Kunszabó Anna

Semmiségek embersége- villámblog

Mikor a férjemmel lassan hat éve randizni kezdtünk, hamar feltűnt valami. Egy részlet, ami rengeteget elárult nekem arról, milyen ember ő.

A pincértől az ellenőrig mindenkire őszintén mosolygott, köszönt.

Tudtam, hogy számára fontosak az emberek, hogy nem néz át senkin. Évek óta látom, hogyan fordul másokhoz, hogyan válnak a megszokott köszönési formák újra valódi jó kívánságokká, és hogyan válnak a jó kívánságok köszönési formákká, ahogy kimondja őket.

Néhány napja kisföldalattival utaztunk, felmutattuk a bérletünket, haladtunk a tömeggel. Az egyik ellenőr a férjemre nézett, elmosolyodott, hangosan köszönt külön nekünk. Visszaköszöntünk. Mosolygott. Mosolyogtunk.
– Honnan ismered? – kérdeztem.
– Azon az állomáson szokott dolgozni, ahol átszállok reggelente.
– És beszélgettetek, amíg vártál?
– Nem, csak köszönni szoktam.

És ez annak az embernek ennyit jelent. Reggelente egy mosoly, egy köszönés.

Mennyit tehetünk egymásért, ha egyszerűen észrevesszük a másikban az embert! A kasszánál, a volánnál, az információs vonal végén emberek ülnek, valakiknek a gyermekei, szülei, szerelmei, barátai. Ha egy mosollyal, egy jó szóval hozzájárulhatunk, hogy a munkanap végén elégedettebben induljanak haza, ne szalasszuk el a lehetőséget!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Hasonló cikkek

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá