2016. 08. 31.

Új fényében ragyog a nagykárolyi templom

Mindössze egy év alatt elkészült Erdély és a Partium egyik legszebb későbarokk temploma, a Kalazanci Szent József Plébániatemplom külső felújítása Nagykárolyban. A piaristák egykori temploma ma is a város ékessége. A rend alapítójáról elnevezett, felújított templom megáldására a templombúcsú ünnepén, augusztus 25-én került sor.

A nagykárolyi Kalazanci Szent József templom felújított homlokzata (forrás: Magyar Kurír)

A nagykárolyi Kalazanci Szent József templom felújított homlokzata (forrás: Magyar Kurír)

A felújítás – amelynek költségének nagy részét a magyar állam állta – mindössze egy év alatt elkészült: a díszítőelemekkel, szobrokkal együtt megújult a homlokzat, megtörtént az ablakok teljes felújítása, az elkorhadt faszerkezetek, a csatornák felett található fakeretek cseréje, a tető újrafestése. Ez a 2013-2014-ben megindult munkálatok folytatása, amikor európai uniós forrásból a templomtornyot és a szentélyt körülölelő folyosót újították fel.

„A testvéri összetartozás látható jele az anyaország támogatása” – mondta Schönberger Jenő, a Szatmári Egyházmegye püspöke, aki a búcsúi mise kezdetén megáldotta a megújult templomot. Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, a búcsú meghívott szónoka a következőket hangsúlyozta:

Amikor Kalazanci Szent József iskolát hozott létre, mindig a gyermekre figyelt. Tudta, hogy az iskola prófétai kell, hogy legyen, meg kell álmodnia, hogy milyen az a jövő, amit szolgálni szeretne. Azt a jövőt kell majd most elkezdeni megvalósítani. Nevelési szükséghelyzet van ma is, és ez arra hív mindannyiunkat, hogy megvizsgáljuk, mi ad értelmet, tartalmat, tartást a mi életünknek. Ha azt szeretnénk, hogy a következő nemzedékek hasonló értékeket kövessenek, mint amit mi fontosnak tartunk, akkor meg kell tanulnunk ezeket vonzóan, hitelesen élni – úgy, hogy az kedvet ébresszen a mai fiatalokban és gyerekekben. Akkor majd átalakítják a világot!

A szentmise végén Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szólt az ünneplőkhöz: „Nemcsak a nagykárolyiak és nemcsak a Szatmár megyeiek, hanem a Partium, Erdély egésze, de mondhatjuk, hogy határok nélkül az egész Kárpát-medencében élő magyarság méltó büszkesége ez a templom. Ha egy templom megújul, az azt jelenti, hogy van benne egy közösség, amely élni akar” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

(Magyar Kurír, EMMI, kalazanci.ro, kronika.ro)

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás