2016. 12. 21.

Ha kizárjuk Istent…

Hozzánk is eljutott egy remekül összeszedett, kiváló gondolatsor, amely tűélesen mutatja be, mit tesz korunk társadalma Istennel, s aztán miként kéri számon Őt. Te kizárod, vagy beengeded az életedbe?

Sokan felteszik a kérdést, hogy Isten hogyan engedheti meg a borzalmakat. Az alábbi korábban elhangzott interjút Billy Graham (nagy hatású amerikai evangélista -a szerk.) lányával készítették egy műsorban és a riporternő megkérdezte tőle: “Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen?” (Mindez egy iskolai lövöldözés után történt.) 

Anne Graham: “Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És ő, mint aki tiszteli szabad elhatározásunkat, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha kizárjuk az életünkből?

A legutóbbi történések fényében…. terrortámadások, iskolai lövöldözések stb., lássuk csak: azt hiszem, ez akkor kezdődött, mikor Madeline Murray O’Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrégen találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában…- a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a felebarátodat, mint magadat. És mi azt mondtuk, rendben.

hirdetés

Aztán dr. Benjamin Spock az mondta, ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a személyiségük sérül, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket. (Spock fia öngyilkos lett.) És mi azt mondtuk, egy szakember biztos tudja, miről beszél, és azt mondtuk: rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy jobb, ha a tanárok és az osztályfőnökök nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És mi azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.

Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki – beleértve akár az elnököt is – a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik.

Aztán valaki azt mondta, nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel és hívjuk ezt a női test szépsége feletti egészséges, természetes örömnek. És azt mondtuk, rendben.

Aztán valaki tovább lépett, és meztelen gyerekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga feljogosítja erre őket.

És jött a szórakoztató ipar, azt mondta, csináljunk tévéműsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák és a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, kábítószer-fogyasztásra, gyilkosságra, öngyilkosságra, és különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása gyermekeinkre, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek, ha mindenki megy…

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat. Talán, ha elég önkritikusan gondolkodunk, ki tudjuk találni. Azt hiszem, azt aratjuk, amit vetettünk.

“Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályában? Tisztelettel, egy érintett tanuló” és a válasz: “Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolákból. Tisztelettel, Isten.”

Furcsa, milyen egyszerű az emberek számára megvetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy pokolra a világ. Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki “Hiszek Istenben”, miközben a sátánt követi, aki egyébként szintén “hisz” Istenben. Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük viccek ezreit, és bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák. Furcsa, hogy az erkölcstelen, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolában és a munkahelyen. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lánggal lobogó vasárnap, és láthatatlan keresztény a hét további részében.

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás