2017. 03. 22.

Büszke keresztények, büszke Isten

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk Nektek, a hétvégén megtisztelő meghívásnak tett eleget a 777 csapatának egy része, hiszen Szegeden tartottunk előadást református egyetemistáknak az #ÁrAdás rendezvényén. Ahogyan sejtettük, ismét többet kaptunk, mint amennyit adtunk.

Igazi ősbemutatóra került sor az #ÁrAdás rendezvényén, hiszen soha korábban nem tartott a 777 még előadást csapatostul: a szegedi útra Harmati Dóra, Herényi Márk Barnabás, Heltai Péter és jómagam vállalkoztunk, kétszer másfél órás műhelyt tartva a Kárpát-medence rengeteg pontjáról érkező reformátusoknak.

Légy büszke keresztény: ezt a címet adtuk előadásunknak, ami nagyon szépen kifejezte az egész délután lényegét: két katolikus és két evangélikus utazott vendégségbe a reformátusokhoz, akik nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az ősbemutató fő hullámát a szabadság adta: nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a 777-et bemutassam, Herényi Márk Barnabás mély lelki előadást tartott az Istennel való szabadságról, Harmati Dóra tanúságot tett, míg Heltai Péter a közéleti részét mutatta be oldalunknak. Szép élmény volt, de a számomra legkedvesebb rész csak ezután következett.

hirdetés

Előadásunkat követően dicsőítés következett, nem volt kérdés a számunkra, hogy maradunk. Magam is kíváncsi voltam, vajon hogyan dicsőíti ugyanazt az Istent egy református fiatal, mint én katolikusként? Vajon milyen dalokat énekelnek: hallottam már őket valaha? A társaimmal együtt – ahogy a fotón is látszik – egészen a leghátsó sorba mentünk, mert ezzel szerettük volna nyomatékosítani, hogy ma este mi csak vendégek vagyunk. A református testvérek vendégei.

A dicsőítéssel kapcsolatos kérdéseimre zseniális választ kaptam: ugyanazokat a dalokat énekeltük, amelyeket mi magunk is szoktunk a közösségeinkben. Leírhatatlan élmény volt, hogy mi katolikusok és evangélikusok együtt dicsőítjük Istent a reformátusokkal: ugyanazt az Istent, ugyanúgy. A mi generációnk megértette, hogy összetartozunk: hogy sokkal több az, ami bennünket összeköt, mint ami elválaszt. Meghívtak bennünket, elmentünk hozzájuk és együtt adtunk hálát Annak, akitől mindent kaptunk.

Ott álltunk és imádkoztunk mi büszke keresztények: büszke reformátusok, büszke evangélikusok és büszke katolikusok. És dicsőítettük a remélhetőleg nagyon büszke Istent!

Martí Zoltán

 

#csakegygondolat Martí Zoltán
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Mária 2017. 03. 22. 07:18

    Légy alázatos Római Katolikus!