2017. 01. 06.

Láttuk csillagát napkeleten

Az Újszövetség első könyvének ez az elejtett mondata évszázadok óta lázban tartja az emberiséget. A betlehemi csillag nem csak a karácsonyi képeslapok és történetek elmaradhatatlan háttere, hanem a csillagászok valóságos Szent Grálja lett: mi lehetett valójában?

Vajon mit követtek?

A betlehemi csillag azonosításáért folytatott hajsza legalább négyszáz éve tart. Elindítójának magát Keplert, a csillagászat történetének egyik legnagyobb alakját tartják. Az újabb és újabb elméletek kiötlőit különböző célok vezérelték: egyeseket az, hogy lerántsák a leplet a Biblia csodáiról, másokat éppen az, hogy bizonyítsák a Biblia igaz voltát. Egy cél azonban közös: ha azonosítanánk a betlehemi csillagot, meg tudnánk mondani, hogy mikor született Jézus.

A legvalószínűbb magyarázat persze, hogy a betlehemi csillag nem is létezett. Az evangélista a csillag leírásával a betlehemi újszülött király voltát akarta kifejezni. Az ókorban erősen tartotta magát a hiedelem, hogy minden embernek van az égen egy saját csillaga. Érthető, hogy az új, fényes csillagok feltűnését királyok születésének tulajdonították. Joggal gondolhatta az evangélista, hogy amikor Jézus, a legfelségesebb király megszületett, nyilván fel kellett tűnnie egy fényes csillagnak. Ezt az elméletet támogatja, hogy 66-ban, körülbelül Máté evangéliumának keletkezése idején jelent meg a látványos Halley-üstökös, ami nagy feltűnést keltett az akkori Rómában, és bizonyára az evangélium olvasóinak fantáziáját is megmozgatta.

Vallási szempontból nincs is semmi baj ezzel a magyarázattal. A Bibliában a korabeli módon kifejezett tanítás, tehát Jézus királyként való születése a lényeg, nem a csillagászati megfigyelések pontossága. És nyilván ott van a soha nem bizonyítható lehetőség, hogy egy természetfeletti csoda volt a csillag megjelenése. Mégis szeretnénk azt hinni, hogy a betlehemi csillag egy megmagyarázható jelenség volt. Ez nem egy naiv elképzelés: gondoljunk csak Heinrich Schliemannra, aki úgy találta meg Tróját, hogy egyszerűen követte az addig évszázadokon keresztül mesének hitt homéroszi eposzok leírását. A régi emberek nagyon komolyan vették a csillagokat: több ókori irodalmi műben, például az Odüsszeiában is sikerült azonosítani a csillagászati utalásokat. Érdemes tehát kicsit alaposabban utánajárni a lehetséges magyarázatoknak.

A rendszeresen visszatérő Halley-üstököst napjainkban is sokan a betlehemi csillagként tisztelik

Kepler 1604-ben egy hirtelen feltűnő, fényes csillagot – ma már tudjuk: szupernóvát – fedezett fel az égen, amit a betlehemi csillaggal azonosított. Azt gondolta, hogy a csillag feltűnése a Jupiter és a Szaturnusz együttállásához köthető. Egy ilyen együttállás volt megfigyelhető Kr.e. 5–7. körül, tehát éppen Jézus születése idején. Bár a szupernóvák és a bolygóegyüttállások kapcsolata téves elképzelésnek bizonyult, ez a két elmélet – külön-külön – máig tartja magát a csillagászok körében. A Jupiter-Szaturnusz együttállás azonban nem volt különlegesen fényes, és a két bolygó túl távol volt egymástól ahhoz, hogy egyetlen csillagnak lehessen látni őket.

A „betlehemicsillag-kutatók” széles táborában talán a szupernóva magyarázat vált a legnépszerűbbé, de jócskán vannak ellenzői is – közülük legtöbben üstököspártiak. Az üstökösök kevésbé fényesek, viszont képesek az evangéliumban leírt mozgásra: gyorsan, néhány hét alatt átvonulni keletről nyugatra, majd látszólag megállni egy hely felett. Egyes kutatók már konkrét üstököspályákat számítottak ki, amik a Földről nézve látszólagos mozgásuk során először napkeletről Jeruzsálembe, majd onnan Betlehembe vezethették a bölcseket.

A szupernóvák és üstökösök elméleteivel az a legnagyobb gond, hogy valószínűleg tudnánk róluk. Az ókoriak sokat foglalkoztak a csillagokkal, és a látványos égi eseményeket feljegyezték. Kínában például megfigyelték a Halley-üstökös feltűnését Kr.e. 12-ben. Ez alapján köszöntik sokfelé az újra és újra feltűnő égitestet a betlehemi csillagként. A dátum azonban túl korai Jézus születéséhez, ráadásul ennek az üstökösnek jól ismerjük a pályáját, és sehogy sem tudta volna Jeruzsálembe vezetni a bölcseket.

2013-ban a magyar származású Michael Molnar jókora követ hajított a betlehemi csillag körüli tudományos állóvízbe. Véleménye szerint az ókori tudósok sokkal okosabbak voltak annál, hogy vaktában elinduljanak keresztül a sivatagon egy fényes csillag felé. Szerinte az asztrológiához értő bölcsek bonyolult égi jelekből, mindenféle égi geometriai számítások és szimbólumrendszerek útján jutottak arra a következtetésre, hogy Júdeában születik a nagy király. Ez az elmélet sok mindent megmagyaráz. Például azt, hogy miért nem számoltak be más források az égi jelről – azért, mert csak a tudósok számára volt érthető. Hogy miért volt szükség a jeruzsálemi kitérőre Heródesnél, miért nem vitte őket a csillag egyenesen Betlehembe – azért, mert a csillagok csak a zsidók új királyának születését mutatták, akit nyilván a királyi udvarban kellett keresni. Amikor a bölcsek azt mondták Józsefnek és Máriának (mert honnan máshonnan értesülhetett volna az egészről az evangélista, mint a családi történetekből), hogy „a csillagok vezették őket ide”, az asztrológiához nem értő szent szülők ezt könnyen hihették egyetlen fényes csillagnak. Nagyon tetszetős magyarázat, már csak azt a bizonyos asztrológiai számítást kellene megfejteni. Molnar elő is állt egy bonyolult elmélettel, amiről azóta is minden létező fórumon vitatkozik a teljes betlehemicsillag-kutatói közösség.

A betlehemi csillag körüli vita tehát négy éve ismét fellángolt, mi, az ókori asztrológiához nem értő laikusok pedig érdeklődve figyeljük a fejleményeket. Azzal a biztonsággal, hogy nem csak ismerjük, hanem Vízkeresztkor meg is ünnepeljük a valódi betlehemi csillagot: a megszületett Krisztus királyt.

Leelőssy Ádám

Egyéb Leelőssy Ádám
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás