Pio atya azon kevés szentek egyike, aki testén viselte Krisztus szenvedésének sebeit, a stigmákat. A szögek és a dárda nyomain kívül Pio atya megkapta azt a sebet is, amely Krisztus vállán a kereszthordozás nyomán keletkezett. Senki nem tudott erről az oly fájdalmas csodáról, még Pietrelcinai Modestino testvér, az atya egyik barátja és lelki gyermeke sem, aki a mindennapokban segítette őt. Egy kivétel mégis akadt: az akkor még csak 28 éves Karol Wojtyla.
Pio atya egy alkalommal, miközben alsóruhát váltott, azt mondta Modestino testvérnek, hogy a fájdalom olyan erős, hogy ezt a legnehezebb elviselni. Modestino testvér azt hitte, hogy az oldalseb kötésének cseréjekor érzett fájdalomról beszél.
Csak Pio atya halála után jött rá a titokra, amikor lelkiatyjának ruháit rendezgette. Modestino feladata volt, hogy az atya minden holmiját összeszedje és elzárja. Akkor fedezett fel a szent alsóruhájának jobb vállán, a lapockánál egy, nagyjából tíz centiméter átmérőjű foltot (hasonlót, mint ami a torinoi leplen látható).
hirdetésAkkor döbbent rá, hogy minden egyes alkalommal, amikor Pio atya inget cserélt, a nyílt sebbe beleragadt szövet óriási fájdalmat okozott neki.
„Azonnal tájékoztattam elöljárónkat arról, amit felfedeztem.”- emlékszik vissza Modestino. Az apát egy beszámoló készítésére kérte. A testvér hozzátette, hogy Pellegrino Funicelli atya (aki szintén hosszú éveken át segített Pio atyának) mesélte, hogy amikor segített neki átöltözni, több alkalommal is a jobb vagy bal vállán kör alakú vérfoltot vett észre.
Wojtyla, a bizalmasa
Pio atya életében csak a jövendő II. János Pál pápának beszélt erről a sebről. Francesco Castello történész beszámolt Wojtyla atya és Pio atya 1948. áprilisában San Giovanni Rotondóban történt találkozójáról. Pio atya valószínűleg ekkor beszélt bizalmasan a „legfájdalmasabb” sebéről. Modestino testvér később azt is elmondta, hogy Pio atya a halála után álmában magyarázatot adott neki:
„Egyik éjjel, elalvás előtt imádkoztam és kértem őt: Drága atyám, ha valóban viselted ezt a sebet, adj valami jelet! Aztán elaludtam, de éjjel 1 óra 5 perckor a vállamban érzett erős fájdalom hatására felriadtam álmomból. Olyan volt, mintha valaki késsel döfködte volna a lapockámat. Ha a fájdalom még néhány perccel tovább tartott volna, azt hiszem, belehaltam volna. Miközben ezt átéltem, egy hangot hallottam, amint azt mondta: Íme, ennyire szenvedtem. Rögtön kellemes illat töltötte be a cellámat. Szívemet elárasztotta az Isten iránti szeretet. Különös benyomásom támadt: a testem meg akart szabadulni ettől a fájdalomtól, de a lelkem – megmagyarázhatatlan módon – vágyott rá. Egyszerre volt borzasztóan fájdalmas és gyengéd. Akkor végre megértettem!”
Forrás: Aleteia
Fordította: Nagyné Molnár Ildikó
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás