2017. 03. 31.

Mások bűnét jobban bánjuk?

A bűnbánat idején öntsünk tiszta vizet a pohárba! Megbánjuk-e őszintén saját bűneinket, és miért könnyebb másét bánni? Különösen azok tetteire igaz ez, akik közel állnak hozzánk.

Egymás megítéléséről első körben mindig az ismert  igehely kerül elő – nyilván nem véletlenül – Máté evangéliumából:  „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7,3) Ilyenkor aztán következnek a hol szokványosan, hol frappánsabban, néha pedig követendő őszinteséggel megfogalmazott gondolatok arról, mindenki a maga bűnével legyen elfoglalva.

Mások bűneivel kapcsolatban viszont nem csak ezt a fajta ítélkezésből fakadó hozzáállást tapasztalhatjuk, hiszen azok tettei, akik igazán közel állnak hozzánk, nem felháborodást, megpecsételő kijelentéseket, dühöt, ellenszenvet váltanak ki belőlünk. Érzéseink inkább az értetlenség, a fájdalom, a tehetetlenség, a féltés…

Külső szemlélőként nem éljük át azokat az eseményeket, amik egy döntésig, egy tettig vezetnek, nem szenvedjük el a másik kísértéseit, csak együttérzéssel igyekszünk megérteni, könnyíteni terheit, de át nem tudjuk venni. Egy ilyen pozícióból az objektív tények és egymás személyiségének ismeretében könnyen azt érezhetjük, átlátjuk szerettünk életét. Aztán hoz egy döntést, amit mi hibának, bűnnek látunk.

A legnehezebb akkor helyesen szeretni valakit, mikor – szerintünk – hibát követ el.

Tiszteletben kell tartanunk a döntését, meg kell találnunk a módját, hogy megfelelően kifejezzük a szeretetünket ahelyett, hogy újra és újra elmondanánk a véleményünket. Kioktatónak érezheti. Persze nem lapításról, bűnpártolásról beszélek. Az őszinteséghez az is hozzátartozik, hogy egyszer nyugodtan, világosan megbeszéljétek a helyzetet, így elmondhatod, mit gondolsz.

Ha azt tekintjük bűnnek, ami elválaszt Istentől, hívőként valóban fájdalmasan érint minket, mikor egy számunkra fontos személy ilyen döntést hoz. Helyesen kell szeretnünk, ezt pedig az Úr tanítja nekünk, aki nap mint nap átéli, hogy bűneinkkel kizárjuk Őt a szívünkből, mégis szeretete töretlen, irgalma végtelen irántunk.

Ő tiszteli a szabad akaratunkat, a döntéseinket, holott Ő aztán biztosan átlátja a helyzetet, pontosan tisztában van a következményekkel.

Szeretni nem mindig könnyű. Ezen az úton haladunk egész életünkben. Ha azt érzed, más bűnét bánod, imádkozz érte, az Istennel való kapcsolatáért, de kérd magad számára is, hogy el tudd fogadni, nem élhetjük egymás életét!

Szeretetből is fakadhat, hogy foglalkoztat mások bűne, így a forrást, a másik iránti szeretetünket érdemes őszintén megvizsgálni, Istentől tanulni, hogy minél tisztább, teljesebb lehessen ez az érzés, ez a kapcsolat. Nem a kétségbeesett szeretet tud tanúságot tenni arról, hogy Isten a megoldás, hanem az a szeretet, ami Belőle táplálkozik.

Saját bűneink vizsgálatakor ne legyen viszonyítási alap a másik, akkor sem, ha foglalkoztat az élethelyzete, a döntése. Akármilyen hasonló, vagy különböző bűneink is vannak, mindenkinek a sajátját kell megbánnia, a többiekét csak lehet, ráadásul az sem mindegy, hogyan.

Blog Kunszabó Anna
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás