2017. 03. 06.

50 éve hunyt el Kodály Zoltán + VIDEÓ

Ministráns, diákmisék orgonistája, a Szentírást és az egyházatyák műveit eredetiben olvasó fiatal, világhírű zeneszerző, zenetudós, számtalan egyházi témájú zenemű megalkotója. Ez, s még ennél is több az 50 éve elhunyt Kodály Zoltán, akinek többek között azt is köszönhetjük, hogy Rákosi nem tudta eltörölni a Himnuszt.

Édesanyja 6, édesapja 13 gyermekes, vallásos családból származott. A nagybácsik és nagynénik sorában két orsolyita apáca is akadt, akikre mindig nagy szeretettel emlékezett:  „sokáig nem jutott eszembe, hogy két apáca nagynéném naponta imádkozik értem, hogy megmaradjak a hitemben.”. A család Nagyszombatba költözésével az ottani érseki főgimnáziumba került, ami alapvetően meghatározta a világról alkotott képét, belső hitéletét. Zenei előrehaladása mellett lelkiekben is tudatosan törekedett növekedni. Rendszeresen ministrált, amint lehetett pedig orgonált is a gimnázium diákmiséin. Pestre kerülve a Zeneakadémia mellett – hogy szélesítse látókörét – beiratkozik magyar-német szakra is. Később, a negyvenes évektől lelkiatyjával heti 3-4 alkalommal, napi 2-3 órát olvassák a görög és latin klasszikusok mellett eredetiben a Szentírást és az egyházatyák műveit, illetve közösen imádkoznak. Ez a lelki atya (és Kodály legfőbb bizalmasa) nem más volt, mint Nádasi Alfonz OSB, aki élete végéig kitart a család mellett (mindkettejüket ő is temeti). Alfonz atya írja róla visszaemlékezéseiben:

“Felesége halálos beteg volt. Előkészültünk a halálára az egyház szentségeivel. Késő este még fölmentem hozzá a Kútvölgyi kórházba…. éreztem, hogy az utolsó perceiben van. Újra megáldottam, feloldoztam. Kodállyal együtt térden állva imádkoztunk. Az ima befejezése után kitárt kézzel tovább imádkozott, idézve a Requiem Offertóriumát. (Szent Mihály vigye a /lelkeket/ – helyett: a lelkét az örök fénybe!) Az eredeti latint csodálatos stílusérzékkel módosítva.”

Kodály élete végéig rendkívül fontosnak tartotta az imádságot. Azt vallotta, ez a kor emberének “utolsó menedéke”. Valószínűleg ebből az imádságos, Istenhez közeli életből fakadt azon szilárd jellemre valló tette is, amikor az Illyés Gyulával és vele új “szocialista” himnuszt irattatni akaró Rákosi Mátyást is el tudta utasítani egy olyan érában, ahol a diktátor reakciója kiszámíthatatlan volt.

Egyik legnagyobb zeneszerzőnkre az alábbi, híres művéből készült videóval emlékezünk:

hirdetés

(Forrás: http://www.parlando.hu/2016/2016-2/Sapszon_Ferenc-Kodaly.pdf)

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás