Catholic University of America ír tanulmányok programjában. „Azok a lányok, akik a Boko Haram fogságában vannak, sorsukban nagyon hasonlítanak a Coroticus idejében való fogsághoz.”

A misszinárius Coroticus katonáihoz intézett levelében, – melyben meg akarta szégyeníteni a generális katonáit – azzal vádolta őket, hogy ártatlan keresztények vére tapad a kezükhöz, azoké a keresztényeké, akiket ő Istenhez vezetett és megkeresztelt. Elítélte azokat, akik úgy adogatják a védtelen nőket, mint trófeákat.

Szinte nem is tudta, kikért szakadt meg a szíve leginkább; azokért, akiket megöltek, azokért, akiket elfogtak, vagy épp a leigázókért magukért, akiket az ördög olyan mélyen tőrbe csalt.

Beszéde azért is megrendítő, mert Patrik egykor maga is rabszolga volt. Levelében említi, hogy az ír fosztogatók egyszer őt is elfogták, apjának női és férfi szolgálóit pedig lemészárolták.

hirdetés

„Az ötödik században ezek a bűntények nagyon is jellemzőek voltak a brit szigeteken. Valahonnan őt is elhurcolták – nem tudjuk biztosan honnan, csak hogy valahonnan Nyugat-Britanniából – és Írországba vitték.” – teszi hozzá Paxton.

„Hat éven keresztül gazdájának nyáját gondozta, de nyilvánavalóan nem élvezte és véget akart ennek vetni, csak úgy, mint bármelyik sorstársa.”

„Patrik levele egy különleges tanúságtétel a középkori történelemből. Nincs tudomásunk még egy olyan, hozzá hasonló valakiről, aki barbárok fogságába esett és túlélte volna.” – magyarázza a történelem professzor.

A levél annak szándékával íródott, hogy nyilvánosan elhangozhasson bárhol, azzal a reménnyel, hogy Coroticus és emberei meghallják, és a nép nyomására elengedik a fogvatartottakat. Szent Patrik azt mondja; akik hallják e beszédet többé ne tegyenek semmilyen szívességet az ilyen embereknek, és ne osszák meg velük a betevőjüket, amíg azok el nem eresztik a rabszolgákat és ki nem engesztelik az Urat gaztettükért.

Paxton szerint Patrik levelének stílusa kissé defenzív, ami érthető, hisz rabszolgaként nem sok esély volt arra, hogy levelének mondanivalója célba ér, és ezt ő is pontosan tudta.

„Amennyire tudjuk, soha nem szabadultak fel ezek a rabszolgák. E tiltakozó levele emberöltőkön át nagy hatással bírt, de az ő idejében nem érte el célját.” Borzasztó lehetett látnia, hogy azok az emberek, akiket megmentett a kárhozattól azáltal, hogy megkeresztelte őket, most rabszolgaként kénytelenek élni az életüket.

A modernkori rabszolgaság is egy tartós probléma. Az Iszlám Állam katonái leigázták a keresztényeket, jeziditákat és más vallási kisebbségeket Irakban és Szíriában. Nigériában, – melynek Szent Patrik egyébként védőszentje – a Boko Haram iszlamista csoport 2014-ben egy iskolányi lányt hurcolt el. 2014 decemberében a nagy vallási vezetők – köztük Ferenc pápa – közös nyilatkozatot írtak alá a Vatikánban a modern rabszolgaság minél előbbi felszámolására. A Walk Free szervezet becslései szerint 2014-ben körülbelül 36 millió ember szenvedett a rabszolgaság valamilyen formájától , ebből 61 ezer csak az Egyesült Államokban.

Szent Patrikot imával, böjttel és áldozattal teli élete tette ismertté. Bár nem ő volt az első keresztény misszionárius Írországban, sokak szerint ő volt a legsikeresebb. Ezen levele és egy másik, Confessio nevű írása különlegesek, mert alapvetően a Szentírásból való idézetekkel vannak tele.

Paxton egy nagyon érdekes figurának tartja a püspököt. „Későbbi legendákban egy csodatévő szuperhőssé vált, ahogy kiűzte a kígyókat Írországból és druidákat győzött le. Az igazi Szent Patrik azonban sokkal megindítóbb és igazi példa lehet a mai keresztények számára. Az ő működése révén Írország végérvényesen megváltozott. Ez egy olyan dolog, ami mindannyiunkat inspirálhat, hogy egy ilyen „csekély” személy, aki saját egyházában sem számított nagynak, legyőzött minden akadályt és megvalósított valami igazán csodálatosat.”

Fordította: Hegedűs Bertalan
Forrás: CNA
Kép: midletonwith1d.files.wordpress.com

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás