Mi mindig búcsúzunk - Halottak napi szösszenet - 777
búcsúzunk
Blog, Téglásy Nóra

Mi mindig búcsúzunk…

Igazából ma, november 2-án van halottak napja. Sokak fejében nagy a káosz: Halloween, Mindenszentek, halottak napja – pedig mind nagyon nagyon más dolog. Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk – ez történik ma. Erről az emlékezésről következik egy személyes szösszenet verssel kísérve.

Igazából ez a nap egyszerre szép és egyszerre fájdalmas. Szép, hiszen (remélhetőleg) együtt van a család, emlékeket idézünk fel, előkerül a történelem is, megszépítjük szeretteink sírját, gyertyát gyújtunk, imádkozunk. És fájdalmas, mert ilyenkor még jobban érezzük a hiányt, eszünkbe jut a temetési szertartás is akár, és aztán ismét búcsúzunk a rövid látogatás után.
Nekem mindig eszembe jut Édesapám temetése. Nagyon sokan voltunk, és egy verset olvastam fel, ami a búcsúzásról szól. Nem volt könnyű… Én 18 éves voltam, öcsém 12. Sem a helyzet, sem a vers, sem a búcsú. De mégis nagyon fontos. Fontos megtanulni azt, hogy a búcsú elengedhetetlen. Meg kell élni. Együtt is és egyedül is. Ha nincs alkalmunk rá, ha haragban vagyunk, ha más dolgaink fontosabbak, és nem tudunk elbúcsúzni, hosszú ideig bánni fogjuk.

Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

 

Kép: themodernnomad

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá