Beszéljünk az öngyilkosságról! – 777
Egyéb

Beszéljünk az öngyilkosságról!

 Minden 40. másodpercben valaki a világon öngyilkosságban veszíti életét. Az egészségügyi világszervezet (WHO) adatai szerint az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok a 15-29 éves korosztály körében, a felnőtt öngyilkosok között pedig minden huszadik esetében már nem az első próbálkozás.

Statisztikák alapján a WHO arra következtet, hogy az egyik vezető halálok a gazdag országokban az öngyilkosság. Azt is kimutatták, hogy a férfiak háromszor gyakrabban ölik meg magukat, mint a nők. A nők viszont több öngyilkossági kísérletet követnek el: 67%-ban érintettek, míg a férfiak csupán 33%-ban. Életkori megoszlás tekintetében elmondható, hogy az idősebbek gyakrabban követik el, a fiatalabbak pedig többször kísérelnek meg véget vetni az életüknek.

A riasztó számok mellett kevés szó esik erről a témáról. Sokan úgy vélik, hogy rossz ötlet erről beszélni, mert a figyelem felkeltése bátoríthat a tett elkövetésére. A társadalom hallgatása mégis ártalmasabb lehet, mert a legtöbben, akiknek önpusztító gondolatai vannak, nem tudnak senkivel nyíltan beszélni erről, ezáltal más megoldásokat találni a problémáikra, időt nyerni a döntésük átgondolására.

Az öngyilkos viselkedés mint rendellenesség hátterében sokféle ok állhat. Mélyen boldogtalan embereknél fordul elő – akik aggodalmakkal teli, depressziós, kétségbeesett időszakon mennek keresztül,  és akik nem látnak más megoldást. Erre a viselkedésre különböző tényezők vannak hatással: komoly betegségek, pszichiátriai problémák, társadalmi és családi problémák (szeparáció, izoláció, munkahely elvesztése, stb.). Következésképpen nem állíthatjuk, hogy az öngyilkos gondolatok és viselkedés kizárólag a mentális betegségekkel küzdő emberekre jellemző.

Az esetek többségében a hasonló gondolatokkal küzdő emberek szándékának látható jelei vannak. Ilyesmiket mondanak, hogy „Nem bírom tovább”, vagy „Meg akarok halni”. Ezért figyelnünk kell a nyelvhasználatukra és a figyelmeztető jelekre, mert az öngyilkosság megelőzhető! Az öngyilkos viselkedést mutató embereket nem szabad figyelmen kívül hagyni: sőt, orvosi és pszichológiai ellátást kell biztosítani nekik.

A háttér megfogalmazása után szükséges hangsúlyoznunk, hogy az öngyilkossággal szembeni harcban fontos eszköz áll rendelkezésünkre: a hit.

Az American Journal of Psychiatry c. szaklapban 2004-ben megjelent depresszióról szóló tanulmány szerint a vallási hovatartozással nem rendelkező férfiak és nők átlagosan több öngyilkossági kísérletet követtek el. A tanulmány azt is kimutatta, hogy a nem vallásos személyek kevesebb öngyilkossággal szembeni morális ellenvetéssel rendelkeztek, kevesebb indokot az élet folytatására, valamint viselkedésük kényszeresebb és agresszívebb jelleget mutatott. A fentiek alapján két következtetést vonhatunk le:

  1. Szükséges, hogy mellőzés helyett szeretetteli, segítő szándékkal forduljunk azokhoz, akik segítséget kérnek, és szándékukban áll öngyilkosságot elkövetni. A papok és egészségügyi szakértők feladata, hogy türelemmel álljanak a hozzájuk fordulókhoz, és akik kinyilvánítják öngyilkossági szándékukat, próbáljanak segíteni túljutni ezen az egészségtelen vágyon, támogatni azokat, akik magányosan néznek szembe az élet nehézségeivel.
  1. Szekularizált világunkban sürgőssé válik emlékeztetni az embereket az igazi erkölcsi értékekre, amelyek megtanítanak arra, hogy saját életünk elvétele, tárgyilagosan szólva, súlyos bűn. Szubjektív nézőpontból vizsgálva nem jelenthetjük ki, ki van megváltva és ki kárhozik el, mert Isten igazsága és kegyelme túlmutat a mi felfogóképességünkön, és nehéz valakinek a szubjektív állapotát megismerni, ez pedig enyhítheti e szörnyű tett súlyát.

Szükséges beszélni az öngyilkosságra készülővel – nem azért (nyilvánvalóan), hogy bátorítsunk rá, hanem hogy minden lehetséges módon, együtt küzdjünk ellene, elméletben és gyakorlatban egyaránt. Ma és mindig.

A fenti cikk társszerzője Vanderlei de Lima, a brazíliai Amparo egyházmegye remetéje, és Igor Precinoti, fertőző betegségekkel foglalkozó traumatológus. A brazíliai São Paulo egyetemén a klinikai orvoslás doktori programjában vesz részt. A cikk eredetileg az Aleteia spanyol kiadásában jelent meg.  

Fordította: Gyarmati Szilvia

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a 116-123 ingyenes telefonszámot mobilról vagy vezetékes telefonról, vagy keress további
elérhetőségeket (Skype, e-mail, stb.) a sos116-123.hu oldalon!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá