Egy szent, akinek ereklyéiért két ország is verseng – 777
Egyéb

Egy szent, akinek ereklyéiért két ország is verseng

997. április 23-án szenvedett vértanúhalált Szent Adalbert prágai püspök a pogány poroszok földjén. Adalbert élete során Magyarország és Lengyelország területén is eredményes térítő munkát végzett, aminek következtében ma szinte az összes közép-európai állam védőszentjei között tiszteli őt.

Adalbert – Vojtech néven – 957 körül, Szlavnik cseh herceg gyermekeként látta meg a napvilágot, a Prága közelében található Libicében. A feljegyzések szerint a szentnek öt fivére, illetve egy féltestvére volt – Radim, más néven Gaudentius –, aki később ugyancsak egyházi pályára lépett, és a vértanú halála után Gniezno első érseke lett. A legenda úgy tartja, hogy az ifjú Vojtechet azután küldték papi pályára, hogy gyermekkorában súlyosan megbetegedett, amit Szlavnik herceg isteni figyelmeztetésnek vélt; ennek következtében a fiatalember 972 körül, 15 esztendős korában beiratkozott a magdeburgi dóm iskolájába, ahol a város később szentté avatott érseke, Adalbert keze alatt tanult.

Part of Wenceslas Monument on the Wenceslas Square in Prague. National Museum in the background.

Vojtech a klerikus iránti tiszteletből választotta bérmálkozáskor az Adalbert nevet, mentora halála után pedig visszatért Prágába, ahol 981-ben Dietmar, a cseh főváros első püspöke szentelte őt pappá. A legenda szerint Adalbert már ekkor kitűnt tudásával, ékesszólásával és vallásos buzgalmával, aminek eredményeként Dietmar halála után II. Boleszláv fejedelem (ur. 972-999) és a cseh nép egyaránt Adalbertet szánta a püspöki székbe. A férfi édesapja, Szlavník révén a térség legtöbb előkelő famíliájával – például a Babenbergekkel és a Premysl családdal is – rokonságban állt, ennek köszönhetően pedig a keresztény államszervezet megszilárdulásában érdekelt II. Ottó német-római császár (ur. 973-983) jóváhagyta a választást.

A szentet a 983. évi veronai birodalmi gyűlésen be is iktatták tisztségébe, hazatérése után azonban „nyája” egyre inkább elfordult tőle, ugyanis Adalbert rendkívül következetesen igyekezett érvényesíteni a keresztény hit szabályait a csehek mindennapi életében: a püspök megtiltotta a többnejűséget, elítélte a varázslás gyakorlatát, híveit pedig amiatt is élesen kritizálta, hogy hasznot húznak a térségben virágzó rabszolga-kereskedelemből. A szent népszerűsége tehát gyorsan szertefoszlott, az őt ért kudarcok pedig komoly szerepet játszhattak abban, hogy Adalbert 988-ban XV. János pápa elé járult, és arra kérte őt, hogy mentse fel tisztségéből. A szent mindenáron Jeruzsálembe akart zarándokolni, hogy egyszerű szerzetesként éljen a Szentföldön, a montecassinói apát azonban végül sikeresen rábeszélte, hogy egy itáliai bencés kolostort válasszon menedékül.

Adalbert nem sokáig élvezhette a hőn áhított nyugalmat, ugyanis négy évvel később az egyházfő arra utasította, hogy térjen vissza Prágába, ő pedig engedelmeskedett XV. János akaratának. A püspököt állítólag ismét nagy örömmel fogadták, a következő években azonban a múlt eseményei megismétlődtek: Adalbert újra meddő küzdelembe bonyolódott a pogány és a keresztény életforma határán ingadozó csehekkel, erőfeszítéseit pedig még reménytelenebbé tette, hogy 995-ben véres hatalmi harc kezdődött fivérei és a II. Boleszláv fejedelem vezette Premysl nemzetség között. A háborúban Szlavník fiai totális vereséget szenvedtek, és Radim kivételével mindannyian életüket vesztették, így Adalbert ismét elmenekült Prágából. Második püspöksége idején azonban mégis sikerült maradandót alkotnia, ugyanis 993-ban 12 bencés rendtársával megalapította a brevnovi apátságot, mely később élen járt a nyugati szláv népek térítésében.

800px-Szt-adalbert

Nem tudjuk pontosan, hogy még hivatalában, vagy már menekülése idején, de annyi bizonyos, hogy Adalbert ezekben az években Magyarországon is megfordult, sőt, később neki tulajdonították Géza nagyfejedelem (ur. 973-997) és Vajk – Szent István (ur. 997-1038) – megkeresztelését. Bár erre a szertartásra valószínűleg már korábban sor került, a püspök látogatása minden bizonnyal fontos szerepet játszott a magyar egyház alapjainak lerakásában, amit az is bizonyít, hogy a pápa később Adalbertet bízta meg a pogány poroszok megtérítésével.

A szent tehát Rómából a lengyelek földjére utazott, ahol Meseritzben újabb kolostort alapított, majd Vitéz Boleszláv fejedelem (ur. 992-1025) segítségével a Balti-tenger partján élő poroszok keresztény hitre térítésére indult. Boleszláv erős katonai kíséretet adott Adalbert mellé, aki 996-97 fordulóján érkezett meg Poroszországba, ám 997. április 23-án vértanúhalált szenvedett. A Katolikus Lexikon szerint a püspök kezdetben sikerrel végezte a munkáját, és egy pogány pap mesterkedése nyomán veszítette életét, számos történész azonban úgy véli, hogy a férfit a szentként tisztelt fák kivágása miatt végezték ki a mai Elblag környékén. Adalbert különleges tiszteletét és karizmáját mutatja, hogy Vitéz Boleszláv állítólag a súlyával megegyező aranyat adott a pogányoknak a püspök holttestéért, akit később Gnieznóban temettek el. A mártírt I. Szilveszter pápa már 999-ben szentté avatta, leghíresebb életrajza pedig 1004-re született meg Querfurti Szent Brúnó tollából.

Adalbert vértanúságából egyébként Lengyelország „profitált” a legtöbbet, ugyanis a nagy becsben tartott férfi ereklyéi meghatározó szerepet játszottak abban, hogy Gnieznóban 1000-ben önálló érsekség alakult, melynek élére éppen a szent fivére, Gaudentius került. A püspök kultusza aztán a következő évszázadokban Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon is elterjedt; az előbbi két állam valóságos versenyt folytatott Adalbert ereklyéiért, így például 1039-ben I. Bretiszláv cseh fejedelem (ur. 1034-1055) a szent földi maradványainak megszerzése érdekében fosztotta ki Gnieznót. A versengés egészen napjainkig megmaradt, amit az mutat meg leginkább, hogy a lengyel városban és Prágában is őriznek egy-egy fejereklyét, melyet Szent Adalbertnek tulajdonítanak.

(forrás: Rubicon)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá