2017. 01. 09.

Ijesztően jónak tűnik az Ördögűzők

Baráti körben mutatták ismerőseim egy új amerikai sorozat, az Ördögűzők bemutatkozó riportját. Sok feladatomat félretéve átadtam magam az új film csábításának. Az első részt megnéztem.

Örökzöld téma amerikai köntösben. Röviden így tudnám összefoglalni a két különös pap küzdelmét a Gonosszal és önmagával szemben.

A Chicago kertvárosában szolgáló fiatal, agilis Tomas Ortega atyát, a mexikói származású, katolikus színész Alfonso Herrera alakítja. A pap éli hétköznapi életét: misézik, templomot renováltat, unokaöccsére vigyáz, családokat pasztorál, és persze mindig nyitott a hozzá érkezők felé.

Nyugalmas életébe maga az Ördög tapos bele. A plébániához tartozó egyik családban furcsa dolgok történnek, a lányuk elzárkózik a külvilág elől. Az atya persze óvatlanul, mit sem sejtve keresi a baj okát. Itt következik a nagy megvilágosodás: a Gonosz tényleg létezik. Alvászavarai, álmai és a családban megtapasztalt dolgok ráébresztik hitetlenségére.

hirdetés

A sorozatban megjelenik egy másik pap is, akit Ben Daniels alakít. Ő a tipikus Ördögűző pap, illetve persze csak amit az amerikai producerek megálmodtak egy ilyen figuráról. Magányos harcos, ijesztő kinézet, háta mögött hátborzongató események  és nagy tapasztalat, melyet nem igazán akar átadni fiatalabb, zöldfülű kollégájának.

A film nézhető, persze erősen szűrni kell az események és kifejezések zűrzavarában. Ami biztos, hogy ismét egy olyan témát filmesítenek meg, ami az érdeklődés középpontjában van. Egyre többen és többen érdeklődnek a Gonosszal kapcsolatban. Középiskolában szinte minden általam tanított osztályban beszélni kellett már az exorcizmusról.

A legnagyobb probléma a fiatalok között véleményem szerint az, hogy nem hisznek abban, hogy a Gonosz ilyen módon is létezik. A bűn jelenlétét már megtapasztalták, de a Sátán fizikai támadását (megszállás) még nem, és sokan szkeptikusak is abban, hogy ilyen megtörténhet.

A film bemutatja, hogy ilyen létezik. Kíváncsian várom a folytatást, hogy vajon mennyire lesznek erősek azok, akik felveszik ellene a harcot.

Hivatalos trailer:

Bese Gergő atya

Bese Gergő Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás